(BUÉK)

Eddig azt vártam, hogy végre kiderüljön, mennyire vagyok értékes. Mostantól azt várom, hogy végre kiderüljön, mennyire értékes vagyok.

(213.)

Ellenőrizd, hogy kisírtad-e magad, mielőtt nekivágsz a szilveszteréjszakának!

(212.)

A hitetlenségemmel provokálom az Istent. Bizonyítani akar. Célozgat, villant ezt-azt, nem elég. Az izzadságtól csillogó izmos testét akarom, az eltorzult arcát. Aki alkot, az nem lehet szép, az kipréseli magából a szépet.
Tornaruhában van. Ez csak edzés, gondolja, de én figyelem. Fehér a magnéziaportól a tenyere, leguggol, ráfog, koncentrál. Nekirugaszkodik. Már a mellén tartja, erőt gyűjt. Éli, éli.
Nyomd ki, Istenem, nyomd ki! Onnan mi már tartjuk, ne félj! Nagyon nehéz? Megijedtél, hogy mégiscsak tudsz akkorát, amekkorát már nem tudsz? Pedig nem is a súlyokat fogod ám, ugye tudod, nem az a nehéz, hanem csak, ami köztük van. Mármint közte és közte.
A súlyaik közé vonzerőt is teremts, Istenem! Olyat, amin nem csúszik meg a kezed. És én az irigység ciliciumával felövezem magam, majd kishitűségemből mutatok be néked égő áldozatot. Emeld magasra őket, és meglesz a jutalmad! Bizony, bizony mondom neked, ha ma pont nem is érnek rá, de valamelyik este veled lesznek a Paradicsomban.

(Spiccelő orgazmus)

Tetszik ez a kép, hogy néhány lakásban már égnek az égők, sziporkáznak a csillagszórók, felzendül a Dicsőség, valahol máshol meg valaki beüti a gugliba, hogy spriccelő orgazmus. De az r kimarad. Sebaj, nyilván a Dicsőséget sem éneklik teljesen tisztán.

(210.)

Kaviárt lop. Igazi budai úrilány! - írja Z.

(209.)

Olykor komolyan megérintenek az írásaim.

(Malaszttal teljes)

Rám esett. A fénye és a választása. A fejemre frizbizett egy glóriát, csillagokat steppelt a trikómra, és halakat tetovált a bugyim vonala fölé. Ijedtemben lenyeltem egy meggymagot. Tudod, ki az abszolút sovány. Érintetlenségemen kirajzolódik az ujjlenyomata. Élemre állított és megpöckölt. Émelyegtem malaszttal teljes és ígértem magamnak jutalmul egy fogékszert. Sósak voltak a könnyeim, mint a ringlispíl. Most csak várom a beágyazódást, a paplan gyűrődései közé, de ő máris jön és kitakar. Szándékai szerint a képből.

(Sosemkéső levél az angyalkának)

Jelenlét. Ha ez nem túl nagy kérés. Ha nem lehet, akkor legyen helyette egyszerűen csak jelenlét. De tudom, hogy válság van és sok a hajléktalan, azt sem bánom, ha csak jelenlét lesz és semmi más. Az angyalkák ebben ügyesek: egyet suhintanak a szárnyukkal, és egyből ott teremnek, ahol valójában vannak. És valójában ott vannak, ahol teremnek. Amúgy nincsenek. Jelen. A múlt és a jövő bizonytalan, most viszont csilingel.

(206.)

belső gyermek: ha befejezted a cikket, de úgy, hogy az irodalomjegyzékben is minden hivatkozás benne van, és az oldaltörés is szép, ellenőrizted és elmentetted pdf-ben, akkor megnézheted azt a videót a youtube-on, amiben az a férfi van. az a férfi és az a tánc. de csak egyszer! aztán fogmosás, fürdés és rohanás, mert mindjárt csilingel az angyalka! … végül mégis inkább blogot írsz? eszem a zuzád! azért porszívózás közben táncolj még kicsit! van-e égősorod, van-e izzósorod? A fény nekem a remééé é é é é éény...

(Karácsonyi üdvözlő)

feladó: Szemerkényi Valeriána
címzett: x
tárgy: Szemerkényi Valeriána
szövegtest:

Ugye emlékszik még Szemerkényi Valeriánára?
Üdv,
Vali

(204.)

A táncoslányok szétrebbentek, mint a galambok, mikor megtudták, hogy egy fiú tartja az órát. Csak a bátor, a szárnyaszegett, és a bátor szárnyaszegett maradtak ott. A felnevetést próbálgatták, megérezni, ahogy csiklandozza a hónuk alját a felhajtóerő.

(Ingyenölelés)

Már csak másfél óra és nyit a biciklis bolt, és akkor lemegyek és legalább öt percet beszélgetek a szerelőfiúval. Lesz az több is, ha a lakatokról is kikérdezem. És a gangon talán rám köszön a cigizős szomszéd. A közértben meg, ha ott lesz megint az a kövér, bolond néni, mivel a polcok között szűk a hely, ahogy kerülöm, egymáshoz nyomódik majd a testünk. No és a pultos is. Mikor adja a húsz deka trappistát, lopva megérinthetem a kezét.
Hazamegyek és ruhát cserélek önmagammal, aztán megyek ki megint, valami forgalmas helyre, asszem. A nyakamban tábla lóg, rajta a sorsom és hogy ingyenölelés. Megannyi emberré varázsolt, pirospozsgás bokszzsák tart felém, és én mindegyikről látom, hogy koldus. És királyfi. Vagyok.

(202.)

Nem álmodlak, hogy valóra válhass.

(Csendélet)

Kamillatea, háztartási keksz, unicum. Parafa alátét a natúr asztallapon, kezdődő téli árnyék, szétguruló vastabletták. Semmi, csak figyeld a színeket! Fehér fal, fehér hó, fehér gőz. A kancsó üveg, a borító lila: Fáj-e meghalni?

(200.)

Sosem fogom elfelejteni az első elektronikus kézcsókot.

(Jobb félni, mint tréningnadrág)

- Nem merek tréningnadrágban lenni – mondta a fiú, mikor a lány pár hete már többnyire nála aludt.
- Hát jobban örülnék, ha a belátás volna – felelte a lány.

(Szoc. érz. - fényképek)

1. A gyűrűslábujja és a kislábujja közül kiugrott egy bolha. Háromszor is megpróbált rálépni, aztán feladta. Álmos volt, a föld meg hideg: visszabújt. Mikor másodszorra szólította az anyja, ment és beledugta a lábfejét a fagyos vízbe. A két ujj között csípett, de nem rántotta ki. Spiccelt, a másik térdét kicsit behajlította és a karjaival kalimpálva egyensúlyozott. Gyerek volt, életerős, barna gyerek. Tartotta, tartotta, míg a lavórban morogni, majd forrni nem kezdett a víz. Akkor kikapta a lábát és szaladt az iskolába.
Most már nyugodtan jöhetett a legkisebb is fürdeni.

2. Az alkalmi munkások vágyakozva nézték a megkezdett gödröt, amibe egyre csak csöpögött az eső. Ha jut nekik ásó, áshatják. Nem is az, hogy a pénz, de meg volna oldva a nap.

3. Az évek során lefejtődött róla a kardigán. Egyre lassabban lépkedett, mégis egyre gyakrabban gabalyodott bele a szálakba. Ha nem ütötte volna el a macskát az autó, talán felgömbölyíti neki. Ha nem törik el a jénai, talán csinál még néhányszor rakott krumplit. Rácsodálkozott, hogy milyen vastag az üveg keresztmetszete. Ha nem vágja el vele a hártyavékony bőrét, nincs most ez a gennyesedés. Vagy ha legalább fiatalabb volna, felfigyelne még a fájdalomra. Nem sír, mégis mindig nedves a szeme.

(197.)

Nagy elánnal kinyitom, aztán ijedten próbálom egyből visszacsukni. Szeretném is meg nem is, így vagyok. Öl, kapu, száj, szív, kukacos cseresznye. Talán csak a vonatablak a kivétel.

Ki- és beengedni nehéz. Glottal stop.

(196.)

Én tulajdonképpen masszőr vagyok, nem villanyszerelő, mondta a házilag rögtönzött fázisceruzával a kezében az asztalosmunkára hozzám érkezett tűzoltó.

