(80.)

Új rekord. A kefirnek április 30. volt a szavatossága.
(Nyilván! Ha kidobnám, abba mi lenne a rekord?)

(Átsüt a füleden a nap)

Vedd le a cipőd, a zoknid, és lépj ki a fűre!
Hűvös, érzed?
Lépkedj, indulj meg, járj!
Ne gondolj darázsra, se kutyaszarra!
Hunyd be a szemed, tartsd az arcodat a napba,
vagy csak figyelj egy repülőt!
Ne kerülj! Haladj végig az árnyékon is,
hadd érintsék a szomorúfűz vesszői a válladat!
Menj ki egészen a partra, lépj le a kövekre -
melegek, érzed? - engedd, hogy a víz simítsa a lábfejed!
Lépj még lejjebb, a gyanús nyákon csúsztasd végig a talpadat,
majd nehezedj rá!
Ha siklót látsz, torpanj meg!
Keress lapos követ, és számold, hányat pattan!
Gyere tovább! Horgászok vannak, beetetnek.
De most már und meg a halakat, hisz várlak, ne feledd!
Meglátlak végre, a stég szélén egyensúlyozol,
ideérsz mindjárt, pólódat a válladon hozod.
Leülsz majd mellém, én hátradőlök
(te még nem határoztad el magad),
aztán ahogy fölém hajolsz a dús pázsiton,
átsüt a füleden a nap.

(78.)

Már megint az a megmagyarázhatatlan melegség a banki ügyintéző iránt. Nagyon köszöntem neki mindent, kis zavar, kis mosoly, végtelen megbízhatóság. Majd csak lesz valami gond, és akkor hív, és akkor találkozunk, és akkor újra meríthetek. A Pirosból, mert így hívják.

(77.)

Mondj legalább egy valamit, ami nem hit kérdése!
És mondj legalább egy valamit, amiben nem hiszel!

(A kint rekedt szem)

Nap mint nap látom a Közgáz alatt a rakparton a betonfalat, rajta a hatalmas plakátszemet. Paranoia, mondják egyesek, isten vigyázó tekintete, mondják mások, a kettő ugyanaz, mondják megint mások. A csúf betonfal helyén régen meghitt, boltíves kapuk vezettek be egy halászcsárdába, ahol érezni lehetett a Duna illatát. Egy ismerősöm mesélte, hogy az ő szülei például ott vállaltak gyereket, de nem őt, hanem a tesóját, vagy valami ilyesmi.
Most viszont olyan lett odabent, mint a vak vendéglő. Minden asztal közepén valami gőzölgő különlegesség. Még nem kezdtük meg, csak az illatát érezzük. Élvezzük az érzéki élmények sötétben kibomló gazdagságát: folyton megérintjük egymást, felfigyelünk a tárgyak textúrájára, beleszeretünk egymás hangjába. És izgulunk, hogy vajon milyen íze lesz az első vakon elrágott falat halnak. Ha egyáltalán hal, és nem csecsemő. Vagy az egyik asztalon ez, a másikon az, sakktáblaszerű egyformaság.

(75.)

Figyelj a napon töltött órákra, mert nem csak a bőr emlékszik.

(74.)

Ki még, ki már, de fenn.

Kapolcsi fényképek régrő

1. kép – Csömör

Nem, Kapolcs. Vagy egyszerűen csak a nyarak. Kedvetlenül egymásbakaroló láncszemek. Mindig fáj, mindig magányos, mindig suta. Terhemre van. Aki nincs ott, hogy nincs ott, és aki ott van. Magamra akaszkodom. Aztán egy baba vagyok. Úgy esem a szikláról a vízbe, úgy felejtem ott magam a padon, annyira sem szeretlek. Csak a kóc definiál a térben. Unom a csillagos eget, irritál a rácsodálkozás. Felfeslek. Rojtosodó fölöslegesség. Megvilágosulatlanul telő évek. Csömör: minden élménynek én-íze van.

2. kép

Meztelenül tusolni az ufózuhany alatt, ezt fogom. Tiszta percek.

