Az egész csávó akkora volt, mint egy tarsolylemez. Jó, kicsivel nagyobb, szóval kényelmesen elfért rajta egy tarsolylemez. Telefonált. Közben a tarkóját fogdosta és összefutott egy baráti házaspárral. A férj kezében rózsaszín motor lógott. A tarsolylemez a kavicsokat rugdosta a sétányon és tovább telefonált, de újra és újra felvette a szemkontaktust. Így azok, bár mentek volna, maradtak. A szem elől tévesztett gyereket – nem, nem leszek szemét, nem gázolták halálra, hanem csak – megharapta egy kutya. Kis jóindulattal. Valójában csak odakapott, de a harisnyácska teljesen kiszakadt, és a gyerek lábikójából kétségtelenül vér serkent ki. A szülők nagyon megijedtek. Ijedtségük csak akkor csillapult, amikor előkerült a tarsolylemez mögül a másik telefon és abból a legjobb budapesti gyerekorvos telefonszáma.
Este, amikor megpihentek végre a házasélet pehelypaplanos színterén, olyanokat mondtak egymásnak, hogy „hát ez a srác, ez egyszerűen mindenkit ismer” meg hogy „látod, megéri ápolni a jó viszonyt” meg hogy „a Haraszti doktornál biztos még többet kellett volna várni” meg hogy „nem adtunk szerinted túl keveset?” meg hogy „vagy inkább túl sokat?”. Az asszonyon hálóing volt, a férjen kockás pizsama, a gyerek pedig hatalmas fekete vérebekről álmodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése