(45.)
Azóta megtudtam, hogy a kullancstestecskét érdemes eltenni, mert fertőzésgyanú esetén megvizsgálják. Remélem, nem lesz semmi bajom, mert ciki lenne, ha kiderülne, hogy az összes bordáját eltörtem, mikor a hasa közepét nyomkodtam, hogy nézhessem hol kunkori, hol spiccelő lábacskáit.
(Élősködő)
Vegytiszta gyűlöletet éreztem. Nem volt más nézőpont, csak az enyém. Nem érdekelt, hogy neki is van lelke (mert vagy mindenkinek, vagy senkinek), és nem érdekelt, hogy beledöglik, sőt pont azt akartam. Kevesebbet kért, mint mikor a koldus egy pár forintot, de ez sem érdekelt, nem adok, ebben az egyben voltam biztos. Azzal megfogtam a szemöldökcsipesszel, és kitéptem. Nemigen csavargattam se megegyező, se ellentétes irányba, tudtam, hogy nem baj, ha beleszakad a feje. Nem szakadt bele, élt még, mikor a zsebkendőre tettem. Érdekes szerkezet egyébként, ha a torát erősen megnyomom, az összes ládait kinyújtja, mint egy balett-táncos, ha meg elengedem, visszahúzza őket csecsemőpózba. A teteme itt van még mellettem, nem dobhatom csak úgy a szemetesbe (párnába fojtott csecsemő), hisz a harc a legszorosabb kapcsolat.
És arra gondolok, ha már szuperlatívuszok, hogy a lélek meg a legnagyobb élősködő. Minduntalan manifesztálódni kénytelen. Az ige testté lett, igen, pontosan ez az, hogy egyszerűen nem bírja megállni. És még arra is gondolok, hogy nem szoktam érteni, hogy a tökéletesedés útja miért a megsemmisüléshez vezet, de akkor nyilván ezért. Hogy szemöldökcsipesz által-e vagy önszántunkból, csupán ezen izmozunk. Illetve Buddha (és akkor ez már egy másik kultúrkör, és a megsemmisülés meg még nem másik, mert örökké lenni, az ugyanaz) tehát Buddha így mondaná: hogy önszántunkból, csupán ezen izmozunk. Hisz amíg én itt eljátszadozom ezzel a kullancstestecskével, addig a lelke már lehet, hogy pakk újjá is született. Mert addig születsz, (csak a ritmus végett) bazmeg, amíg nem önszántadból!
És arra gondolok, ha már szuperlatívuszok, hogy a lélek meg a legnagyobb élősködő. Minduntalan manifesztálódni kénytelen. Az ige testté lett, igen, pontosan ez az, hogy egyszerűen nem bírja megállni. És még arra is gondolok, hogy nem szoktam érteni, hogy a tökéletesedés útja miért a megsemmisüléshez vezet, de akkor nyilván ezért. Hogy szemöldökcsipesz által-e vagy önszántunkból, csupán ezen izmozunk. Illetve Buddha (és akkor ez már egy másik kultúrkör, és a megsemmisülés meg még nem másik, mert örökké lenni, az ugyanaz) tehát Buddha így mondaná: hogy önszántunkból, csupán ezen izmozunk. Hisz amíg én itt eljátszadozom ezzel a kullancstestecskével, addig a lelke már lehet, hogy pakk újjá is született. Mert addig születsz, (csak a ritmus végett) bazmeg, amíg nem önszántadból!
(43.)
Még fekszem az ágyban. Ordít a szemközti házból a tévé szignálja, pedig nem szeretem elképzelni, amint népi motívumok nőnek a képernyőn. Viszont szeretem, ha begomolyog az ablakon a gondnok reggeli cigijének a füstje, és ha egy acél mérőszalag valahol már visszafelé szalad a tokjába.
„Na, mi a helyzet?” Az utolsó szótagon felkapott hangsúly. Ezt is szeretem.
„Na, mi a helyzet?” Az utolsó szótagon felkapott hangsúly. Ezt is szeretem.
(Szürke hétköznapok némi szőrrel)
1.
Az emberek szőre időről időre eltömíti a lefolyót. Nem a haj, hanem a fanszőrzet a fő ludas.
2.
Egy reggel sikítva rohant ki a szomszédasszonyom a gangra. Kiderült, hogy az ura aznap meghagyta a bajuszát.
3.
Nehéznek képzelem a szőrömet. Gyantázás után mindig kedvem támad megméreckedni.
4.
Ismerek egy férfit, aki abból tartja el a családját, hogy derékig növeszti dús, sötétbarna, hullámos haját, majd eladja parókának vagy vadriasztónak, mert a vadak félnek az emberi hajtól. A mellkasszőrzetén még gondolkodik.
5.
Egy másik férfinek egyszer kinőtt egy szőrszál a mellkasán. Itt nem volt min gondolkodni, ment és megmutatta a haverjainak.
6.
A lányok körben ültek, csak a kislámpa égett, és azon vitatkoztak, hogy szakállasnak lenne rosszabb lenni vagy kopasznak.
7.
Akinek van, az kiszedeti, akinek nincs, az rajzol. Nézd, anya, bohóc! Kisfiam, ne mutogass a nénire!
8.
A gyerek az anyja ölében ült, a sok felnőtt nyári ruhában kapaszkodott körülöttük. Végállomástól végállomásig utaztak, és a gyerek végállomástól végállomásig a hónaljszőröket nézte. Még felnőtt korában is emlékezett minden egyes pamacsra.
9.
Látszólag szenvedélyesen csókolóztak, de valójában zavarta őket az a szőrszál. Már többször kidugták a nyelvüket, hogy levegyék róla, de valahogy nem sikerült. Most próbáltak nem venni róla tudomást.
10.
Mindig kicsordult a könnye, amikor az orrából is szemöldökcsipesszel próbálta.
11.
Az a keskeny sáv, attól én teljesen kész vagyok, mondta az egyik. Tényleg, sóhajtott a másik elmerengve. Csak jóval később derült ki, hogy ugyanarra az alhasra gondoltak, de nem lett belőle baj.
12.
A szempilláim egy hónap alatt teljesen lecserélődnek. Ha mindet elkapnám, rájuk fújnék, és bedobnám őket a blúzomba, egész más lenne minden.
Az emberek szőre időről időre eltömíti a lefolyót. Nem a haj, hanem a fanszőrzet a fő ludas.
2.
Egy reggel sikítva rohant ki a szomszédasszonyom a gangra. Kiderült, hogy az ura aznap meghagyta a bajuszát.
3.
