(577.)

A nagy vihar után, ami elmosta a múlni nem tudó
milliszekundumok hordalékát, ez maradt:

(Karácsony)

itt

(575.)

A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöm.
A kisdedet.
Istengyermek, kit irgalmad táráráráráá
angyaloknak énekével táráráráráá
és mosolygón táráráá
könnyemet táráráráá
kiönti a fürdővízzel
táráráráráá

(574.)

A tenyerén hordoz...

(573.)

Add, Uram, hogy minden nap pontosan elteljen egy nap! Vagy ha ez megoldhatatlan, akkor legalább nagy viharral mosd el a múlni nem tudó milliszekundumok hordalékát!

(572.)

Vajon mik vannak a táblákra írva abban a sivatagi útkereszteződésben, ahová ő most érkezett, és ahol valójában egyik útról sem tudja, hogy hová vezet? Ha legalább kiderülne, hogy melyik táblát ki tette ki! Mondjuk a lábnyomokat, gondolom, már rég elfújta a sivatagi szél, de a kézírásokat hátha fel lehet ismerni. A jó és a gonosz grafológiája.

(571.)

Addig-addig mondta, amíg ő lett ennek a télnek a pedálja.

(570.)

- Lett egy felismerésem, képzeld!
- Na.
- Rájöttem, hogy a virgács, az az a legnagyobb kibaszott alattomos geciség.
- Akkor ezért nem kaptam virgácsot?
- Ezért.
- Pedig már azt hittem, hogy annyira elégedett vagy velem.
- Elégedett? …És ha esetleg nem volnék annyira elégedett: nem bánod, ha még akkor sem bántalak?

(Szabad.)

Minden istennő más és más. Én például csak megyek az utcán, és pórázon vezetem a boldogságot. Jutalmat adok neki, ha kakil, aztán ahogy lehajolok egy zacskóval – szeretem megérezni a szagát.
Viccelünk, hogy száz forint egy perc, és gyerekeknek meg csak ötven, de valójában ingyen van a simogatás. Nem is az, hogy ingyen, hanem csak van a simogatás.
Teszem azt mellénk fékez egy merci, hogy szabad-e. Mit feleljek. Lefelé pillantok, madonna a kisdedre, hogy hát a boldogság döntse el, hogy mit szabad!

(568.)

„Az összehasonlítás a gonoszság kezdete.”

(567.)

Légy türelmes és sose várj!