Eljött a nap, mit várva-vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím' elhozták
A halkan szálló angyalok.
Köszönjük neked, édes Jézus,
Hogy szíved minket így szeret,
S az angyalok dalával együtt
Dicsőítjük ma szent neved!
S ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot
Szeresd, ó édes Istenünk!
Hogy mi a faszt keres itt ez a versike, kérdezitek nyilván. Én is meglepődtem, de ma reggel magamba nézve ezt találtam. Semmi mást, csak ezt. Amúgy rend volt, és az asztal közepére kikészítve valami. Azt hittem itallap, erre tessék! Persze tudom, hogy nincs karácsony, se jézuska, és nem vagyunk kis család, viszont a halkan szálló angyalok, az stimmel, sőt az így szeret és az elmúlik is.
Várva vártam. Jobb lett volna tevékenyen, de így is eljött. Sosem teszek meg mindent és szétvet a bizonytalanság, hogy amennyit igen, az mennyi vajon: kevés vagy sok. Sejtem, hogy közepes. A jézuska fáját! Sejtem, hogy közepes.
A béke és az izgalom, a jól ismerem és a mégis meglepetés, hát ez csak az efféle gyerekversekben. Mit ünneplünk? Talán csak azt, hogy pontosan a helyemre ültem le. Nem a földszintre, mikor erkély, nem a jobb oldalra, mikor a bal, és hogy nem is eggyel arrébb, hanem pont ide. Pont ide, ahová talán senki más nem szívesen, de én meg igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése