(536.)

aszcendensek nélkül élni csendesen

(535.)

Tekerünk a napnyugtában a falu felé az észrevétlen emelkedőn. Nézem az elgyötört, szívós testét, ahogy minden egyes tekerésbe igyekszik belenyomni a testsúlyát. Ami semmi. Az akarata, az hatalmas. Kérdés, hogy mit akar vele. A napnyugtában lassan megindul a dolgok esti lélekvándorlása annak ritmusára, ahogyan ő teker. Nem kérdezek. Se tőle, se mástól. Hanem arra gondolok, igen, talán most először arra gondolok, hogy bármikor meghalhat. Bármikor. Megengedem neki. Megölheti magát akár most rögtön is, ha akarja, lefordulhat a bicikliről, nem szólok bele. Kiszállok a nyeregből, ring a csípőm, végül is ő sem szólt soha bele. Hagyom. Az alkonyatban, ahogy tekerünk a lankás emelkedőn fölfelé, ha már elkezdődött, hagyom, hogy megtörténjen vele(m). Továbbgondolom. Hogy élhet is felőlem, ezentúl azt is engedni fogom. A közönyt csak mímelem, kint felejtődött, mint régi névtábla, az arcomon, de flegmaságom már bizalommal párosul. Mostantól semmi sem mindegy. Mert mostantól bármit el tudok fogadni. De egy valami hadd legyen világos: a terheit cipelni egy tapodtat sem fogom. Viszont ha most fékezne, fékeznék én is, ha leszállna, leszállnék, és ha a biciklit kitámasztva a málhákkal kezdene matatni, megkérdezném, mi van. És ha azt felelné az árok felé bökve, hogy elég, akkor kitámasztanám én is az enyémet, odamennék hozzá, és egy-kettő-háromra hajítanánk. A nehéz tárgyakat együtt szoktuk. Segítenék, hogy ne ejtse magára pont most, meg hogy megijedvén a könnyűségtől ne kapja föl a szél. A csuklómra tekerném gyorsan a madzagját, mielőtt elröpül. Várnék. Türelmesen várnék, hátha testet növeszt magának, ami közöttünk tartja még egy darabig.

De ha nem, úgy is jó. Akkor egy napon elcsípem majd a madzagot. Elcsípem, bár a szorítását a csuklómon utána is már mindig érezni fogom.

(534.)

Belesírtam, belepisiltem és átúsztam. Van, amiben biztos vagyok. Ba.

(533.)

Az őrület, a várakozás és a spiritualitás színe a lila.

(Fejjel lefelé)

1.
Másképp ég a szemed másnap, ha azért sírsz, mert megbántottak, vagy ha azért, mert bosszúból meg akarod ölni őket. Rádöbbentél, hogy benne van a pakliban. Az Istenhez futsz, hisz ő keveri, és te meg akarod tudni, hogy akkor most mi van. Vagyis azt leszarod, de hogy mi lesz. Hogy készülj? Melyik kabát, milyen táska? Fogkefe, pizsama, de kell-e törülköző? Tényleg úgy kívánja, hogy megőrülj? Mi a terve veled? És pláne, mikor derül ki? Nem türelmetlenség, csak hogy hogy készülj? Fogkefe, pizsama? És egyáltalán, hogyan csináld? Rájuk gyújtsd a házat? Vagy vágd el a torkukat? Mondjuk, tudod, hol tartják a bicskát, és néztél is mostanában pár japán thrillert… de azért ne próbáljon az Úr erődön felül! És elég, ha az egyikükkel végzel? Vagy ha már ott vagy, intézd el a többieket is? Mi a terv? Hogy készülj? Fogkefe?

2.
Az Úr a tabernákulum fölött függ. Nem ideges. Pedig szösz ment a szájába, nyárfaszösz, és a kezével nem bír odanyúlni. Rögtön észrevett, ahogy beültél a padba, ismerős vagy, csak nem ugrik be neki, hogy honnan. Gyerekkorából? Vagy a tiedből? Mindegy, ismer, az a lényeg. És hogy bámulod, azt is észrevette ám. Megszólít. Nem beszél hangosan, mégis hallod; jó az akusztika. Egy légy rá-rászáll a testére, érzed a sajátodén a csiklandozást. Képben van, hogy mért jöttél, és a maga közvetlen stílusában reagál is rád – hogy aszongya: Közöd?

3.
Hamarabb bocsájtottál meg neki, mint hogy megtudtad volna, hogy van, mit megbocsájtanod. És ő hamarabb kért bocsánatot, mint hogy megtudta volna, hogy megtudtad.
Majdnem kész vagytok. Már csak be kell vallania, már csak be kell illesztened. Uccsó darabot. Ahogy ő lassan véget ér, az fordítva nézve kezdet. Így voltál – emlékszel? – akkor is: fejjel lefelé.

(531.)

Lehet, hogy tévedek, ezért inkább nem megyek bele. Belemegyek, mert mi van, ha nem tévedek.

(530.)

Öt kenyér vagyok és két hal. Elnézem az étvágyatokat. Meglátjuk.

(Csendélet)

hun, hun nem?
(no subject)
a pu-erh tea finom, bár nem mindenki szereti
békés :)
tüskék
Arni
képek csíkból
Ma este tud valaki valami táncos lehetőséget?
főző csoport
Csík még mindig szép
Névnapi köszöntés
Re:
(no subject)
képek – folytatás
Arni és a többiek
vágd el a torkát, ontsd ki a vérét, öld meg a malacot!
Éljenek a Mártusok! :-)
(no subject)
(no subject)
névnap
pusz
három nap északi szélben
ma
szia
szerda
a zűrzavar átcsap káoszba
(no subject)
Re:
Feldmár Intézet hírlevél – 2011. július
Chat with xy
Szováta
Válaszleveled érkezett
a zűrzavar fokozódik
skype
Válaszleveled érkezett
Fwd: photos
Kedd :)
egyéni chat időpontja
Re: BREAKING NEWS – írjon, aki jön
Fwd: 1 froccs ma este?
boka
copula typology
Fwd: Türelem
végső teszt
cikkíró pályázat az önkéntességről - hi. aug. 15
Részvételed az EDINA-ban
tegnap
vészcsengő
(no subject)

Arni

(Metszet)

Azt javasolta, hogy csonkítsam meg magam, mert a kiálló részeim zavarják az egyesülést. Az övét és az enyémet. Ő szíves-örömest hozzáférkőzne bizonyos részeimhez, mert azok roppantul passzolnának az ő bizonyos részeihez, tehát ez közös ügyünk, viszont amik belőlem egyébként itt-ott kiállnak, azok őt, ha közelít, hát minek is kerteljen, bizony nyomják és bökik. És ezért kellene, hát ugye ez így világos… jaj, de persze nem mind böki ám, nem akar megbántani, félre ne értsem, csak néhány! De azt meg ugye nyilván nem várhatom el tőle. És ő ezt persze csak arra az időre kéri, amíg vele vagyok, mert amúgy ő nem szól bele, jaj dehogyis, az nem ő lenne! Amit én beleszólásnak értek, az csak jó tanács, ő csak segíteni szeretne, mert benne van bizonyos segítő szándék, és ezzel párhuzamosan felismert magában bizonyos segítőkészséget is. És hát megmondja őszintén, hogy amik őt nyomják és bökik, szóval jobb, ha tudom - de ő persze nem akar beleszólni, csak szólni, aztán a többi már az én döntésem - de amik őt nyomják és bökik, azok őt ám azért nyomják és bökik, mert azok objektíve is hát… ezt kellene megértenem, hogy nyomósak és bökősek.
És akkor én, tekintve, hogy szíves-örömest hozzáférkőztem volna az ő bizonyos részeihez, mert azok roppantul passzoltak az én bizonyos részeimhez, elővettem a metszőollót.

