(110.)

Úgy szoktam mondani az embereknek, ha rólad mesélek, hogy egy világos háttér vagy, ami előtt meglátja az ember a valódi színeket. A sajátját és a másokét is. Meglátni és megszeretni.

(Úszásnem)

Van a délelőtti kiadós úszás (utána nagy ebéd), van a forróság elöli vízbe menekülés, van az, amikor az aranyhídon úszunk végig, van az éjszakai fürdőzés, és van a hajnal vonatindulás előtt. Vízfestékkel húzott  szürke sávok és a köztük szétszaladó rózsaszín. Kevés még a fény, tapogatózom a sima, madárhangos tóban. Horgász sincs. Aztán úszni kezdek. Azon gondolkodom közben, hogy ha festő lennék, hogyan oldanám meg a nyugalomba másodpercenként belevillanó viharjelzéseket, amazokat ott az északi parton, és emitt az öszödit. Megannyi folyosósárga sikoly a fénye. Moccanatlan vízfelszín, csak úszom és úszom befelé.

(108.)

Telement iszappal a körmöm alatt. A déli parton úsztam gyorsban.

(107.)

munka: amikor becsukom azt a fájlt, amibe az ötleteimet írom

(106.)

önzés: rá klikkelek, de én nyílok meg

(105.)

Toleráns vagyok. Semmi bajom semmilyen kisebbséggel, csak viselkedjenek úgy, mint a többség!

(Valahogy az a tapasztalatom, hogy ez lassabban esik le nekünk (kiknek?), mint gondolnánk.)

(Mi mit szül?)

Ha ígéred, de végül nem hívsz, az szentimentalizmus. Ha nem ígéred, hanem direkt meglepsz, az akaratosság. (Hogy örüljek, és hogy neked.) Ha ígéred, és hívsz is, az szeretet.
Ha csalódott vagyok, mert ígéred, de végül nem hívsz, az akaratosság. (Hogy pont te, és hogy szeress.) Ha megörülök, mikor meglepsz, az szentimentalizmus. Ha ígéred, és hívsz, és beszélünk, az szeretet.

(103.)

Mondhat bárki bármit, én igenis újraolvasom a szövegeimet. Ahogy a növényeimet locsolnom, a szövegeimet olvasnom kell. Hogy erről a hasonlatról az olvasónak az örök frissesség vagy a máskülönbeni elszáradás jut-e az eszébe, az persze nem mindegy. Az olvasónak.

(Fénykép – Kopaszi kavicsok)

Rendszert akart az életébe, úgyhogy csak a fehér kavicsokat gyűjtötte. Nem kellett tiszta fehérnek lenniük, hanem csak az volt a fontos, hogy meglegyen bennük a fehér. Alkalmazkodó típus vagyok, én is ösztönösen a fehérekre álltam rá. Valahogy a kezemben maradtak, ahogy a körülöttünk lévő kavicsokat fogdostuk. Mutatta a kavicsok nyomát a lábszárán, aztán meg mutatott egy pici pirosat érdekességképpen, de már ismertem. Mert ismertük már az összes kavicsot, ami abban a fél méteres sávban volt. És amikor megrágalmaztam, hogy végül meg fogja tartani a vörösbarnát is, ami már sokadszorra akadt a kezébe, akkor ő inkább beledobta a Dunába. De nem messzire. Ha igazán akarná az ember, meg lehetne találni.

(101.)

Nem én vagyok heteró, hanem az élet túl rövid... ahhoz, hogy olyan kis valószínűségű események is  bekövetkezzenek, mint hogy azonos neműbe szeretek bele.

(100.)

Oké, a szennyes nagy részét volt időm eltüntetni, de vajon észrevette a fürdőkádban a leepilált (de le nem zuhanyzott) szőrt? Nem, nem a túlzott megfelelni vágyás, inkább csak a tekintettel levés.  Nem az, hogy én ne, hanem hogy ő is.

(99.)

Alkonyati napfényben mindenki szép, az árnyéka mindenkinek izgalmas.

(Kivi)

Miniatűr elektromos kést használtak, amelynek amellett, hogy a hasfalon vágott, csupán egy centiméteres résen át bejuttatható a hasüregbe, az a másik nagy előnye, hogy a hajszálerek végét egyből elégeti, és így meggátolja a vérzést. Ezzel a késsel hosszában végigvágták a méhét, amelyet ezáltal ki tudtak fordítani, mint egy kivi héját. Az orvos legalábbis így magyarázta. Miután megnyílt a méh űrtere, előtűnt a nagyobb golflabda nagyságú miómagöb, a kivi belseje. Már az ultrahang alapján meg lehetett állapítani, hogy a sejtburjánzás honnan ered. A miómagöböt megragadták, és egyetlen csavarintással eltávolították a méhüregből, majd a szövetet kimorszellálták a hasfalon bal oldalt vágott két centiméteres nyíláson keresztül. A kicsivel a fanszőrzet vonala alatt ejtett nyíláson ment be a kamera, a köldöknél pedig a gázcső. A hasüreget még a legelején inszufflálták két liter szén-dioxiddal: mintha terhes lett volna. A gáz nagy részét a műtét végén kipréselték a szervezetéből, néhány buborék viszont még napokig kereste a kiutat. Egy-egy endometriotikus csomó valamint a medencefalhoz kitapadt szigmabél és petefészek általánosnak mondhatók. Amikor visszatért az altatásból, szólongatták, és utasítgatták, hogy pislogjon meg válaszoljon. Semmijét nem tudta mozdítani, a nyelvét sem, pedig próbálta, de hallott és érzett. Érezte, ahogy a könnyek folynak végig a halántékán, és hallotta, ahogy az aneszteziológus mérgesen azt mondja: hiszti. A műtét után egy tíz kilós súlyt helyeztek a hasára, amely az injekció mellett szintén a méh összehúzódását segítette. Még órákig vérzett, az ügyeletes orvos többször is felelősségteljesen benézett a lábai közé. Érthetetlen eredetű és mértékű szomorúság kerítette hatalmába. Elviselhetetlenül fájt neki az éhség, hanyatt fekve hányt, és arra gondolt, hogy talán ilyen érzés lehet az, amikor valaki beteg. Sírni azért sírt újra és újra, mert nem volt mód megmozdulni. Aztán másnap reggel talpra parancsolták, vinnie kellett magával a kis zacskót is, amelyben a hasából kivezető cső végződött. Még a műtét előtti nap lefolyattak neki két egység vért, aláírta a kockázatokat, de így sem ment 100 fölé a hemoglobinja. Ja, és kapott két beöntést. Rutinműtét.

- Minden rendben ment, kedves M, és nagy szerencse, hogy már túl van a szüléseken...
- Nem vagyok túl!
- ... Nos, semmi ok az aggodalomra. Remélem, legközelebb akkor találkozunk, ha babát vár.
- Akkor. (Ha.) Gyümölcs, gyümölcs.

(97.)

A minap is loptam, de csak egy tollat, viszont ismerőstől. Borzalmas lett volna, ha nincs mivel írnom útközben, viszont mégsem mondhattam, hogy írnom kell. (Mit?) Pisilnem is kellett, azt mondtam is, de végül hazáig megfeledkeztem róla. Csak egy újságom volt, a margóra írtam, mint Fermat, a sejtéseimet.

(96.)

A sok költözéssel az a nehéz, hogy az ember rossz irányba indul el, és rossz helyre megy haza. Legalábbis, ha máson jár az esze. Máson jár.