cserebere: a legeslegkedvesebbet mindabból, ami nincs,
bármire, ami van
Rövid beszélgetés egy hosszú élet alkonyán
- Ha jól értem, kislányom, te valami olyasmit akarsz
kérdezni…
- …hát igen, apa, mert nem hagynak nyugodni ezek az érzések.
Igen, felmerül bennem. Tudom, hogy őrület, de felmerül bennem a kérdés, hogy nem
lehet-e... hogy esetleg, szóval hogy nem csinálhattál-e esetleg valami olyat…
- Hát, kislányom… – őszintén eltűnődve – amennyire vissza
tudok emlékezni: nem.
Zavar
- Zavaró ő a számodra?
- A számomra? Hát nem látod, hogy milyen?
- Nem látom. Milyen?
- Hát teljesen zavart? Nem látod?
- Nem tudom. Régen másmilyen volt?
- Persze, hogy másmilyen volt!
- És most zavar téged az, amilyen. Zavaró a számodra.
- Nem ezt akarom mondani, hát nem érted? Hanem hogy zavart
lett szegényke.
- Ó. Értem. És ki zavarta meg?
- Senki! Könyörgöm, hisz nem is volt itt senki!
- Te se? Azt hittem, te itt voltál.
- Rajtam kívül senki.
- Aha. Magadon kívül senki vagy. Értem.
- Micsoda? Mit hadobálsz itt össze? Azt hittem, azért jöttél,
hogy segíts.
- Azért jöttem, mert hívtál. Segítségre van szükséged? Miben
segítsek?
- Hát neki segíts.
- Hm. Neki segítségre van szüksége?
- Igen! Hát nem látod!?
- Miért, te honnan látod?
- Hát nézz rá!
(Ránéz.)
- Most ne bohóckodj már!
- Nem bohóckodom.
- Dehogynem bohóckodsz. Mikor baj van!
- Mi a baj?
- De hát már elmondtam! És a vak is látja, hogy szegényke
teljesen zavart.
- És te vagy az, aki zavarod.
- Dehogy zavarom, segíteni akarok!
- De hát előbb mondtad, hogy csak te voltál itt.
- Én azért vagyok itt, hogy segítsek! És te is azért vagy
itt! De te csak kötekedsz!
- Én azért vagyok itt, mert te idehívtál.
- Mondom, hogy kötekedsz!
- Nézd, én annyit tudok egyelőre, amennyit te mondtál nekem.
Azt mondod, hogy ő zavart. Ez esetben zavarta valaki. Csak te voltál vele.
Akkor csak te zavarhattad. Én csak ezt mondom, semmi egyebet.
- De te kitekered a szavaimat. Ő nem azért lett zavart, mert
zavarta valaki, hanem mert megzavarodott. Magától. Magától megzavarodott. Hát
nem érted?!
- Honnan tudod, hogy magától zavarodott meg?
- Honnan tudom, honnan tudom? Hát én voltam mellette egész
végig, onnan tudom! Érted?
828.
A nem tartott böjt negyven napja egyenlíti az éjt.
Telik a Hold. Azt követő első a vasárnap. Szent a tűz, a víz, az étel. A bűn
homályát elűzi az ablakmosás, a templom kárpitja meghasad, és bizony bizony
mondom néktek, azon a napon, volt, aki csak háromszor étkezett, s ebből egyszer
lakott jól. Húst nem is, és a feketét is csak cukor nélkül. Ha akarom, ha nem,
megtörténik. Hagynám, de a pofámba loccsantja a népszokás. Én Jézusom, a
kultúra alól kinél nyerek feloldozást?
Tanmese (elsősorban nem a szexről, bár egy icipicit talán arról is)
16000 Ft-ot fizettem a megvilágosodásért.
Nem kellett elutaznom érte ideális vidéki miliőbe, zazent ülnöm napokig vagy
csendtáborban néznem a földet. Csupán a legközelebbi postahivatalba kellett
befáradnom (Flórián tér), ahol a délutáni órák ellenére mérsékelt volt a
forgalom.
Vagyis azért ennél
többről van szó. Tegnap ugyanis különös nap volt. Örömtelien kevés, egy órás
alvás után kellett reggel keresztbebuszoznom a várost oda-vissza dugóban, mert
kávéznom kellett reggel egy nagyon jó kis helyen. Az odaútra rám egyáltalán nem
jellemző módon lyukasztottam jegyet. Valahogy úgy vagyok mostanában a bkv-val,
mint a hajléktalanokkal: hol adok nekik, hol nem, és bár rossz érzés nem adni,
nyilván nem adhatok mindig. Szóval a visszafele úton már fel sem merült, hogy
lyukasszak, aznapra tiszta volt a lelkiismeretem. Kialvatlan, ám kielégült
tudatállapotom pedig alkalmatlan arra, hogy az ellenőröket figyeljem. Így
esett a dolog.
Ellenszenves fickó
volt. Korombéli, nálam jóval alacsonyabb, cigány. Közvetlenül mellettem állt
meg. Amíg nem csukódtak be az ajtók, addig nem vette föl a karszalagját, mégis
ahogy ott állt, már réges-régen ő is, én is tudtuk, hogy ő az ellenőr. Egy
darabig keresgéltem. Azt gondoltam, megmutatom neki az odafelé szóló jegyet, és
esetleg azt mondom, hogy elaludtam a buszon vagy valami, ami tekintve, hogy
állok, kevéssé hihető, meg amúgy is annyira álmos voltam, hogy képtelen lettem
volna ezt hitelesen előadni. Ráadásul nem találtam meg a jegyet. Amikor azt
mondtam neki, hogy majd bemutatom a bérletem, látszott, hogy nem hiszi, hisz
rajtam is látszott, hogy én sem hiszem, de ez nem zavarta. Megírta a csekket,
ami utólag, postán befizetve a helyszíni bírság kétszerese.
És akkor, még a
buszon voltam a dugóban, már írtam a barátoknak, hogy segítség meg SOS meg
ilyenek. Szégyelltem magam, de hát ez van, a módszer korábban jól működött.
Marha jól esett, hogy gyorsan reagáltak, mire leszálltam a buszról, összegyűlt
minden szükséges információ. A digitális bérlet bevezetése, mint megtudtam,
megnehezíti a bérletkölcsönadós mókát, bár még vannak ellenpéldák, van ismerős
kitöltetlen szelvénnyel, mindazonáltal az 5/30-as trükk tűnt a legegyszerűbben
kivitelezhetőnek. (30 napon belül 5 szabadon választott alkalommal 24 órán át
felhasználható jegy.) Hazamentem tanítani, aztán a lyukas pár órámban
felkerekedtem, hogy a végére járjak a kellemetlen ügynek.
A Szentlélek téren
egy roppant alapos pénztáros nénivel töviről-hegyire átbeszéltük az 5/30-as
jegy használatát. Bárcsak ilyen odaadó felvilágosítás után indulhattam volna
neki az élet más (fontosabb) területeinek is! Az aznapot már reggeltől kezdve
be lehet jelölni a jegyen, ami lefedi az ellenőr által rögzített, kritikus
időszakot. Nincs rajta a jegyen a vásárlás időpontja, se semmilyen kód, ami a
pillanatot rögzíthetné, azaz a csalást leleplezhetné. Szóval, bár már kezdtem
azt gondolni, hogy kurvára megérdemelném, hogy ebben az elektronikus
bérletkiadással megszigorított világban ne találjak kibúvót, mégis csak lett
megoldás.
És akkor indultam
tovább bicajjal az Akácfa utcába. Az Akácfa utcába, amiről mind a mai napig
eszembe jut az a forró nyári nap, amikor kamaszkoromban először kellett
bemutatnom az otthonfelejtett bérletet. Az aszfaltos, húgyfoltos VII. kerület.
Ahogy caplatok a Rákóczi úton, a hátizsák alatt tiszta izzadt a pólom, és még
ez a sarok sem az Akácfa, és a következő sem, de hogy Diófa, az ad némi
reményt. Hunyorgok a vakító fényben, nincs napszemüvegem. A farmerszoknya alatt
összetapadnak duci combjaim, fáj, de nem veszek róla tudomást. Egyáltalán,
rossz itt egy budai kislánynak. De a budai kislánynak azt mondták, hogy intézd
el szépen, kislányom, itt és itt van. A büntetés árát külön odaadták neki, nem
volt szívük – vér a pucájukban – lecsípni a zsebpénzből. Akkor még volt
bérletem, műanyag tokban, piros kerettel. A képen tejfölszőke a hajam,
előreállnak a fogaim és ritkásan helyezkednek el. Megállapítható, hogy a
fényképezéskor a kantáros kordnadrágot viseltem. Hát ez az Akácfa utca. Meg egy
kis klórszag, mert úszásból hazafelé kaptak el a villamoson.
Ez az Akácfa utca,
ahová tegnap végül nem érkeztem meg. A nyirkos, hideg szél is közrejátszhatott.
