Peredy Márti blogja: december 2010

Evészavar 3.

- Karácsony van – súgja.
- Leszarom – mondom.
De aztán tudom, bazmeg, tudom-ra helyesbítek, mert nem szarom le. És figyelek. Amit mondok, amit teszek, meg amit ti, ezeket figyelem.
- Legalább vegyél föl ünneplős ruhát - súgja.
- Fölvettem, bazmeg, fölvettem - mondom.
Legalábbis az utcait itthonra, és tettem be fülbevalót is. Ezért megsimogat, szöszi hajam közt elidőznek az ujjai, aztán lecsúsznak a fülbevalóig.
- Porszívógyógyszer – súgja. Elérzékenyülök.
Holnap is ugyanebben a ruhában leszek, és a hajamat feltűzöm majd, ahogy neki tetszik. Sőt már ma feltűzöm azt is. Minden ugyanaz lesz holnap, mint ma, még a melltartó is. Csak bugyiból veszek tisztát. A holnap és a ma összeolvad.
- Ne szaladj előre – súgja, - hagyj időt a mának is, hogy megtörténjen!
- Hagyok, bazmeg, hagyok - mondom, hisz én alakítottam így. Így-így.
- Bánod? - súgja.
- Azt a hétszentségit neki - mondom. - De igazad van, bazmeg, igazad. Mert nem én alakítottam, hanem az atyaúristen.
De én sem bánom, az Egész felől próbálom közelíteni. Ezt javasolták. És mondták, hogy az isten emberré lett, vagyis hogy ezen a titokzatos éjszakán kibaszott közel került a kettő. Hogy nincs az a geci apád, aki mögül az isten bármikor ne ugorhatna elő. Így fogalmazott a pap, hogy a hétköznapi ember számára is érthető legyen. Nincs az a geci apád, ismételte, mert minden mondatot legalább kétszer elismételt, és keresztet rajzolt azoknak a homlokára, akik nem áldoztak az éjféli misén. Tudta, hogy mit cselekszik.
- Jól van, jól van, de elkalandoztál - súgja. - Számolj be inkább a tüneteidről!
- Meggyógyultam – mondom. Csak így, bazmeg nélkül.
- Úgy érted, tünetmentes vagy? - súgja.
- Nem, tünetmentes éppenséggel nem vagyok, de meggyógyultam - mondom. - Egészséges vagyok, nem tünetmentes.
- Meg tudnád fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg? – súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Talán csak nagy vonalakban - súgja.
- Épp azokat nem mondhatom el - mondom.
- Hogyan töltötted a karácsonyt? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Főztél végül forralt bort? – súgja.
- Főztem - mondom.
- Kire haragszol? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Haragszol egyáltalán bárkire is? – súgja.
- Sajnos nem - mondom.
Szün, szün.
- Fáj valahol? - súgja – Mutasd, hol fáj!
- Nincsen rá kezem - mondom.
- Akkor használd a szárnyaidat! – súgja.
- Azokat használtam – mondom.
- Akkor mégiscsak meg tudtad fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg – súgja.
- Ja. Nyertél, bazmeg – mondom.
- Ha most egy jó tündér teljesítené egy kívánságodat, mit kívánnál? – súgja.
- Egy jó tündér? – kérdem. – És hova lettek az angyalok, bazmeg? – mondom.
Nem felel.
- Nekem nem kell semmi.
- Nem hiszem – súgja.
- Persze, mindig kell valami – mondom. Szün, szün. – Hát, legjobban hányni szeretnék, bazmeg, végre valahára hányni. Szabad akaratomból az ünnep alkalmával hányni.
És figyelnék nagyon (hisz mostanában mindenre figyelek), figyelnék arra, amit kihányok, hogy abból is (hisz bárhonnan) mikor ugrik elő egyszercsak az isten.

(440.)

madár: Nincs kezem, hogy cselekedjek, szárnyalni kényszerülök.

Drótzene

Nekem új szerelmet hozott a jézuska, elektronikus zenét. Erre nyomom itthon a kiporszizott nagyszőnyeg közepén a szeretet ünnepének délelőttjén. Bocs, kora délutánján. Lényeg, hogy fílinges. Similis simili gaudet.
(Eljön majd a dervistánc ideje is, tudom, de most még hadd legyen ez előbb. Ne fussunk előre! Nyugi! Úgy értem, take your time! Vagyis samo polako, ha érted, mire gondolok!)
Ha esetleg a szeretet ünnepének délelőttjén vagy kora délutánján elgondolkoznál (szerintem gondolkozz el), hogy miért vagy azzal illetve azokkal, akivel és akikkel, akkor jusson eszedbe a hasonló sebzettség. Nem megért, hanem csak neki is ugyanott fáj. Ezt az mondja, akivel vagyok. Rendben is van ez így. Ezt meg az a pap mondja, aki próbálja sebzettségnek hívni a bűnt még az éjféli misén is… Apropó, olyan ötvenegynehányadik perctől ráénekeltem erre a mi kis (japán) elektronikus zenénkre a Te Deumot. Szerintem énekeld rá te is. Jópofa, mi?

Evészavar 2.

Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az iciri-piciri pedig még csak bele se piszkált.

(437.)

1. A szeretet nem érzés.
2. Szeretet akkor és csak akkor van, ha érezhető.
3. Az érzi, akit.

Evészavar 1.

Ettem abból a tortából, ami miatt öngyilkosságot követett el. Mi speciel az ételt nem hagytuk kárba veszni.

(435.)

Gyerekként nem tehetsz mást, vagy felnőttként ezt választod?
Gyerekként menekülsz, vagy felnőttként visszább lépsz?
Gyerekként fáj vagy felnőttként?
Most meggyűlölted vagy megtapasztaltad őt?
Csak látod vagy szereted is?

Szerét ejteni holnap egy ölelésnek, amíg még járnak a buszok. Bárcsak ez lehetne a válaszom!

(434.)

"You can hold yourself back from the sufferings of the world, this is something you are free to do and is in accord with your nature, but perhaps precisely this holding back is the only suffering that you might be able to avoid."

(433.)

ez és ez. és közte az, ami pontosan az, ami. nem mond, hanem mutat, mi az?

(Drótgyerek)

Most nagyon erősen az ovi jut eszembe, az első napok. Gondolom, kézen fogva mentünk, bár nem rémlik a tenyere, és a szaladás is alig. Késtünk. A gyerekek már körben ültek. Én megálltam középen és zokogtam. Nincsenek meg arcok, az övé sincs, és a horgolt takaróra sem emlékszem, meg arra sem, hogy az ujjamat szopom. Csak a kör, a közepe és a sírás.
Teltek az évek, most ugyanezt teszem én is vele. Neki sem rémlik a tenyerem. A biztos talaj a lába alatt nyomja a tyúkszemét, és mikor megy pedikűrre, a lavórban felkavarodik az állóvíz. Fáradt. Ha átadnák neki a helyet, már elfogadná. (Mármint anyám helyét.) Újabban horgol, imából horgol takarót, ha beteg vagyok, rám teríti.

Mi legyen? Nem vagyok beteg.

(431.)

Megbeszéltem magammal, hogy ha lemondok a kontrollvesztés élményéről, akkor cserébe lerázhatok magamról mindenfajta kontrollt.

(430.)

gödör spicc hét. szólok is meg nem is.

(429.)

Sírtam a boldogságtól, amikor azt mondta, hogy sírt a boldogságtól, hogy boldog vagyok a boldogságtól.

(Szünet)

Ha nem írok, akkor az máris szünet? De miért, mi szűnt meg? Ki? És a tárgyállandóság? Talán inkább csak takarásban van, nem? A takarás mögött átsétálhat a másik oldalra, hogy aztán onnan lépjen a színre ismét. De mi takarja? Ki? És vajon átsétál? Láttok mozgást? Nem tudom, szemből esik a fény. Szünet van? A büfében beszélget? Hol, melyik az, nem látom! Félek! Engedjétek hozzám!

Peredy Márti blogja