Úgy tettünk, mintha természetes lenne, hogy természetesen
viselkedünk.
733.
Halványodik
az emlék, de biztos benne, hogy látta egyszer. Sőt érezte és tapintotta is, erősen
megfogta: gyönyörű volt. Gyönyörű és tökéletes, így él az emlékezetében.
Pontosan olyan volt, amilyenre vágyott; bár korábban nem tudta, hogy milyenre
vágyik, de akkor ott rádöbbent, hogy pontosan ilyenre. Erre. Úgy emlékszik, bele
is pirult, hogy ennyire tökéletes. És most, ahogy visszagondol rá, megint
belepirul. Az arca, a füle, (fel van tűzve a haja) a tarkója is.
De
az idő múlásával egyre hihetetlenebb az egész. Hogyan is lehetett volna olyan
szerencséje, hogy a leggyönyörűbbet és legtökéletesebbet, és ha viszont tényleg
a kezében tartotta egyszer, akkor hogyan tűnhetett el. Talán nem is úgy volt,
talán összekeveri, becsapja önmagát. Talán csak megszépíti az emlékeit,
felnagyítja, kiszínezi és megtölti vérrel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)