(451.)
Megtévesztő lenne, ha a halálesettel kezdeném a hosszú csönd után, mert azt lehetne hinni, hogy ez a haláleset volt a csönd oka. Pedig egy másik volt. Nem ki, hanem mi. Ráébredek az egybevágóságokra… ahogy a félfamentes sormintán tragikus hirtelenséggel megcsúszik a kisolló… ahogy megyünk és megyünk kifelé a vonalból… Ha vége, akkor vége, akármilyen közel is van még és akármilyen irányból is. Váratlannak mondjuk, pedig a lélek már előző este összecsomagol. Legalábbis én így láttam. Nyugodjunk békében. Ámen.
(450.)
A szerelemnek ára van. Legalábbis a zárnak, amit, azután, hogy elköltözött tőled / azután, hogy örökre a szívedbe zártad őt, ki kell cserélni szépen.
(Trust)
Azzal ölelt magához, amint mellékucorodtam, hogy sajnálja és bocsánat. Nem mertem feszegetni, hogy pontosan mit is. A csókok között azt suttogtam, hogy semmi baj, és arra gondoltam, hogy amit mond, azt vajon szerelemből vagy félelemből mondja-e. Látod, látod, pontosan ez az, amitől nem teheted függővé, hogy szereted-e, intettem magam. De amit írtam, azt megírtam. Fogkrémmel a tükörre. Szerencsémre könnyű szó volt, nem kellett ellenőriznem a helyesírást. Mit szól majd vajon? Lemossa egyből? Hisz igényli a tisztaságot. Nem volt bennem harag, és szánalom sem, egyre csak lélegeztem be a gazdagságát.
Mondtam neki, hogy bánatomban, amiért faképnél hagyott, kikértem rögtön egy répatortát. Ágyban volt már, mire hazaértem én is, utcai ruhában feküdtem a hasán. Elszunyókált pár másodpercre, aztán feleszmélve azt kérdezte, hogy mekkora volt. Mondtam, hogy sajnos jóval kisebb, mint reméltem, kör alakú tortából talán egy nyolcad vagy annyi se. Megint elszunyókált. Miért nem kértél akkor kettőt? Elnevettem magam. Azt már tapasztaltam, hogy félálomban a tescoról beszél, és arról, hogy nem vettünk vécépapírt (míg én kocsinak álmodom magam, ami megállíthatatlanul rohan a kereszteződés felé, ahová négy irányból rohannak a kocsik megállíthatatlanul), de az elfogyasztott porciók pontos méretét még sohasem beszéltük át. Miért érdekel ennyire a torta, kérdeztem. Igyekeztem gúnnyal, hisz lám csak, hiába mondja magát érzékeny nőnek, félálomban megmutatkozik a gyakorlatias férfiagy. Az eltűnésem okozta űrt te már egyetlen vékony szelet tortával is be tudtad tömni, felelte.
Ettől fogva azon voltam. Szabadon.
Mondtam neki, hogy bánatomban, amiért faképnél hagyott, kikértem rögtön egy répatortát. Ágyban volt már, mire hazaértem én is, utcai ruhában feküdtem a hasán. Elszunyókált pár másodpercre, aztán feleszmélve azt kérdezte, hogy mekkora volt. Mondtam, hogy sajnos jóval kisebb, mint reméltem, kör alakú tortából talán egy nyolcad vagy annyi se. Megint elszunyókált. Miért nem kértél akkor kettőt? Elnevettem magam. Azt már tapasztaltam, hogy félálomban a tescoról beszél, és arról, hogy nem vettünk vécépapírt (míg én kocsinak álmodom magam, ami megállíthatatlanul rohan a kereszteződés felé, ahová négy irányból rohannak a kocsik megállíthatatlanul), de az elfogyasztott porciók pontos méretét még sohasem beszéltük át. Miért érdekel ennyire a torta, kérdeztem. Igyekeztem gúnnyal, hisz lám csak, hiába mondja magát érzékeny nőnek, félálomban megmutatkozik a gyakorlatias férfiagy. Az eltűnésem okozta űrt te már egyetlen vékony szelet tortával is be tudtad tömni, felelte.
Ettől fogva azon voltam. Szabadon.
(Evészavar 6.)
Magázódás: Tudom, hogy meg fog gyógyulni, azt is, hogy hogyan, de azt nem, hogy mikor.
Tegeződés: Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.
Tegeződés: Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.
(Evészavar 5.)
Elhallgatom, amint hány(ik). Ikkel és ik nélkül, ágens és páciens. Mondják, hogy a hányáshoz is társulhat gyönyör, nem tudom, kívánjam-e neki. Azt is mondják, hogy ha jól esik a torkodig engedni a partnered hímvesszőjét, az a kapcsolat érettségéről tanúskodik.
Minden nyílásra próbálok figyelni.
Minden nyílásra próbálok figyelni.
(Evészavar 4.)
Azt javasolta gyógymódként, hogy tartsak állatot, és akkor, ha már etetni kell, magam helyett etessem azt. A kígyó a legjobb, mert az egy életen át nő.
(Mondtam neki, hogy én az állattal kapcsolatot is szeretnék. Azt felelte, hogy a kígyót meg lehet érinteni. Aznap este pizsamát vontam magam köré jelezvén, hogy számomra mi egy kapcsolat. Tudja jól, hogy emlős vagyok, és hogy ez neki nehéz.)
(Mondtam neki, hogy én az állattal kapcsolatot is szeretnék. Azt felelte, hogy a kígyót meg lehet érinteni. Aznap este pizsamát vontam magam köré jelezvén, hogy számomra mi egy kapcsolat. Tudja jól, hogy emlős vagyok, és hogy ez neki nehéz.)
(Táppénzes papír)
Valami vidámat kéne, valami vidámat. Illetve nem az, hogy kéne, hanem hogy azt akar. Hiszen annyiszor vidám, láthatjátok az arcát, sőt nyugodt. És ott van neki az a gyönyörű fekete haj. És az ujjak. Régen mindig úgy tervezte, hogy majd az ujjakról fog írni, most mégis megelégszik annyival, hogy a vaginája része lett a hétköznapoknak.
Pont annyira fél, amennyire érdemes. Jaj! Megint egy hazugság, egy elkapkodott fogalmazás, egy elbliccelt lassan járj. Megvolt a terve: a tétlenség, de most, hogy kezd kirajzolódni a bukás, már hőkölne is vissza. Csupán ezért?
Fogalma sincs, de kezd magához térni. Szagról a jót.
Abban lassú, amiben pedig, és ott kapkod, ahol hiába. Táppénzes papír. Csak hát ha egyszer még soha senki nem hitte el neki, hogy beteg. A lyukat sem hiszik a fogában, mind pogányok, csak a lázra mennek. Magas, boltíves homlokzata mögött megbújni, mi? Ő gyönge fehér ingében előlép inkább ruhátlanul: kérdés vagyok, feleljetek! Mondja.
Pont annyira fél, amennyire érdemes. Jaj! Megint egy hazugság, egy elkapkodott fogalmazás, egy elbliccelt lassan járj. Megvolt a terve: a tétlenség, de most, hogy kezd kirajzolódni a bukás, már hőkölne is vissza. Csupán ezért?
Fogalma sincs, de kezd magához térni. Szagról a jót.
Abban lassú, amiben pedig, és ott kapkod, ahol hiába. Táppénzes papír. Csak hát ha egyszer még soha senki nem hitte el neki, hogy beteg. A lyukat sem hiszik a fogában, mind pogányok, csak a lázra mennek. Magas, boltíves homlokzata mögött megbújni, mi? Ő gyönge fehér ingében előlép inkább ruhátlanul: kérdés vagyok, feleljetek! Mondja.
(443.)
Véletlenül, úgymond, de megszégyenítették. Annyira vagy annyiszor, hogy belebetegedett. Szégyelli, hogy beteg. Szégyenében örökre szolgálja őket, azaz működik.
(442.)
Ugye nem felejtitek el emlékezetesen kezdeni az Újévet? Mi például meztelenül szaladgáltunk az utcán. Vagyis ez volt a terv, de ő magán felejtette a hajráfot, én meg a szemüveget.
Evészavar 3.
- Karácsony van – súgja.
- Leszarom – mondom.
De aztán tudom, bazmeg, tudom-ra helyesbítek, mert nem szarom le. És figyelek. Amit mondok, amit teszek, meg amit ti, ezeket figyelem.
- Legalább vegyél föl ünneplős ruhát - súgja.
- Fölvettem, bazmeg, fölvettem - mondom.
Legalábbis az utcait itthonra, és tettem be fülbevalót is. Ezért megsimogat, szöszi hajam közt elidőznek az ujjai, aztán lecsúsznak a fülbevalóig.
- Porszívógyógyszer – súgja. Elérzékenyülök.