Nehéznek képzelem a szőrömet. Gyantázás után mindig kedvem támad megméreckedni.
4.
Ismerek egy férfit, aki abból tartja el a családját, hogy derékig növeszti dús, sötétbarna, hullámos haját, majd eladja parókának vagy vadriasztónak, mert a vadak félnek az emberi hajtól. A mellkasszőrzetén még gondolkodik.
5.
Egy másik férfinek egyszer kinőtt egy szőrszál a mellkasán. Itt nem volt min gondolkodni, ment és megmutatta a haverjainak.
6.
A lányok körben ültek, csak a kislámpa égett, és azon vitatkoztak, hogy szakállasnak lenne rosszabb lenni vagy kopasznak.
7.
Akinek van, az kiszedeti, akinek nincs, az rajzol. Nézd, anya, bohóc! Kisfiam, ne mutogass a nénire!
8.
A gyerek az anyja ölében ült, a sok felnőtt nyári ruhában kapaszkodott körülöttük. Végállomástól végállomásig utaztak, és a gyerek végállomástól végállomásig a hónaljszőröket nézte. Még felnőtt korában is emlékezett minden egyes pamacsra.
9.
Látszólag szenvedélyesen csókolóztak, de valójában zavarta őket az a szőrszál. Már többször kidugták a nyelvüket, hogy levegyék róla, de valahogy nem sikerült. Most próbáltak nem venni róla tudomást.
10.
Mindig kicsordult a könnye, amikor az orrából is szemöldökcsipesszel próbálta.
11.
Az a keskeny sáv, attól én teljesen kész vagyok, mondta az egyik. Tényleg, sóhajtott a másik elmerengve. Csak jóval később derült ki, hogy ugyanarra az alhasra gondoltak, de nem lett belőle baj.
12.
A szempilláim egy hónap alatt teljesen lecserélődnek. Ha mindet elkapnám, rájuk fújnék, és bedobnám őket a blúzomba, egész más lenne minden.
(40.)
A házasokat támogatják, engem nem.
(közöd, bazmeg, közöd?!)
És ha fiatalon megözvegyültem, és egyedül nevelem három, nem is, inkább négy gyönyörű, szomorú arcú gyermekemet?
(na, ez már jobban hangzik. de sajnos csak a házasokat)
(közöd, bazmeg, közöd?!)
És ha fiatalon megözvegyültem, és egyedül nevelem három, nem is, inkább négy gyönyörű, szomorú arcú gyermekemet?
(na, ez már jobban hangzik. de sajnos csak a házasokat)
(39.)
Hétágra süt.
Hülyébb, mint valaha.
Hétfőn megyek újra.
Hajlok rá.
Hetente kétszer.
Hangulatossá fogom varázsolni.
Hát így.
Hülyébb, mint valaha.
Hétfőn megyek újra.
Hajlok rá.
Hetente kétszer.
Hangulatossá fogom varázsolni.
Hát így.
(37.)
A Lajkó Félix nagyon furcsa pofát vág hegedülés közben. Ha csak az arcát figyelném, odakiáltanék neki, hogy hahó, te ott, kurva hülyén nézel ám ki. De mivel nem csak nézek, de hallok is, az öröm marad vissza, a szikár szenvedély. Te mindenkinek csak az arcát figyeled gyanakvón, és leszarod, hogy közben játszik-e. És hogy mit.
(Az én kortalan nagyanyám)
A nagyanyám elég későn ment férjhez, ráadásul a nagyapám egy-két évvel fiatalabb volt nála, ezért a nagyanyám világéletében titkolta a korát. Annyira, hogy amikor a fia, az apám úgy döntött, hogy a 80. születésnapját mégiscsak meg fogjuk ünnepelni (mármint ők, akik már éltek, én még nem, illetve határeset), akkor kiderült, hogy a nagyanyám bizony már 81 éves. Ráadásul legalább 82-nek látszott szegény, annyira kifárasztotta a sok titkolózás.
Azon a napon viszont, tehát 80 (pontosabban 81) éves korában rádöbbent a nagyanyám, hogy amit szégyennek hitt, az büszkeség, amit hátránynak, az előny, amit bánatnak, az öröm, amit csapásnak, az ajándék, amit büntetésnek, az jutalom, amit titoknak, az világszenzáció, amit szépséghibának, az szexepil, amit elfojtandónak, az maga a végtelen óceán. És azon túl minden új és régi ismerősnek egyből eldicsekedett a korával, és azzal, hogy ennyi idős létére szemüveg nélkül olvas. És akkoriban történt az is, hogy a Jóistenke immár elérkezettnek látta az időt, hogy magához szólítsa a nagyanyám férjét, a nagyapámat, az egyetlen embert a földön, aki mindig is a maga teljességében, vagyis a korával együtt szemlélte a nagyanyámat. Viszont ugyanakkoriban meg is ajándékozta őt, ugyancsak a Jóistenke, a legkisebb kisunokájával. És azon túl a nagyanyám boldogan és a maga teljességében élt, amíg meg nem halt életének 99. évében. Kár, hogy nem húzta ki a 100-ig, mondta a szomszéd. Jó, hogy szemüveg nélkül, mondtuk mi.
Azon a napon viszont, tehát 80 (pontosabban 81) éves korában rádöbbent a nagyanyám, hogy amit szégyennek hitt, az büszkeség, amit hátránynak, az előny, amit bánatnak, az öröm, amit csapásnak, az ajándék, amit büntetésnek, az jutalom, amit titoknak, az világszenzáció, amit szépséghibának, az szexepil, amit elfojtandónak, az maga a végtelen óceán. És azon túl minden új és régi ismerősnek egyből eldicsekedett a korával, és azzal, hogy ennyi idős létére szemüveg nélkül olvas. És akkoriban történt az is, hogy a Jóistenke immár elérkezettnek látta az időt, hogy magához szólítsa a nagyanyám férjét, a nagyapámat, az egyetlen embert a földön, aki mindig is a maga teljességében, vagyis a korával együtt szemlélte a nagyanyámat. Viszont ugyanakkoriban meg is ajándékozta őt, ugyancsak a Jóistenke, a legkisebb kisunokájával. És azon túl a nagyanyám boldogan és a maga teljességében élt, amíg meg nem halt életének 99. évében. Kár, hogy nem húzta ki a 100-ig, mondta a szomszéd. Jó, hogy szemüveg nélkül, mondtuk mi.
(33.)
Ezzel a retorikai fordulattal még tartozom T-nek:
Szarok a falszifikálhatóságra.
Viszont igyekszem csak munkaidőn kívül.
(Amivel meg a munkaadómnak tartozom.)
Szarok a falszifikálhatóságra.
Viszont igyekszem csak munkaidőn kívül.
(Amivel meg a munkaadómnak tartozom.)
(Is)
Odafigyeltem másokra. Nem lesz ez így jó, összezavart. Pláne, hogy költők voltak. Egymást kérdezték, többek közt arról, hogy vers vagy költészet. Először nem értettem. Aztán kapcsoltam, hogy költészet, mert verset írni nem tudok. Csak azt ismertem eddig, hogy a faszodat vagy a lábadat (tudniillik melyiket vágják le inkább), de itt sorjáztak.
Költészet vagy szex? Költészet. Szex vagy orgazmus? Orgazmus. Jambus vagy trocheus? Melyik is melyik? Írni vagy olvasni? Írni. Hatásos vagy eredeti? Heuréka. Igaz vagy hazug? Amennyire csak lehet. Anya vagy isten? Anya. Szabadság vagy szerelem? A szabadságot, azt hiszem, ismerem, viszont kíváncsi vagyok.
(Hivatkozás: Boldogok-e a szerkilegények (akikkel Jónás Tamás beszélget(ett pár éve (igazi rájuk figyelő szeretettel))) dokk.hu)
Költészet vagy szex? Költészet. Szex vagy orgazmus? Orgazmus. Jambus vagy trocheus? Melyik is melyik? Írni vagy olvasni? Írni. Hatásos vagy eredeti? Heuréka. Igaz vagy hazug? Amennyire csak lehet. Anya vagy isten? Anya. Szabadság vagy szerelem? A szabadságot, azt hiszem, ismerem, viszont kíváncsi vagyok.
(Hivatkozás: Boldogok-e a szerkilegények (akikkel Jónás Tamás beszélget(ett pár éve (igazi rájuk figyelő szeretettel))) dokk.hu)
(Szempárok)
Ha majd egyszer csinálok egy filmet, és a végén mennek a kiírás csíkjai, akkor ott nem a neveik, hanem a szempárjaik fogják azonosítani a szereplőket. Ő szempár. És közben lajkófélix fog szólni. Meg végig a filmben is, és a kép csak aláfestés lesz. Mert minden csak aláfestés. Szempárok.
És ha majd azon kapom magam, hogy én is a Deltát rendeztem meg, akkor mégsem dobom piacra, hanem lemegyek az Adriára búvárkodni, vagy elrepülök Berlinbe a géjprájdra. És ha majd ott is azt találom, hogy a szemeknek nincsen színe, akkor megnyugszom.
A szempárok csíkjait kivágom a filmből, és a karomra ragasztom őket, mint megannyi karkötőt. Pink písz, lila láv és megannyi színtelen szempár.
És ha majd azon kapom magam, hogy én is a Deltát rendeztem meg, akkor mégsem dobom piacra, hanem lemegyek az Adriára búvárkodni, vagy elrepülök Berlinbe a géjprájdra. És ha majd ott is azt találom, hogy a szemeknek nincsen színe, akkor megnyugszom.
A szempárok csíkjait kivágom a filmből, és a karomra ragasztom őket, mint megannyi karkötőt. Pink písz, lila láv és megannyi színtelen szempár.
(Csak szerelemből érdemes)
Ma valahogy nem ment. Pedig kedvezőek voltak a körülmények: napközbeni pangás, mélán pakolászó eladók, a karomon nagy szatyor. Nyilván nem néznek bele, de ha mégis, azt mondom, beleesett. Nyilván nem hiszik el, de mégis, van egy mondat, amibe lehet kapaszkodni. Már láttam, és nem 499 forint volt, hanem 999, úgyhogy becsúsztattam a dévédét a répa mellé. 2007-es Oscar-díj, a legjobb külföldi film, és a zöldje teljesen eltakarta. Mentem előre. Ahogy a se hall, se lát néninek leolvastam a szavatosságot, a túró rudik adták volna magukat, de mégsem. Sőt. A pénztárnál, sokat kockáztatva, előhúztam végül a filmet is.
Egyet sajnálok: azt a nagy tejkaramellt, amit visszatett a néni a polcra. Pedig könnyű lett volna, mert nyitva volt a retiküljén a cipzár. És ha csak hetek múlva talál rá, akkor sem romlik meg.
Egyet sajnálok: azt a nagy tejkaramellt, amit visszatett a néni a polcra. Pedig könnyű lett volna, mert nyitva volt a retiküljén a cipzár. És ha csak hetek múlva talál rá, akkor sem romlik meg.
(26.)
A mondatok meg ezek voltak:
Te közönséget keresel vagy társat? Csak mert más a stratégia.
Vagy pont azt szeretnéd, ha lenne valaki, aki mindig megmondja neked a frankót?
Típusok vannak. Hadd maradjak értéksemleges.
(társat! bazmeg! társat!)
(khm)
Te közönséget keresel vagy társat? Csak mert más a stratégia.
Vagy pont azt szeretnéd, ha lenne valaki, aki mindig megmondja neked a frankót?
Típusok vannak. Hadd maradjak értéksemleges.
(társat! bazmeg! társat!)
(khm)
(25.)
Nyitottam az ajtót. Mondatok voltak a fejemben. Futás után.
Mintha egy kutya. Vonyítva belekapott a lábamba. Rémülten hátrafordultam.
Karba tett kézzel mosolygott az ajtaja előtt a szomszéd srác. Tudod, a gondnok, akiről már meséltem...
Mintha egy kutya. Vonyítva belekapott a lábamba. Rémülten hátrafordultam.
Karba tett kézzel mosolygott az ajtaja előtt a szomszéd srác. Tudod, a gondnok, akiről már meséltem...
(24.)
ne légy lelki szemetesláda, légy inkább út, amire rá lehet tévedni
Ma L. ezt tanította nekem, de asszem nem vette észre.
Ma L. ezt tanította nekem, de asszem nem vette észre.
(A szörny)
X tollat ragadott, belemártotta a kármin színű festékbe és lágyan végighúzta a húrokon. X sokoldalú tehetség volt, szerteágazóan fejezte ki magát.
X lement spárgába, majd átfordult angolspárgába, hogy kényelmesen bele tudjon pillantani a mikroszkópba. A tudománynak élt, a sport volt a mindene. A gól után mellúszásban hagyta el a pályát, majd a medence szélén kinyomván magát sakk-mattot adott.
X nő volt. Odaadó feleség, túláradó anya és démoni szerető. Jobb lábával átlépte az óvoda kapuját, a ballal idős édesanyjához érkezett meg. Törzsével szeretett, karjával kavargatott, ajkával hitvesi hálacsókot lehelt, ha amaz levitte a szemetet.
X kosaras melltartót hordott, szobatiszta volt, és egyedül be tudta kötni a cipőjét. Segítség nélkül számolt húszig, állampolgári kötelességének érezte, hogy elmenjen szavazni, és sosem dobta el a csikket. X környezettudatosan élt, a kutyamenhelyen elérzékenyült és nem bocsátott ki szén-dioxidot.
X fejből mondott verseket, évszámokat, képleteket, az anyák és a szerelmek leánykori nevét. A bányakincsek rémlettek neki, az egy- illetve kétszikűeket a levelük alapján ismerte föl, szövegszerkesztőből
pedig tanfolyam nélkül is offé volt.
X a tükör előtt állt, mellette ott hevertek mind az összes jelmezek. Nézte magát apró mintás pamutbugyijában és végül otthon maradt.
X lement spárgába, majd átfordult angolspárgába, hogy kényelmesen bele tudjon pillantani a mikroszkópba. A tudománynak élt, a sport volt a mindene. A gól után mellúszásban hagyta el a pályát, majd a medence szélén kinyomván magát sakk-mattot adott.
X nő volt. Odaadó feleség, túláradó anya és démoni szerető. Jobb lábával átlépte az óvoda kapuját, a ballal idős édesanyjához érkezett meg. Törzsével szeretett, karjával kavargatott, ajkával hitvesi hálacsókot lehelt, ha amaz levitte a szemetet.
X kosaras melltartót hordott, szobatiszta volt, és egyedül be tudta kötni a cipőjét. Segítség nélkül számolt húszig, állampolgári kötelességének érezte, hogy elmenjen szavazni, és sosem dobta el a csikket. X környezettudatosan élt, a kutyamenhelyen elérzékenyült és nem bocsátott ki szén-dioxidot.
X fejből mondott verseket, évszámokat, képleteket, az anyák és a szerelmek leánykori nevét. A bányakincsek rémlettek neki, az egy- illetve kétszikűeket a levelük alapján ismerte föl, szövegszerkesztőből
pedig tanfolyam nélkül is offé volt.
X a tükör előtt állt, mellette ott hevertek mind az összes jelmezek. Nézte magát apró mintás pamutbugyijában és végül otthon maradt.
(22.)
Aki a szem előtt, az a szívben. Zöldre változtatom a gmailben az elérhetőségem gombját és á betűsre a nevem.
(21.)
Ami éppen történik velünk, az soha nem csak velünk történik.
Én ezt most már egy életre megtanultam. A tanulópénz meg volt, amennyi volt.
Én ezt most már egy életre megtanultam. A tanulópénz meg volt, amennyi volt.
(gazha)
Gazh, gazha, gazhön.
Gazha mort uzhalö. Kaga gazha. Gazh kaga bur. Gazh bur. Mort uzhalö gazhön.
A gazh- tő komi-permjákul azt jelenti, hogy vidám. Megszámoltam, 29-szer szerepelt a házidogámban. Hogy kicsi lenne a szókincsem? Nem, egész másról van szó.
(A zh-t zs-nek, az ö-t pedig középső nyelvállású, közepesen zárt, kerekítetlen magánhangzónak olvasd!)
Gazha mort uzhalö. Kaga gazha. Gazh kaga bur. Gazh bur. Mort uzhalö gazhön.
A gazh- tő komi-permjákul azt jelenti, hogy vidám. Megszámoltam, 29-szer szerepelt a házidogámban. Hogy kicsi lenne a szókincsem? Nem, egész másról van szó.
(A zh-t zs-nek, az ö-t pedig középső nyelvállású, közepesen zárt, kerekítetlen magánhangzónak olvasd!)
(Automata)
A fiú nem sokat gondolkodott érzelmi dolgokon, meg máson se. Egy nap mégiscsak eltűnődött, és arra jutott, hogy nem jó a kapcsolatuk. Hogy vannak problémák. Másnap reggel felkerekedett, és elment a bankautomatához. A saját bankjáéhoz. Aztán továbbment a bevásárlóközpontba, be egy üzletbe, és átnézett a pult üveglapján. Majd kiment, és bement egy másik üzletbe, és átnézett egy másik üveglapon. Onnan is kiment, vissza az első üzletbe. Ott rábökött egyre, kifizette, és a hétvégén felhúzta a lány ujjára. Az meg hagyta.
(17.)
Nem szavaztam. Nem büszke vagyok rá, hanem bevallom.
Azt már felfogtam, hogy miért jó, ha biciklisként is tudok kötni biztosítást, szóval biztos jön majd ez is.
Comments are not welcome.
Azt már felfogtam, hogy miért jó, ha biciklisként is tudok kötni biztosítást, szóval biztos jön majd ez is.
Comments are not welcome.
(16.)
„Azt már meséltem, kislányom, hogy én is írogattam kamaszkoromban.”
„Mesélted.”
Akkor ezek szerint örül, hogy megint írogatok? És annak, hogy még mindig kamasz vagyok?
„Mesélted.”
Akkor ezek szerint örül, hogy megint írogatok? És annak, hogy még mindig kamasz vagyok?
(15.)
Legyen olyan is, hogy belinkelgetek ezt-azt? Nem terveztem, de a mesteremmel kivételt teszek:
lajkó interjú
A fényképekről viszont egyrészt a szépség elviselhetetlen könnyűsége jut eszembe (szeretem, hogy láthatnám hát ilyen könnyen szépnek?), másrészt a falnak támaszkodósról meg erre a képre asszociálok, ami lajkó lényegéhez igyekezvén legalábbis vargabetű. (Jut eszembe, a képet csak azok láthatják, akik a fészbukon a megfelelő embernek ismerősei vagy azonosak vele. Akik nem, azok ismerkedjenek meg vele (vagy azonosuljanak)! Hogyan? Hát nem tudom, kaland, oldjátok meg! Viszont a kép marha jó, érdemes.)
(És amúgy meg röhej, hogy azt mérlegelem, amikor eszembe jut, hogy belinkeljem ezt az interjút, hogy zavar-e engem, ha ehhez az újsághoz megy egy link tőlem. Sőt még a kampánycsend is eszembe jut. Naszóval, látszik, hogy elég elveszett vagyok, ha az ún. közélet befigyel.)
lajkó interjú
A fényképekről viszont egyrészt a szépség elviselhetetlen könnyűsége jut eszembe (szeretem, hogy láthatnám hát ilyen könnyen szépnek?), másrészt a falnak támaszkodósról meg erre a képre asszociálok, ami lajkó lényegéhez igyekezvén legalábbis vargabetű. (Jut eszembe, a képet csak azok láthatják, akik a fészbukon a megfelelő embernek ismerősei vagy azonosak vele. Akik nem, azok ismerkedjenek meg vele (vagy azonosuljanak)! Hogyan? Hát nem tudom, kaland, oldjátok meg! Viszont a kép marha jó, érdemes.)
