Nem szokott, de múltkor mégis egészen a kapuig kikísért. Azért-e, hogy megnézzük együtt a tátikákat, vagy, mert az ő korában műtét előtt már jól esik elbúcsúzni, nem tudhatom. Végtelenül szégyenlős vajon vagy végtelenül diszkrét? Mindenesetre megfogtuk egymás kezét és azt beszéltük, hogy tíz nap lábadozás után már lehet majd fürdeni a Balatonban. Vagy nem, ezt gondoltuk még hozzá.
Nyár van, utazás. Nem is baj, csak figyelni kell, hogy mindig legyen annyi pénz a számlámon, hogy haza tudjak, ha haza akarok. Mert talán egészen a kapuig kísérhetem majd, bizony, és még a vacillálás sem lesz, hogy a tátikák miatt-e, mert akkor ott majd nem lesznek tátikák. És mivel nem lesznek, ő rádöbben - jobb később, mint soha -, hogy nincs mire fogni: csakis miatta vagyok ott. Miatta vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése