(Origami 2. - Nyitogatós)

Szereplők:
D: a nagyobbik
B: a kisebbik

B: Mondj egy számot!
D: Három.
B: Egy, kettő, három. Tessék, válassz egy színt!
D: Kék.
B kihajtja a kéknél, de olvasás nélkül rögtön mondja:
B: Álom vagy a szememben.
D nevet.
D: Jaj, ez hülyeség! Én álom a te szemedben? - és már nyúlkál is, az ujjait tekergeti B szeme előtt. - Juhú, figyelj, én vagyok az álom.
B: Na, ne már! Hagyjál! Mondj inkább megint egy számot!
D: Egy - vágja rá D.
B: Egy - számol B kicsit csalódottan. - Válassz!
D: Öö, narancs. Vagyis nem, várj csak, inkább ööö
B: Na, válassz már!
D: ööö, pillanat, legyen inkább szürke!
B: Ember a magasban – mondja B büszkén. - Mondj egy számot!
D: Tizenkilenc. Ha el bírsz addig számolni.
B: Egy, kettő, három, négy – B lázasan nyitogat, végre beindult a játék – öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizen-nhét, tizennyolc, tizenkilenc. Válassz, válassz! - kiabálja izgatottan.
D: Persze, nem is jól számoltál. Nem ér, így nem választok – feleli D, de közben belesandít a nyitogatóba, hogy milyen színek vannak.
B: De, jól csináltam! Tizennyolc, tizenkilenc – csinál gyorsan még két nyitást B. - Most már jó, válassz!
D: Jaj, de unalmas, már megint ugyanazok a színek. Akkor most már legyen tényleg a narancs. Nem, stop! Inkább az a fosszínű. – és vihog.
B: Az arany, te hülye!
D: Fosszínű, fosszínű! - ugrál a lábait váltogatva.
B: Arany! - toppant a bal lábával B. - Arany, arany, arany, mindig eggyel több arany.
D: Fosszínű.
B: Arany.
D: Na, mi lesz már? Nem olvasod az arany izé … fosszínűt – teszi hozzá suttogva.
B: Testvéred testvére – silabizálja B. - A testvéred testvére vagy.
D: Testvérem testvéreee? Micsodaaa? Te csupa ilyen marhaságot találsz ki. Figyelj! Te vagy a testvérem, és akkor neked a testvérem ööö testvéred, az meg megint én vagyok. Mi? Én vagyok a saját testvérem? Ezt találtad ki? Ez tök hülyeség.
B csak a vállát vonogatja, nem érdekli a fejtegetés.
B: Akkor mondj egy számot!
D: Hatmilliónyolcszázhuszonkétezerhatszáznegyvenkettőcsillióbillió...
B: Ne már! – kiabál közbe B.
D: De. Na mi van, nem bírod kiszámolni? - azzal kikapja B kezéből a nyitogatót. – Figyelj, megmutassam? - és iszonyatos fürgén nyitogatni kezd, közben hadarja a számokat.
B: Ne, hülye, add vissza! Add vissza! - kapkod B.
D elszalad, B utána. D leveti magát a földre, B a hátát dögönyözi. Közben D széthajtogatja az egész nyitogatóst, és ordítva-kántálva olvasni kezdi:
D: Kitudódó titok, földig érő mozdulat, testvéred testvére, firka a füzetben, álom a szememben, nyögés a sötétben, fuhuuhuúj – vihog fel, – nyögés a sötétben, fuhúhúúj, persze, amikor beszarsz éjszaka, fúúú, mért nem ezt tetted a fosszínűhöz? - röhögés közben visszafordítja a fület, hogy megnézze a színét: - Ez a piros?! Pont ez a piros?! Ez a szaros inkább.
B most egy elég nagyot vág D fejére, D meg is elégeli a gyapálást, leveti a hátáról B-t, és arrébb felül. B beüti a könyökét, de úgy tesz, mintha nem fájna.
D: Ember a magasban – ordítja tovább D, - más fejében gondolat, kitudódó tito, ja, ez már volt. Ú, de baromságok! Ezekből a baromságokból most inkább te válassz, oké?
B meglepően könnyen beleegyezik.
B: Oké, zöld.
D: Hé, várjál, még nem is mondtál számot!
B: Három.
D: Egy, kettő, három. - D belenéz – Hát sajnálom, nincs zöld. Akkor melyik legyen?
B: De én akkor is a zöldet választom.
D: De most nincs zöld, fogd már föl. Válassz mást!
B: Nem választok. Zöld és kész.
D: Így nem lehet játszani!
B: De lehet. Zöld!
D: Jó, akkor mondj inkább megint egy számot! - enyhül meg D, mert nyitogatni szeretne.
B: Négy.
D: Egy, kettő, három, négy – számol D szép lassan, figyelmesen, belebámulva a nyitogatóba. - Ajjaj, megint nincs zöld.
B: Akkor megint csinálj négyet! - sürgeti B.
D: Ne, figyelj, mondj inkább hármat!
B: Nem, négy! – makacsolja meg magát B.
D: De figyu, mondom, hogy mondjál már hármat! Meglátod, hogy úgy jó lesz. Egyébként egyet is mondhatsz. Vaaaagy tizenegyet, vaagy huszonegyet vaaaagy...
B: Huszonnégy – vág közbe B.
D: Maradj már a négyeddel! Az nem jó, fogd már föl! Mondom, hogy hármat mondjál! - És meg sem várva, hogy B mit mond, már kezdi is: - Egy, kettő, három. Itt van neked a zöld, nesze. Na, mit választasz? – dugja B orra alá nevetve.
B: Zöld – mondja B diadalmasan.
D: Na, és? Mi a zöld? Tudod, mit írtál oda?
B: Tudom.
D: Nem hiszem el! Mondd meg!
B: De most neked kell megmondani, mert én választottam és te nyitogatsz.
D: Nem is tudod – piszkálódik tovább D.
B: De tudom. Csak olvasd már!
D: Háát, aszongya hooogy... Jaj, olyan rondán van írva, hogy el se bírom olvasni.
B: Na, ne izélj már! Olvasd!
D: Ez a kedvenced, mi?
B: Igen.
D: Jó, tessék: földig érő mozdulat.
B boldogan mosolyog.
B: Földi-gérő-mozdu-lat – rugózik miközben elismétli.
D: Mér ez a kedvenced?
B: Nem tudom. Csak úgy.
D: Akkor már mér nem inkább égig érő? Az sokkal jobb. Különben is, szerintem az a kötéltáncosos a legjobb.
B: Az égigérő, az nekem nem tetszik – mondja B inkább magának, mint D-nek. - Nekem az túl csicsás.
D: De és mér földig érő? Az milyen? Lehajolsz és kész?
B: Jaj, dehogyis! Hát mindig a földig érsz, mer a lábad mindig leér – B közben felhúzza a vállát jelezvén, hogy ez ilyen egyszerű. - Vagy ha felugrasz, akkor is utána leérsz.
D: De mondjuk a kötéltáncosnak nem ér le a lába – állapítja meg D. - És kötélmászás közben nekem se. Ezekkel mi van, hm?
B: Hát... azt nem tudom – biggyeszti le a száját B. Aztán az ökleibe nyomja az arcát, komolyan eltűnődik. – Hát azt nem tudom, hogy ezekkel mi van... - ingatja a fejét. - Megtanítasz inkább kötélre mászni?