(526.)

Mézes-mustáros középfülgyulladásra személyenként harminc deka pipihusival gargalizáljon. Ezután hátrabillentett fővel cseppentsen egy-egy kapribogyót az orrlyukakba. Az Ön arcüregébe vezető út nincs kikövezve, úgyhogy kérem, mondja, hogy á. Á mint Álemér. Laposan pislákolva fényt érzékelek a hallójárat végén, tehát kérem, ne szíveskedjék a vizsgálatot fülzúgással zavarni. Épp elég munka lesz kipergetni a túrós gombócból az antibiotikumot.

(Olyan, mintha)

„Olyan ez az ember, mintha a Jóisten küldte volna” – mondta a lépcsőn mellettem kucorgó, középkorú férfi a mise után. Alig bírta kimondani a mondatot, rázni kezdte a zokogás.
Hm.
Ilyet mondott. A középkorú férfi, aki aztán odaült a felesége mellé a kiürült padba és az ő vállán sírt tovább, ilyet mondott egy nálánál valamivel fiatalabb, amúgy egyedülálló férfira. Történetesen a papra.
Hm.
Mintha. Ember mintha isten.
A férfi vállára tettem a kezem, és azt feleltem neki, hogy mindnyájunkat a Jóisten küldött. Inkább hallgattam volna! Csak odatenni a kezem és nem szólni semmit. Osztozni. Hiszen én is valami hasonlót éreztem. Érezhettük volna együtt. A leckét, miszerint nem ez az ember, hanem minden ember, és nem feltételes mód, hanem kijelentő, nyilván ez a férfi is rég megtanulta már. Nem erről volt szó. Hanem arról, hogy mindebből most élményszerűen is átélt valamit. Istenélmény, mondják. Csattanósabb úgy egy történet, ha az Istent a kávészagú arab taxisofőr testesíti meg, de ha meg ennek a férfinek éppenséggel a pap, akkor a pap.
Vigasztalni akartam. Ami kedves tőlem, csak minek, ha egyszer nem volt szomorú? Túlcsordult. A kancsó, amiből töltöttek belé, megszaladt. Talán minden vasárnap megszalad. De az is lehet, hogy csak most, hogy elmegy a pap. Az örökös változás feszültsége. Ahogy elenged. Talán éppen most vasárnap engedte el ez a férfi a korlátot, amibe eddig görcsösen kapaszkodott, és ezentúl hagyja majd, hogy vigye őt is a víz. Ráfekszik ő is vele, azzal az emberrel együtt a hullámokra.
A mise előtt még arról pusmogtunk, hogy a férfi Rákoskeresztúrról jár át ide, a Kövi Szűzbe. És hogy most meg akkor mehet Angyalföldre vagy hova, és hogy minek ez a sok helyezgetés. Zsörtölődött. A mise végeztével viszont már nem firtatta többé, hogy pontosan hová küldik ezt az embert, hanem csak az kötötte le minden gondolatát, hogy vajon ki küldte. Ki a fene küldte? Mert egészen olyan, mintha.

(524.)

Az érzékiség spiritualitása, a spiritualitás érzékisége. Kelet, nyugat.

(523.)

fenntartható örömök

(Böjte Csaba)

(Autogén tréning)

Vagyok.
Vagy.
Van.
Igen,
bizony,
ő is.
Vagyunk.
Van mi.
Vagytok és vannak.
Hogy vagyok?
Te hogy vagy?
Ő vajon hogy van?
Hogyhogy vagyunk?
Hogyhogy vagytok?
Hogyhogy vannak?
Jó, hogy vannak.
Jó, hogy vagytok.
Jó, hogy vagyunk.
Jó, hogy van.
Jó, hogy vagy.
Jó, hogy vagyok.
Még jó, hogy.
Még jó.
Már jó.
Most jó.
Jó.
Hát jó, hogy.
Jó, hogy jó.
Jó, hogy jó, hogy jó.
Hogy vagy, vagyok és van.