Mindenesetre belegondoltam, hogy felkeresek az ügyfélszolgálaton egy hölgyet,
aki reggel hét óra óta ott ül az üvegfal túloldalán, és azt hazudom neki, hogy
volt egy ilyen 5/30-as napijegyem. Ami nyilván nem igaz. Valójában ott töltöm
majd ki a jegyet az ügyfélszolgálaton egy másodperccel az előtt, hogy az
ablakához lépnék, és azt krajclizom be, hogy én is kora reggel óta talpon
vagyok, mint ő. Neki is gyanús lesz persze, hogy a napi jegyet, amit aznap
reggel kitöltöttem, csak nem felejtem egyből otthon. Pontosabban ez például
velem akár meg is történhetne, de a hangomból, a gesztusaimból mégis érezni
fogja, hogy nem így volt. Viszont az igazság feltárása neki nem feladata, így
valószínűleg elfogadja, és 1000 Ft bírsággal (plusz a cécóval) megúszom. Ebbe a
kis hétköznapi csalásomba bevonom tehát az ügyfélszolgálatos hölgyet, aki
kurvára napi nyolc órát ott ül ki tudja hány éve az Akácfa utca 22-ben, és aki
feltehetőleg mindig mindenhova jegyet vált, bár a bkv-ra bizonyára komoly
kedvezménnyel, sőt a boltból sem lop. Az akciókat akkurátusan figyeli: a dolgok
(kedvezményes) árának megfizetése mentén araszol az élete. Mert az életnek nem
értelme van, hanem rezsije. A biztosan alacsonyabb fizetését biztosan szépen
leadózza, tébét fizet, és mára virradólag garantáltan nem egy órát aludt egy
jól sikerült éjszaka után, mert akkor nem tudna kellő precizitással klikkelni
és kiállítani és iktatni és a többi. Ez a hölgy nem lenne abban a kellemesen
módosult tudatállapotban, amiben én vagyok, szóval csak az ingyenélőt látná
bennem, a pofátlan ügyfelet, egy felnőtt nőt, aki bazmeg még majd negyven
évesen is itt ügyeskedik. Hát a fene a jó dolgát!
A fene a jó
dolgomat! És a fene azt a fene nagy szabadságomat, ami hol van, hol nincs, de
amivel annyira nagyra vagyok! Végül inkább bementem a postára a csekkel és
befizettem a 16000 Ft-ot. Egyúttal vásároltam egy születésnapi üdvözlőkártyát
680 Ft értékben – az eladó meg is kérdezte, hogy ez a kis szépség 680 Ft, így
is kérem-e, de kértem –, mert postai úton akartam minden jót kívánni egy
barátnőmnek, mert annyira jó ennek az intézmények hálójára rászövődő
társadalomnak a (nagylevegő) tagjának lennem. 16000 Ft. Tartoztam kábé ennyivel
a bkv-nak. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy jogos volt a büntetés. Végre.
Emlékszem néhány esetre gyerekkoromból, amikor megbüntettek. No akkor teljesen
ártatlan voltam, ártatlan, ámde eleven. És pontosan emlékszem a legnagyobb
gyerekkori bűnömre, amiért soha nem büntetett meg senki.
Amikor a nagymamám
már nagyon öreg volt és iskolásat játszottunk és én voltam a tantónéni, ő meg a
diák – általában huncut diákot játszott –, akkor azt
hazudtam neki, hogy hatszor hét, az nem negyvenkettő. És a nagymamám, bár
gyanús volt neki a dolog, nem tudott már teljesen biztos lenni az igazában. A
legeslegkisebb kisunokája szellemi fölényben volt. És a legeslegkisebb
kisunokája visszaélt ezzel. Általában az ő szobájában játszottunk, de akkor épp
az enyémben. Emlékszem az arcára, a zavarára, de nem kegyelmeztem. Sőt ott volt
a szomszéd gyerek, többségben is voltunk. Emlékszem az öreg kezére, ahogy
lenyomja lassan a sárgaréz kilincset és kimegy, visszahúzódik inkább a saját
zugába, ahonnan az ablakból zavartalanul végignézheti a napnyugtát. Az a neki
való.
Tegnap végre
megbüntettek, mert bűnös voltam. És megbűnhődtem, mert eleven.
Szex
Szex. A
szerepemben vagyok, hisz ő már játssza. Mozgásunk elűzi a gyönyört és az álmot,
de szeret, hisz feladja hamar. Tessék, itt egy aspirin.
Szex.
Gép vagyok, csak egy másik, de ne félj, biztosan elég a szaktudásod. Sőt,
vegyél kicsit vissza.
Szex.
Mint étkezés előtt minimum egy órával az orvosságot, a kocsmában zárás előtt a
combomra teszi a kezét.
(Nem
csak) szex. A helyemen vagyok, ő nincs a helyén. Nem ez a helye. Nem akar vagy
nem tud a helyén lenni. Maradni. Mozdul.
Szex.
Egyáltalán nem is nő vajon, vagy csak leborotválta? Kényelmes így. Nekem is
illene? Nőni.
(Nem
csak) szex. Miért törlöd le, mikor én azt szeretném, hogy olyan legyen minden?
818.
Egyszer majd valahol
valakinek meg kell tartania valakit, és ezért nagyon fontos az, hogy te engem
egyszer valamikor réges régen megtartottál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)