3. kép – Menekülési reflex

Sátrak vannak. Emberek csókolóznak. Nem velem. Poros, izzadós, összebújós. Se csókolózni, se különbözni nincs kedvem. Ha a tóhoz kijönnél éjszaka. De hisz én sem vagyok ott. Hajnalodik. Minden kar át van vetve valakin. Kerülgetem a cövekeket. Ezerszer volt már grammra ennyi a hátizsák. Az első buszon egy néni, egy bácsi és egy magányos fenotípus. Hagytam valamit a cipőtökben.
A hiányomra apellálok, de sejtem, hogy a létezéshez több kell.

4. kép – Ajándék

Ajándék van nálam. Nem almasütő. Szerelmet akarok cserébe. A szandálom ragad az aszfaltba, egy lélek sincs, Kossuth utca. Részvétlen fény, alig bírom nyitva tartani a szemem. Kék. Az övé is. Kertről kertre járok. Nem ismerem meg a házat, nem emlékszem az utca nevére. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog. Ebbe a kertbe már harmadszorra érek. Feladom. Megpróbáltam, nem sikerült. Ennyi.
Most meg mosolygok, mert egyrészt mégiscsak almasütő volt, mázolt kerámia, másrészt semmi nem múlt rajta. Elpocsékolt csomagolópapír.

5. kép – Sörkerti

Szekíroztam. Mert egy fasz volt. Épp az elesetteket védelmezte. Érzéketlen voltam, nem fogtam föl, hogy tényleg lehet valaki ekkora fasz. Rám döntötte a sört, meg az asztalt. Nem volt más választása. A gallérját is bármikor gondolkodás nélkül felhajtotta volna, ha az a divat. Magas volt és izmos, a boxer fürdőnadrág kontrasztbetétje alatt kirajzolódott a pénisze, úgy nevezett húspénisz, még a délután. A kocsiban nem volt hajlandó mellettem ülni, és az egész hazafelé úton a hallgatásával tüntetett. Amikor kiszálltam, nem köszönt. Vissza se. Emberi mivoltában sértettem meg. Sőt elrontottam a játékát. Azt játszotta, hogy nem csak izmos, de erős is, míg mások gyengék, nem csak ványadtak.

6. kép – Bugyi

Stoppoltunk, és végigkuncogtuk az utat, mert tudtuk, hogy nincs rajtam bugyi. Valamit mindig elfelejtek.

7. kép – Faludy

Életemben egyszer dedikáltattam, akkor sem magamnak. Hosszú sor volt. A Fanny támogatta, mondta neki, hogy mit írjon, ha ő nem jól értette a nevet, és beigazította a könyvet a toll alá. Gyakorlatilag már semmit nem látott. Az öreg emberekhez szokva vagyok, jó volt kezet fogni vele, de kettőjüktől együtt irtóztam. Az irtózásom pedig félelemmel töltött el. Uram, engedd, hogy ne legyek fasiszta! Még ennyire se! De persze ne úgy legyen, amint én akarom, hanem úgy, amint Te! -- így fohászkodtam akkor. És megadatott, mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a többi, Lukács tizenegy tíz, ha már lett megint Bibliám.

(72.)

A közjegyzőhelyettes sorra ismertette, hogy mi minősül súlyos szerződésszegésnek, hogy mi mindent módosíthat a bank egyoldalúan a tájékoztatásom nélkül, és hogy a szerződés felbomlása után milyen szcenáriók jönnek szóba. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az okiratot nem kellett szó szerint felolvasnia. Minden tétel után megjegyezte, hogy hát ez sem egy jó kicsengési lehetőség.
-- Úgy érti, kifingási? -- kérdeztem, mert azt mondta, ha bármi kérdésem van, tegyem fel.
-- Persze, persze, de a hiteles kiadmányban mindent részletesen megtalál – felelte, és a bal kezével a nemzetiszín átfűzést kezdte babrálni. Aztán folytatta, erősen odanyomott jobb mutatóujja jelezte, hogy honnan.
-- Ez elég sok papír. Bírta egyszerre a lyukasztó?

(Miért kábítószereznek a hollywoodi sztárok?)

Nyáreste. Kigyűl a férfiember a ház elé és beszélget. Nekem meg odanyílik az ablakom.
...ismertem két srácot, idegenlégió, Dél-Afrika, Kenya, átbaszták őket Irakba, Afganisztán... én tizennyolc évet lehúztam, vissza nem mennék, akármennyit fizetnek... na, talán fél évre, többre nem... én meg Koszovóban voltam nyolc évig... te, figyelj, az Edda művek, én mindig azt, én azzal... olyat is megéltem... mentünk be, nem tudtuk mi ez a bűz, előredobtunk egy füstgránátot, semmi, mentünk be, vagy hetven óvodás, egymás hegyén-hátán, a torka elvágva mindnek. Kivéreztette őket, abba fürdött, bazmeg, mint cézár... egy vadállat... [csönd] ...ezt még elszívom, aztán megyek... ja...
Nyáreste. Végül maradnak.
...egy fenét! Nem azért kábítószereznek, mert nem tudják feldolgozni, hanem tudod, izé, hogy mutassák...

(70.)

Félni rossz. A válaszoktól és a kérdésektől egyaránt.

Nincsenek is válaszok meg kérdések, csak tennivalók vannak. Félni is azoktól rossz.

(Szimmetriasértés)

A lány kereste az alkalmat a találkozásra, de aztán nem szólt a fiúhoz. A fiú csak a lányhoz beszélt, ha ott volt a lány, de ha meg nem volt ott, akkor nem. A lány minden nap meghallgatott egy számot, ami úgy érezte, róluk szól. A fiú pár naponta elővette a gitárját, és feltépte régi sebeit. A lánynak rövidek voltak a körmei, a fiúnak hosszúak. A fiút mindenki ismerte és szerette, mert mindenkivel kedves volt. A lányt kevesen ismerték, és még kevesebbel volt kedves. A fiú nemigen került közel senkihez, a lány, akihez igen, ahhoz nagyon.
A lány mindenhol ott volt, ahol akár csak nyomokban is előfordulhatott a fiú. Ha csupán a mémjét ott sejtette valahol, már annak is örült. Vagy elszomorodott, attól függ, milyen lábbal kelt föl. A fiú a mémekre kevésbé, inkább az illatokra volt érzékeny. Sok illat vette körül, ezeknek hol örült, hol meg összezavarták, attól függ, milyen lábbal kelt föl.
A lány biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, de már máskor is tévedett. Kínozta a bizonytalanság, hogy vajon a fiú. Egyszerűen fogalma sem volt, annyira nem, hogy az utolsó bekezdésben kénytelen volt megsérteni a szimmetriát.

(68.)

Nem találtuk meg az írott köveket, de 10-kor már lefelé jöttünk. Esett. A hőmérséklet is vagy 20 fokot.
- Lenn feltétlenül igyunk meg egy kávét!
- Ja, én is tiszta kába vagyok. Meg vegyük majd be, van nálam Magne B6!
- Magne B6? Az mi is? Vastabletta?

(Japán zászló)

A szomszéd srácnak (tudod, a gondnok, akiről már meséltem), szóval van neki egy nagy kuvasza. Beleharapott a saját hátába (a kuvasz), vagy egy kiskutya harapott bele, már nem tudom, lényeg, hogy lett egy csúnya seb. Az állatorvos körbeborotválta, és bekente betadine-nal, ettől olyan lett, mintha egyenesen a húsa látszana, mindenki beleborzong. A srác meg azt mondja, hogy ja, olyan, mint a japán zászló.

(66.)

Fura, hogy nem újságolhatom el neked, ahogy semmi mást sem. Fura, hogy nem vagy itt, hogy valójában nem heversz az ágyon és nem dőlsz az ajtófélfának, csak képzelem. Ez úgy hangzik, mintha meghaltál volna, pedig éppen ellenkezőleg: születőben vagy. Nem engednek a közeledbe, mert nem vagyok hozzátartozó, és a nagy orromból gyanús, hogy rád tüsszentenék. Nem tudom, kik ők, akik nem engednek, de mindegy is, te majd felnősz, és megmondod nekik. És akkor tudni fogják. Meg te is. Még azt is, amit nem újságolhattam el.