Mennyire más az az alma, amit csak beletörlök a gatyámba, aztán nagyot harapok a pirosába, hadd hallja mindenki, hogy hogy hersen, és az az alma, amit az alkonyodó délutánban a csokis keksz helyett nyolc cikkelyre vágok, hogy simák legyenek a felületek, hogy ne kelljen a magházzal többet szembesülni és legfőképp hogy többnek látsszon. Vagy az az alma, ami meghámozva maradt meg. Le akartam reszelni neki, mert már szinte nincsenek fogai. Nézem, poliéder, és közben arra gondolok, hogy igen, most az történik velem, hogy neki már nincsenek fogai. Vagyis az, hogy sose voltak.
De hogy én se bírok még egy almát se őszintén megenni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése