(S. R.)

Hosszasan gondolkodtam a fülbevalón. Furcsa volt, hogy egy 17 éves lánynak akarok tetszeni. Akit ráadásul alig ismerek. És aki ráadásul halott. Talán nem is tetszeni akartam, inkább hasonlítani. És ugyanakkor mégis élni. Furcsa volt a fehér virágok közt vacillálni, hogy vajon melyik a kedvence annak a lánynak, akit alig ismerek és aki halott. Azt éreztem, hogy a szellőrózsa, úgyhogy bejártam az összes virágüzletet, de egyikben sem volt. Temérdek fehér virág került a sírra: rózsa, kála, boglárka, szegfű, jácint, gerbera, tulipán és krizantémok. És mielőtt még dobogni kezdett volna a koporsó fedelén a föld, a testvére egy szál szellőrózsát dobott utána.

(Arra gondolok, hogy ha lesz lányom, és 17 éves lesz, akkor én akkor is szép ruhába öltöztetem majd, ha még élni fog, és lefektetem egy fehér ágyra, meghintem szentelt vízzel, a lélek templomának mondom majd a testét és telisteleszórom mindenféle virágokkal. És ha fiú lesz, vagy ha bármi más, akkor is.)