(És amúgy meg röhej, hogy azt mérlegelem, amikor eszembe jut, hogy belinkeljem ezt az interjút, hogy zavar-e engem, ha ehhez az újsághoz megy egy link tőlem. Sőt még a kampánycsend is eszembe jut. Naszóval, látszik, hogy elég elveszett vagyok, ha az ún. közélet befigyel.)
(Megtalálod önmagad! vs. Asztakurva!)
- Jó, végülis ehhez joga van – nyugtázza semlegesen.
- Joga, az van. – (Rezumptív névmás.) – De nem is ez volt a legdurvább - folytatom.
- Hanem mi?
- Az, hogy ezek után azzal zárta, hogy szívből kívánja, hogy megtaláljam önmagam.
- Asztakurva! – Tudtam, hogy ez ütni fog. – Ezt bírta mondani?
- Ezt.
- Ez nagyon gáz! Bazmeg, ez nekem nagyon gáz! – Látszik, hogy a gondolatba is beleborzong, hogyha neki ilyet mondanának. Persze neki nem is mondanak. –És te mit csináltál? Biztos kegyetlen voltál és megsemmisítő.
- Nem.
- Nem hiszem. Te ilyenkor kegyetlen szoktál lenni és megsemmisítő. Legfeljebb nem veszed észre.
- Nem voltam. Tényleg!
- Miért, mit mondtál?
- Semmit.
- Semmit? – felhúzza a szemöldökét. – Valamit azért csak mondtál? Legalább annyit, hogy ne izgasd föl magad, kedveském.
- Tényleg nem válaszoltam semmit.
- Hanem orrba vágtad, és eljöttél? – kérdezi, mert valamit azért csak csináltam.
- Az adekvát lett volna, sőt az lett volna az egyetlen adekvát, de mégsem.
- Miért nem?
- Nem tudom.
- Menj el hozzá holnap, és vágd orrba! Nem jó az ilyesmit magadban tartani.
Nevethetnék, de nem nevetek.
- Se magamban tartani, se kiadni nem jó.
- Bazmeg, szerinted miért mondja valaki, miután elküldött a picsába, hogy reméli, megtalálod önmagad, ha nem azért, hogy jól orrba vágd.
- Azért mondja, mert megtanulta a sikeres társas érintkezés fortélyait. Úgy kell a másikat elküldeni a picsába, hogy mondasz neki valami szépet előtte is, meg utána is.
- Vagyis manipulálni kell.
- Pontosan.
- És ő még nem tudja, hogy te azt nem bírod?
- Nem tudja. Nem hoztam a tudomására.
- Miért nem?
- Talán mert féltem, hogy akkor tényleg nem csinálná. Nem mondana szépet előtte és utána.
- Ezentúl manipulálhatlak én is?
- Te soha – mondom, és arra gondolok, hogy mennyire szeretek mindent belefogalmazni az örökkévalóságba, pedig valójában mennyire véges minden kapcsolatom. Minden kapcsolat.
- Oké, én csak azt kérdezem, hogy ha felbaszta az agyad, akkor miért nem csináltál semmit? Reménytelen? Jobb ráhagyni?
- Nem. Vagyis de, reménytelen is. Viszont csinálni azért nem csináltam semmit, mert tudtam, hogy komolyan gondolja.
- Hogy találd meg önmagad? – kérdi elképedve.
- Igen. Meg azt is, hogy reméli, hogy megtalálom.
- Mire te bólogattál, és eljöttél.
- Hát annyit azért mondtam, amikor már az ajtóban voltam, hogy én is remélem, hogy ő megtalálja.
Kárörvendően mosolyog:
- Mondtam én, hogy kegyetlen voltál és megsemmisítő.
- Nem! – mondom nagy hévvel, jelzendő, hogy még mindig nem érti.
- Hát?
- Én is komolyan gondoltam.
- Nem. Ez igenis durva beszólás volt.
- Is. De nem csak az. Az csak mellesleg. Hogy magát és másokat is megtalál, remélem, ezt fűztem még hozzá.
- Joga, az van. – (Rezumptív névmás.) – De nem is ez volt a legdurvább - folytatom.
- Hanem mi?
- Az, hogy ezek után azzal zárta, hogy szívből kívánja, hogy megtaláljam önmagam.
- Asztakurva! – Tudtam, hogy ez ütni fog. – Ezt bírta mondani?
- Ezt.
- Ez nagyon gáz! Bazmeg, ez nekem nagyon gáz! – Látszik, hogy a gondolatba is beleborzong, hogyha neki ilyet mondanának. Persze neki nem is mondanak. –És te mit csináltál? Biztos kegyetlen voltál és megsemmisítő.
- Nem.
- Nem hiszem. Te ilyenkor kegyetlen szoktál lenni és megsemmisítő. Legfeljebb nem veszed észre.
- Nem voltam. Tényleg!
- Miért, mit mondtál?
- Semmit.
- Semmit? – felhúzza a szemöldökét. – Valamit azért csak mondtál? Legalább annyit, hogy ne izgasd föl magad, kedveském.
- Tényleg nem válaszoltam semmit.
- Hanem orrba vágtad, és eljöttél? – kérdezi, mert valamit azért csak csináltam.
- Az adekvát lett volna, sőt az lett volna az egyetlen adekvát, de mégsem.
- Miért nem?
- Nem tudom.
- Menj el hozzá holnap, és vágd orrba! Nem jó az ilyesmit magadban tartani.
Nevethetnék, de nem nevetek.
- Se magamban tartani, se kiadni nem jó.
- Bazmeg, szerinted miért mondja valaki, miután elküldött a picsába, hogy reméli, megtalálod önmagad, ha nem azért, hogy jól orrba vágd.
- Azért mondja, mert megtanulta a sikeres társas érintkezés fortélyait. Úgy kell a másikat elküldeni a picsába, hogy mondasz neki valami szépet előtte is, meg utána is.
- Vagyis manipulálni kell.
- Pontosan.
- És ő még nem tudja, hogy te azt nem bírod?
- Nem tudja. Nem hoztam a tudomására.
- Miért nem?
- Talán mert féltem, hogy akkor tényleg nem csinálná. Nem mondana szépet előtte és utána.
- Ezentúl manipulálhatlak én is?
- Te soha – mondom, és arra gondolok, hogy mennyire szeretek mindent belefogalmazni az örökkévalóságba, pedig valójában mennyire véges minden kapcsolatom. Minden kapcsolat.
- Oké, én csak azt kérdezem, hogy ha felbaszta az agyad, akkor miért nem csináltál semmit? Reménytelen? Jobb ráhagyni?
- Nem. Vagyis de, reménytelen is. Viszont csinálni azért nem csináltam semmit, mert tudtam, hogy komolyan gondolja.
- Hogy találd meg önmagad? – kérdi elképedve.
- Igen. Meg azt is, hogy reméli, hogy megtalálom.
- Mire te bólogattál, és eljöttél.
- Hát annyit azért mondtam, amikor már az ajtóban voltam, hogy én is remélem, hogy ő megtalálja.
Kárörvendően mosolyog:
- Mondtam én, hogy kegyetlen voltál és megsemmisítő.
- Nem! – mondom nagy hévvel, jelzendő, hogy még mindig nem érti.
- Hát?
- Én is komolyan gondoltam.
- Nem. Ez igenis durva beszólás volt.
- Is. De nem csak az. Az csak mellesleg. Hogy magát és másokat is megtalál, remélem, ezt fűztem még hozzá.
(Ugyanaz a kép kétszer (Manaslu, 7300 méteren))
1.
Ez a kép fehér.
Fehér, mint a hó. Fehér, mint a lelkem.
De mintha itt... Nem. Fehér.
Köd, felhő, hóesés. Nem látok. Hallom, hogy csúszol, tudom, hogy szakadék felé, nem mozdulok. Megkapaszkodom hűlt helyednél holnapig. Reggel majd, mikor pár órára kitisztul és kék lesz, perzselően kék, ha az életednek nem is, a testednek utánajárok.
Tudom a helyem. De egyszer talán szándékosan elhagyom.
2.
Szikla, hó, jég,
hágóvas, jégcsákány, halál.
Pont.
Az nem úgy van, hogy vannak a hegyek, és a bőrömhöz érve megtorpannak. És nem úgy van, hogy puha, meleg lyuk vagyok a térben. Nincsen bennem szakadás, a tájnak ezen a ponton is folytonossága van.
Ez a kép fehér.
Fehér, mint a hó. Fehér, mint a lelkem.
De mintha itt... Nem. Fehér.
Köd, felhő, hóesés. Nem látok. Hallom, hogy csúszol, tudom, hogy szakadék felé, nem mozdulok. Megkapaszkodom hűlt helyednél holnapig. Reggel majd, mikor pár órára kitisztul és kék lesz, perzselően kék, ha az életednek nem is, a testednek utánajárok.
Tudom a helyem. De egyszer talán szándékosan elhagyom.
2.
Szikla, hó, jég,
hágóvas, jégcsákány, halál.
Pont.
Az nem úgy van, hogy vannak a hegyek, és a bőrömhöz érve megtorpannak. És nem úgy van, hogy puha, meleg lyuk vagyok a térben. Nincsen bennem szakadás, a tájnak ezen a ponton is folytonossága van.
(11.)
Úgy térsz ki örökké, mint az azonos pólusú mágnes.
Nekem volt anyám. Inkább, mint neked.
Nézz a szemembe! Hát lehet az, hogy én ezzel hencegek?
Nekem volt anyám. Inkább, mint neked.
Nézz a szemembe! Hát lehet az, hogy én ezzel hencegek?
(10.)
Feküdtem a padlón a sötétben, és arra gondoltam, hogy majd egyszer biztos olyan is lesz. Ha minden helyzetbe beleadok annyit, amennyi belefér, és ki is veszek belőle annyit, amennyi benne van, akkor mindent megtettem. És ha közben arra gondolok, hogy majd egyszer biztos olyan is lesz, akkor majd egyszer tényleg biztos olyan is lesz.
(Kalandok a konyhában)
1. Ma először meggyújtottam a legnagyobb gázlángot. Aztán gyorsan eloltottam, mert félelmetes volt.
2. Belenéztem a vízforralóba. Ilyen dolgok úszkáltak benne (sok), mégsem bírtam kiönteni. Az a kis bigyó lenne az a híres-nevezetes víztisztító szűrő, és akkor nekem is van olyanom? Neeem, szerintem valamit már megint összekeverek.
3. A mélyhűtőben hátul még találtam egy zöldbabot. Meg a jégkocka. És kávés tésztát is csinálhatnék.
4. Megpróbáltam lekövetni, hogy honnan érkezik abba a mosogató melletti kis csőrbe a mosogatószer, de a metróépítés miatt ennek majd csak később tudok a végére járni.
5. Letöröltem a szendvicssütő homlokáról az izzadságot.
2. Belenéztem a vízforralóba. Ilyen dolgok úszkáltak benne (sok), mégsem bírtam kiönteni. Az a kis bigyó lenne az a híres-nevezetes víztisztító szűrő, és akkor nekem is van olyanom? Neeem, szerintem valamit már megint összekeverek.
3. A mélyhűtőben hátul még találtam egy zöldbabot. Meg a jégkocka. És kávés tésztát is csinálhatnék.
4. Megpróbáltam lekövetni, hogy honnan érkezik abba a mosogató melletti kis csőrbe a mosogatószer, de a metróépítés miatt ennek majd csak később tudok a végére járni.
5. Letöröltem a szendvicssütő homlokáról az izzadságot.
(8.)
Felmennek a barátaim az újdonsült tátátátámm blogomra (tehát ide), majd agnust dicsérik hosszasan.
(7.)
„Kint van az ULTRABALATON is… [ez a szó a hosszútávfutóknak az ultramaratonra rímel – a szerk.] Húz a szívem, már régebben kattintottam a honlapra. Egyéni indulóknak kell igazolni egy 100-as verseny [100 km – a szerk.] teljesítését. Mondjuk ez érthető. Persze nem is készültem, de tényleg van valami megmagyarázhatatlan vonzás…”
Ezt nem én mondom, de jelentősen átfed a génállományunk. Annyira, hogy az én szívem is húz.
Ezt nem én mondom, de jelentősen átfed a génállományunk. Annyira, hogy az én szívem is húz.
(Dubrovniki fényképek 8 – Az első emelet)
Az egyik legfontosabb képről majdnem megfeledkeztem. Ezt nem én fényképeztem, csak mutatták. Egy múzeum épületét ábrázolta, melynek hiányzott az első emelete. Ez sajnálatos, de legalább kiírták a földszinten és a másodikon, hogy mit állítanának ki az elsőn, ha lenne. A gabonatárolásról szólna az egész emelet. Az már a földszinten kiderül, hogy Dubrovnikban fedezték fel a világon először a gabonatárolást. (Sőt talán csak ott, most elbizonytalanodtam. Tudja esetleg valaki?) Kiderül már a földszinten, de az elsőn szökkenne szárba. Ha a háborúban nem bombázták volna le.
(5.)
Elkészült a Szabadsághíd és vidéke, azért lehetett, hogy ma állandóan szembebicikliztem a forgalommal. Meg elment mellettem egy szép, keskeny, barna fiú sárga biciklin. Passzolt az ideiglenes felfestésekhez. És a következő pirosnál minden kétséget kizáróan kiderült, hogy fixi.
(Eső után köpönyeg)
Mikor elállt az eső, kaptam az Istvántól egy olyan csókos esőkabátot, amilyen a többieknek már régóta volt, és én mindig vágyakozva néztem. Valójában szíves, de olyan, mintha egy rúzsos száj csókolta volna rá őket az átlátszó nejlonra. És, mint arra az István felhívta a figyelmemet, vannak rajta szép piros patentok is. (50 forint az ára, szívekkel, patentokkal együtt.)
Azt tervezem, hogy majd nyáron a strandon, amikor türkiz bikiniben leszek, ráveszem az esőkabátot, és úgy leszek. A pillantásom majd nem találkozik senkiével, viszont mindenkit súrol. És akkor majd lefényképezem magam, és onnantól képes blog lesz.
Azt tervezem, hogy majd nyáron a strandon, amikor türkiz bikiniben leszek, ráveszem az esőkabátot, és úgy leszek. A pillantásom majd nem találkozik senkiével, viszont mindenkit súrol. És akkor majd lefényképezem magam, és onnantól képes blog lesz.
(3.)
Különös, most én érzem azt, amit te érezhettél irántam. Vissza-visszanézünk egymásra a tükörből. És azzal, hogy nem féltél elveszíteni, megtartottál. Napról napra erősebb és erősebb.
(Dubrovniki fényképek)
Dubrovniki fényképek 1 – A szoknya alatt megbúvó titok
Danče. Dubrovnikban rakott szoknyás apácák közelében laktunk. Erős barna vászon, gömbölyű csípőjük kitartja, majd beleszakad a mélybe. Sziklák, tenger. Lábuk, harang nyelve, meztelen. Dél van, süketítő napsütés, rákocskák sepernek. Az ablakból kipillantva izgága testeket látni a sziklákon és a vízben. Az apácák, van úgy, hogy háttal ülnek a teraszon, ők megtehetik, hisz nyugalom, erő. Idetermette őket az Isten. Lassan nyikordul a szandáljuk, ahogy térdet hajtanak, reccsen a pad. Csak egy futó pillantás. A falon táncol a tenger felszínéről visszaverődő fény, oltárkép, táncparkett, mert nyitva felejtettem az ajtót.
Nincs odakint, minden idebent történik. A kápolnába behallatszik, mikor lehúzzák a vécét, töltődő tartály zubogása, vidámság.
Dubrovniki fényképek 2 – Kutyatekintet
Jacques Mehler azt mondja nekem, hogy több dolgok vannak, mintsem a gyakoriság. Szintaxis is van, érzem, hogy erre céloz. Barátságos kutyatekintetével, mellyel a megannyi csecsemőt is nézi, rám néz. Jól esik. Ígér. Valamit, ami túlmegy a statisztikán. Hisz a paraméterbeállításokban, melyekről viszont mégiscsak azt állítja, hogy gyakorisági alapon tanuljuk őket. Már nem mi, hanem a csecsemő.
De akkor miért is feltételezünk a gyakoriságok mögött paramétereket? Erre már nem kérdeztem rá még egyszer. Félénkségből. Féltem, hogy nem lesz megnyugtató válasza. Viszont lett volna a barátságos kutyatekintet. Már bánom.
Dubrovniki fényképek 3 – Macskák
Hány macskát lát a következő képen? Mindegy a kép, a kérdés ugyanez.
Hogy minden középkori mediterrán városban sok van? Nem, itt több. Bármit is nézz merőn, előbb-utóbb macskává változik és elsétál. Vagy legalábbis nyújtózik egyet, minimum pislog. Kivéve, ha döglött macskává változik. Mind egyforma és mind különböző. Kaleidoszkóp szórja széjjel őket a városban. Te megismered őt, ő nem ismer meg téged, a képmásával találkoztál. Ha biccent, magának köszön vissza a várost figyelő halszemoptikán keresztül. Csak akkor derülne ki, hogy kép-e vagy valóság, ha megérintenéd, de ők mások, nincs simogatás. Egy a lelkük, abban járunk-kelünk, nincsenek is macskák, csak a macskaság van.
Dubrovniki fényképek 4 –
Nincs szerelem, csak bénázás.
Dubrovniki fényképek 5 – Figyelni más nőket
Silviába (nevezzük Silviának), gondolom, minden férfi szerelmes, pedig aludni még nem is látták. Negyed órára ledől délután, hullámos barna haja szerte-szét a párnán. Elaludta, mondja majd később, és hajszárítója sincs. Sima kreol bőr, széles, sima ajkak, lehunyt szemek: teljes a nyugalom, Silvia alszik. Az élet meg addig vár. Téblábol a szobában, unalmában a vállam fölött a képernyőre pillant. Vagy kimegy, majd diszkréten ismét bekopog. „Silvia?”, kérdi, mert szeretné már folytatni. Benne és vele.
Silvia szép. Silvia costa ricai. Silvia, ha találkozik a tekintete bárkiével, egyből mosolyog. Ajkai rámájában gyöngyfogsora látszik, fogsorai között pedig mindig ott tudni a spanyol esszektől odaszokott nyelvecskéjét. Silvia szexi. Kísérleteiben és karjaiban csecsemők. Silvia nőies.
A városfalon kívül a sziklákon van egy hely. Silviának tágak a lehetőségei, mégis a tengernek háttal ül le. Megint teljes a nyugalom. Nem vágyik se a falra föl, se a szigetre ki, se a vízbe be, csak ül, szobor, és cseppet sem bánja, hogy létezünk.
Dubrovniki fényképek 6 – Dalmát eper
Horvátországból napfényt akartam hozni szuvenírba. Eperbe zárva hoztam.
