(Szabad.)

Minden istennő más és más. Én például csak megyek az utcán, és pórázon vezetem a boldogságot. Jutalmat adok neki, ha kakil, aztán ahogy lehajolok egy zacskóval – szeretem megérezni a szagát.
Viccelünk, hogy száz forint egy perc, és gyerekeknek meg csak ötven, de valójában ingyen van a simogatás. Nem is az, hogy ingyen, hanem csak van a simogatás.
Teszem azt mellénk fékez egy merci, hogy szabad-e. Mit feleljek. Lefelé pillantok, madonna a kisdedre, hogy hát a boldogság döntse el, hogy mit szabad!

(561.)

Bumfordi mackó, de fürdetéskor lelapul a bundája a buksiján, és a kis csoffadt koponyáját simogatom. Tetszik ez a fazon, hogy szinte nincs is homloka, és irigykedek, hogy ő bátran hordja így: hogy ennyire kicsi a feje.
Keresni fogok egy fodrászt, és levágatok én is néhány centit a neocortexemből. Csak a végét, ahol már túl barázdált, töredezett. Illetve elöl egy kicsit többet, hogy ne legyek olyan frontális.
Tetszeni minek, de kapcsolódni.

(556.)

Mindent az orrnak, semmit a fognak.

(Ében)

Ében. Ében és pont. Ében és felkiáltójel. Ében! Na, Ében! Ében! – kurtán. Ében! – hangosan. Ében! – mélyen. Aúú, Ében! (Magasan.) Nem szabad, Ében! Nem szabad! Nem! Ében, nem! Ejnye-bejnye! Héj, ne harapd le az ujjam, legalább amikor fenyítelek, akkor ne! Jól van, okos, nagyon okos!
Édennek értik, pedig Ében. És felkiáltójel. Ébennek hívjuk, de valójában trikolor, és a herék rendben lent vannak. Franciadrazsénál nem nagyobbak a golyók. Picike köldöksérv is van, ez gyakori. A farokcsigolyák épek, a harapás szabályos. Barna zoknik, a farok végén néhány fehér szőrszál, fehér mellkas és tökéletes rajzolatú pofa. Meg ilyesmik.
De valójában Ébennek hívjuk, és még kölyök és nagyon eleven. Mindent ért, csak neki mások a szempontjai. Ében! Tudniillik ez a neve, hogy Ében. A neve mögött pedig ott van egy komplett élőlény. Orral. Orra az orromhoz ér. Alapvetően jó, noha vannak rosszcselekedetei. Hegyes fogacskáival a bokámhoz ér. Óvatosan fogalmazunk, mert a szavaknak mágikus ereje van. Társasházban az ugatásnak is.