(Tínédzser)

- Azért alakul ám köztünk lassacskán valami – mondja félénken, mert tudja, hogy szkeptikus vagyok. Aggódom, hogy összekeveri a valóságot az álmaival.
- Tényleg? Na! Elhívott randira vagy valami? – kérdezem, mert muszáj egyből kiértékelnem a saját szempontjaim szerint.
- Hát azt még nem – bújik ki, mint a szűk ruhából, de nem szól rám, amiért kényelmetlen vagyok.
„Na ugye”– gondolom elégedetten, és tovább vizsgáztatom, hisz van realitás, de ő nem ott jár.
- Akkor miből gondolod, hogy kölcsönös?
- Hát, nem is tudom... – feleli tanácstalanul. Beismerésnek veszem, bár még járnak a szemei, jár az agya. Egy valami jut eszébe, de nem is reméli, hogy elfogadom érvként:
- Például a dugás – motyogja – az valahogy nagyon jó vele.

(194.)

par excellence: pár napig készülök rá, pár óra alatt megtörténik, pár hétig pihenem

(Miku)

A gangról hat lakás nyílik.

Hajnal: a bejárati ajtók előtt minden lábtörlőn pihen néhány szaloncukor.
8 óra: az idősek lábtörlője már üres.
9 óra: már a fiatal pár lábtörlője is üres.
Fél 12: az én lábtörlőm is üres, de a szomszéd ajtaja előtt még ott mosolyognak az aranypapírok.
Délután 1: újabb szaloncukrok jelennek meg a lábtörlőkön...

(192.)

Belém lehelsz, mint a kihűlt kesztyűbe télen, és aztán már melegen tart a kezed.

(Hit, remény, szeretet (bank, baumax, interspar))

Amilyen az én szerencsém, végül talán ma se jönnek, gondoltam. Annyira izgultam, hogy rájuk telefonáltam, de itt voltak már a ház előtt.
Bekötötték a tűzhelyt és a mosógépet. Elöltöltős. Aztán amíg a konyhaszekrényt csinálták, én sokadjára is kiszaladtam a baumaxba, és összelopkodtam a még hiányzó alkatrészeket. Hazafelé felvettem a számlámról az utolsó 4000 Ft-ot, hogy hozzácsapva a pénztárcámban lapuló pénzekhez ki tudjam őket fizetni. Végül jó háziasszony módjára bementem a közértbe és becsúsztattam egy csomag douwe egberts omniát is a flexicsövek mellé, mert az úgy nem járja, hogy ők egész nap dolgoznak, én meg még egy kávét se főzök. Sőt vettem hármunknak három kis sportszeletet, darabját 44 forintért, hogy legyen valami plusz.
Mosolyogva léptem be a lakásba, visszamosolyogtak a konyhaszekrény színes ajtajai. Előpakoltam a portékákat, és feltettem a kávét. Ahogy a fúró- és porszívózúgás rejtekében a kávéfőző kikotyogta forró és keserű könnyeit, amibe aztán ízlés szerint beleolvasztottuk a csokit, elképzeltem egy mondatot. Hát így történt, hogy kicsit fájón, kicsit gyönyörűségesen, de főleg észrevétlenül megesett a konyha.

(190.)

Azt álmodtam, hogy rózsaszín a felhők szegélye, és ballagunk haza a legelőről. Egyutcás falu, mafla, magunkba forduló állatok. A harangtoronyból turisták fényképeznek, nyitott kapuk. Hol egyikünk, hol másikunk letér. Aztán már látszik a falu vége, a pirossal áthúzott tábla, nem is sejtjük, hogy nem tudunk olvasni. Már csak egy jószág botorkál előttem, őt hátulról is megismerem. A színeket hangok váltják föl, konganak a tejes edények, földet ér egy tehénlepény. Nézek erre, nézek arra, tovább lesz. Aztán jön az utolsó ház, ketten vagyunk, darabos a sötét, a képzelet mozgatja az árnyakat. Mintha letérne. Nem követek senkit. Csorda.

(189.)

fiatal: nem a starthoz közel, hanem a céltól távol