A minap meg álltam sorban a fehérvári úti piacon. Mindenki epret vett és az eperről beszélt. Aznap már vagy négyszáz kiló elment. Svédországba lesz, mondta az előttem álló nő. Ott szépek és nagyok, de semmi ízük, kérték az ottaniak, hogy vigyen olyat, ami édes és illatos.
A dalmát eper szép és nagy is meg édes és illatos is. És a zágrábi pályaudvar előtt rögtönzött piacon minden standnál minden árus piros kötényt visel, és csak csak epret árul.
Dubrovniki fényképek 7 – Tenger
Én még soha, de soha, de soha nem ültem háttal a tengernek. És ezen nem lehet, meg nem is kell változtatni. Ég horizont tenger, tenger horizont ég. Nézem. Nézd te is! Vagy csak nézz inkább a szemembe!
Danče. Dubrovnikban rakott szoknyás apácák közelében laktunk. Erős barna vászon, gömbölyű csípőjük kitartja, majd beleszakad a mélybe. Sziklák, tenger. Lábuk, harang nyelve, meztelen. Dél van, süketítő napsütés, rákocskák sepernek. Az ablakból kipillantva izgága testeket látni a sziklákon és a vízben. Az apácák, van úgy, hogy háttal ülnek a teraszon, ők megtehetik, hisz nyugalom, erő. Idetermette őket az Isten. Lassan nyikordul a szandáljuk, ahogy térdet hajtanak, reccsen a pad. Csak egy futó pillantás. A falon táncol a tenger felszínéről visszaverődő fény, oltárkép, táncparkett, mert nyitva felejtettem az ajtót.
Nincs odakint, minden idebent történik. A kápolnába behallatszik, mikor lehúzzák a vécét, töltődő tartály zubogása, vidámság.
Dubrovniki fényképek 2 – Kutyatekintet
Jacques Mehler azt mondja nekem, hogy több dolgok vannak, mintsem a gyakoriság. Szintaxis is van, érzem, hogy erre céloz. Barátságos kutyatekintetével, mellyel a megannyi csecsemőt is nézi, rám néz. Jól esik. Ígér. Valamit, ami túlmegy a statisztikán. Hisz a paraméterbeállításokban, melyekről viszont mégiscsak azt állítja, hogy gyakorisági alapon tanuljuk őket. Már nem mi, hanem a csecsemő.
De akkor miért is feltételezünk a gyakoriságok mögött paramétereket? Erre már nem kérdeztem rá még egyszer. Félénkségből. Féltem, hogy nem lesz megnyugtató válasza. Viszont lett volna a barátságos kutyatekintet. Már bánom.
Dubrovniki fényképek 3 – Macskák
Hány macskát lát a következő képen? Mindegy a kép, a kérdés ugyanez.
Hogy minden középkori mediterrán városban sok van? Nem, itt több. Bármit is nézz merőn, előbb-utóbb macskává változik és elsétál. Vagy legalábbis nyújtózik egyet, minimum pislog. Kivéve, ha döglött macskává változik. Mind egyforma és mind különböző. Kaleidoszkóp szórja széjjel őket a városban. Te megismered őt, ő nem ismer meg téged, a képmásával találkoztál. Ha biccent, magának köszön vissza a várost figyelő halszemoptikán keresztül. Csak akkor derülne ki, hogy kép-e vagy valóság, ha megérintenéd, de ők mások, nincs simogatás. Egy a lelkük, abban járunk-kelünk, nincsenek is macskák, csak a macskaság van.
Dubrovniki fényképek 4 –
Nincs szerelem, csak bénázás.
Dubrovniki fényképek 5 – Figyelni más nőket
Silviába (nevezzük Silviának), gondolom, minden férfi szerelmes, pedig aludni még nem is látták. Negyed órára ledől délután, hullámos barna haja szerte-szét a párnán. Elaludta, mondja majd később, és hajszárítója sincs. Sima kreol bőr, széles, sima ajkak, lehunyt szemek: teljes a nyugalom, Silvia alszik. Az élet meg addig vár. Téblábol a szobában, unalmában a vállam fölött a képernyőre pillant. Vagy kimegy, majd diszkréten ismét bekopog. „Silvia?”, kérdi, mert szeretné már folytatni. Benne és vele.
Silvia szép. Silvia costa ricai. Silvia, ha találkozik a tekintete bárkiével, egyből mosolyog. Ajkai rámájában gyöngyfogsora látszik, fogsorai között pedig mindig ott tudni a spanyol esszektől odaszokott nyelvecskéjét. Silvia szexi. Kísérleteiben és karjaiban csecsemők. Silvia nőies.
A városfalon kívül a sziklákon van egy hely. Silviának tágak a lehetőségei, mégis a tengernek háttal ül le. Megint teljes a nyugalom. Nem vágyik se a falra föl, se a szigetre ki, se a vízbe be, csak ül, szobor, és cseppet sem bánja, hogy létezünk.
Dubrovniki fényképek 6 – Dalmát eper
Horvátországból napfényt akartam hozni szuvenírba. Eperbe zárva hoztam.
A minap meg álltam sorban a fehérvári úti piacon. Mindenki epret vett és az eperről beszélt. Aznap már vagy négyszáz kiló elment. Svédországba lesz, mondta az előttem álló nő. Ott szépek és nagyok, de semmi ízük, kérték az ottaniak, hogy vigyen olyat, ami édes és illatos.
A dalmát eper szép és nagy is meg édes és illatos is. És a zágrábi pályaudvar előtt rögtönzött piacon minden standnál minden árus piros kötényt visel, és csak csak epret árul.
Dubrovniki fényképek 7 – Tenger
Én még soha, de soha, de soha nem ültem háttal a tengernek. És ezen nem lehet, meg nem is kell változtatni. Ég horizont tenger, tenger horizont ég. Nézem. Nézd te is! Vagy csak nézz inkább a szemembe!
(1.)
Hétfő van, ráadásul pünkösdhétfő, és elseje, ráadásul június elseje, vagyis a (meteorológiai) nyár első napja. És ez az első bejegyzés. A nyáré, úgy is, mint NYÁR. A pünkösd meg? Hát a szentlélek kiáradása a beszari apostolokra. Mert féltek, úgy általában mindentől és mindenkitől. Tegnapig. De ma meg ma van.
(0.)
No, nem bíbelődöm tovább, kezdem. Csak beteszek még egy sorközt. Kész. Minimál, de nem baj. Dehogy is, épphogy sok a szín. Kezdem, csak még gyorsan megreggelizek. Ros és Guil, már mióta nem gondoltam rájuk, és most mégiscsak itt vannak régről. Hm. Na, akkor kezdem, mert más dolgom is lenne, például a hátravetett igekötők.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)