Bizonyíték is
vagyok a magányodra,
nem csupán gyógyír.
843.
Azt meséli, hogy ő már öreg, mert hatvan múlt. Mert nő és hatvan múlt. Mire én azt mesélem, hogy már huszonöt évesen is tudtam öreg lenni. Megtaláltam hozzá a helyzetet. Amikor annyi leszek, mint ő, azt fogom gondolni, hogy amikor még csak annyi voltam, mint most vagyok, lett volna esélyem. Most pedig azt gondolom, hogy még van esélyem. Hogy ne legyek hatvan.
835.
Békében mindenét
összecsomagolta és elköltözött. Évekkel később mégis utánaküldtek még egy
csomagot. A postán kellett átvenni, de ő úgy volt vele, hogy semmije sem hiányzik,
hát minek menjen érte.
Aztán csak értement. A
csomag váratlanul nagy volt és puha. Egyből felbontotta, remélve, hogy a légbuborékos
védőcsomagolás nélkül majd befér a táskájába. De nem volt védőcsomagolás, hanem
egyszerűen csak a teste. Belebújt és hazatekert.
834.
- Na. Végre itt vagyok és hallgatlak. Mit akartál elmondani?
- Nem is tudom. Ha tegnap jössz, szerintem szakítunk.
- De nem tegnap jöttem.
- Ez igaz. Attól még szakíthatunk.
- Persze, bármikor. Ahogy szeretnéd, kicsim.
833.
Az egyik
terapeutája szerint erotomán paranoid téveszme, nem kizárt, hogy perinatális
gyökerekkel. A másik szerint ikerláng-lélektársi kapcsolódás, amelyet előző
életekből hozott. Annyi a szitu, hogy tetszik neki a srác. 40 éve.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)