Holnap is ugyanebben a ruhában leszek, és a hajamat feltűzöm majd, ahogy neki tetszik. Sőt már ma feltűzöm azt is. Minden ugyanaz lesz holnap, mint ma, még a melltartó is. Csak bugyiból veszek tisztát. A holnap és a ma összeolvad.
- Ne szaladj előre – súgja, - hagyj időt a mának is, hogy megtörténjen!
- Hagyok, bazmeg, hagyok - mondom, hisz én alakítottam így. Így-így.
- Bánod? - súgja.
- Azt a hétszentségit neki - mondom. - De igazad van, bazmeg, igazad. Mert nem én alakítottam, hanem az atyaúristen.
De én sem bánom, az Egész felől próbálom közelíteni. Ezt javasolták. És mondták, hogy az isten emberré lett, vagyis hogy ezen a titokzatos éjszakán kibaszott közel került a kettő. Hogy nincs az a geci apád, aki mögül az isten bármikor ne ugorhatna elő. Így fogalmazott a pap, hogy a hétköznapi ember számára is érthető legyen. Nincs az a geci apád, ismételte, mert minden mondatot legalább kétszer elismételt, és keresztet rajzolt azoknak a homlokára, akik nem áldoztak az éjféli misén. Tudta, hogy mit cselekszik.
- Jól van, jól van, de elkalandoztál - súgja. - Számolj be inkább a tüneteidről!
- Meggyógyultam – mondom. Csak így, bazmeg nélkül.
- Úgy érted, tünetmentes vagy? - súgja.
- Nem, tünetmentes éppenséggel nem vagyok, de meggyógyultam - mondom. - Egészséges vagyok, nem tünetmentes.
- Meg tudnád fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg? – súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Talán csak nagy vonalakban - súgja.
- Épp azokat nem mondhatom el - mondom.
- Hogyan töltötted a karácsonyt? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Főztél végül forralt bort? – súgja.
- Főztem - mondom.
- Kire haragszol? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Haragszol egyáltalán bárkire is? – súgja.
- Sajnos nem - mondom.
Szün, szün.
- Fáj valahol? - súgja – Mutasd, hol fáj!
- Nincsen rá kezem - mondom.
- Akkor használd a szárnyaidat! – súgja.
- Azokat használtam – mondom.
- Akkor mégiscsak meg tudtad fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg – súgja.
- Ja. Nyertél, bazmeg – mondom.
- Ha most egy jó tündér teljesítené egy kívánságodat, mit kívánnál? – súgja.
- Egy jó tündér? – kérdem. – És hova lettek az angyalok, bazmeg? – mondom.
Nem felel.
- Nekem nem kell semmi.
- Nem hiszem – súgja.
- Persze, mindig kell valami – mondom. Szün, szün. – Hát, legjobban hányni szeretnék, bazmeg, végre valahára hányni. Szabad akaratomból az ünnep alkalmával hányni.
És figyelnék nagyon (hisz mostanában mindenre figyelek), figyelnék arra, amit kihányok, hogy abból is (hisz bárhonnan) mikor ugrik elő egyszercsak az isten.
- Leszarom – mondom.
De aztán tudom, bazmeg, tudom-ra helyesbítek, mert nem szarom le. És figyelek. Amit mondok, amit teszek, meg amit ti, ezeket figyelem.
- Legalább vegyél föl ünneplős ruhát - súgja.
- Fölvettem, bazmeg, fölvettem - mondom.
Legalábbis az utcait itthonra, és tettem be fülbevalót is. Ezért megsimogat, szöszi hajam közt elidőznek az ujjai, aztán lecsúsznak a fülbevalóig.
- Porszívógyógyszer – súgja. Elérzékenyülök.
Holnap is ugyanebben a ruhában leszek, és a hajamat feltűzöm majd, ahogy neki tetszik. Sőt már ma feltűzöm azt is. Minden ugyanaz lesz holnap, mint ma, még a melltartó is. Csak bugyiból veszek tisztát. A holnap és a ma összeolvad.
- Ne szaladj előre – súgja, - hagyj időt a mának is, hogy megtörténjen!
- Hagyok, bazmeg, hagyok - mondom, hisz én alakítottam így. Így-így.
- Bánod? - súgja.
- Azt a hétszentségit neki - mondom. - De igazad van, bazmeg, igazad. Mert nem én alakítottam, hanem az atyaúristen.
De én sem bánom, az Egész felől próbálom közelíteni. Ezt javasolták. És mondták, hogy az isten emberré lett, vagyis hogy ezen a titokzatos éjszakán kibaszott közel került a kettő. Hogy nincs az a geci apád, aki mögül az isten bármikor ne ugorhatna elő. Így fogalmazott a pap, hogy a hétköznapi ember számára is érthető legyen. Nincs az a geci apád, ismételte, mert minden mondatot legalább kétszer elismételt, és keresztet rajzolt azoknak a homlokára, akik nem áldoztak az éjféli misén. Tudta, hogy mit cselekszik.
- Jól van, jól van, de elkalandoztál - súgja. - Számolj be inkább a tüneteidről!
- Meggyógyultam – mondom. Csak így, bazmeg nélkül.
- Úgy érted, tünetmentes vagy? - súgja.
- Nem, tünetmentes éppenséggel nem vagyok, de meggyógyultam - mondom. - Egészséges vagyok, nem tünetmentes.
- Meg tudnád fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg? – súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Talán csak nagy vonalakban - súgja.
- Épp azokat nem mondhatom el - mondom.
- Hogyan töltötted a karácsonyt? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Főztél végül forralt bort? – súgja.
- Főztem - mondom.
- Kire haragszol? - súgja.
- Sajnos nem mondhatom el - mondom.
- Haragszol egyáltalán bárkire is? – súgja.
- Sajnos nem - mondom.
Szün, szün.
- Fáj valahol? - súgja – Mutasd, hol fáj!
- Nincsen rá kezem - mondom.
- Akkor használd a szárnyaidat! – súgja.
- Azokat használtam – mondom.
- Akkor mégiscsak meg tudtad fogalmazni, hogy mitől gyógyultál meg – súgja.
- Ja. Nyertél, bazmeg – mondom.
- Ha most egy jó tündér teljesítené egy kívánságodat, mit kívánnál? – súgja.
- Egy jó tündér? – kérdem. – És hova lettek az angyalok, bazmeg? – mondom.
Nem felel.
- Nekem nem kell semmi.
- Nem hiszem – súgja.
- Persze, mindig kell valami – mondom. Szün, szün. – Hát, legjobban hányni szeretnék, bazmeg, végre valahára hányni. Szabad akaratomból az ünnep alkalmával hányni.
És figyelnék nagyon (hisz mostanában mindenre figyelek), figyelnék arra, amit kihányok, hogy abból is (hisz bárhonnan) mikor ugrik elő egyszercsak az isten.
Drótzene
Nekem új szerelmet hozott a jézuska, elektronikus zenét. Erre nyomom itthon a kiporszizott nagyszőnyeg közepén a szeretet ünnepének délelőttjén. Bocs, kora délutánján. Lényeg, hogy fílinges. Similis simili gaudet.
(Eljön majd a dervistánc ideje is, tudom, de most még hadd legyen ez előbb. Ne fussunk előre! Nyugi! Úgy értem, take your time! Vagyis samo polako, ha érted, mire gondolok!)
Ha esetleg a szeretet ünnepének délelőttjén vagy kora délutánján elgondolkoznál (szerintem gondolkozz el), hogy miért vagy azzal illetve azokkal, akivel és akikkel, akkor jusson eszedbe a hasonló sebzettség. Nem megért, hanem csak neki is ugyanott fáj. Ezt az mondja, akivel vagyok. Rendben is van ez így. Ezt meg az a pap mondja, aki próbálja sebzettségnek hívni a bűnt még az éjféli misén is… Apropó, olyan ötvenegynehányadik perctől ráénekeltem erre a mi kis (japán) elektronikus zenénkre a Te Deumot. Szerintem énekeld rá te is. Jópofa, mi?
(Eljön majd a dervistánc ideje is, tudom, de most még hadd legyen ez előbb. Ne fussunk előre! Nyugi! Úgy értem, take your time! Vagyis samo polako, ha érted, mire gondolok!)
Ha esetleg a szeretet ünnepének délelőttjén vagy kora délutánján elgondolkoznál (szerintem gondolkozz el), hogy miért vagy azzal illetve azokkal, akivel és akikkel, akkor jusson eszedbe a hasonló sebzettség. Nem megért, hanem csak neki is ugyanott fáj. Ezt az mondja, akivel vagyok. Rendben is van ez így. Ezt meg az a pap mondja, aki próbálja sebzettségnek hívni a bűnt még az éjféli misén is… Apropó, olyan ötvenegynehányadik perctől ráénekeltem erre a mi kis (japán) elektronikus zenénkre a Te Deumot. Szerintem énekeld rá te is. Jópofa, mi?
Evészavar 2.
Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az iciri-piciri pedig még csak bele se piszkált.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)