1. kép – Csömör
Nem, Kapolcs. Vagy egyszerűen csak a nyarak. Kedvetlenül egymásbakaroló láncszemek. Mindig fáj, mindig magányos, mindig suta. Terhemre van. Aki nincs ott, hogy nincs ott, és aki ott van. Magamra akaszkodom. Aztán egy baba vagyok. Úgy esem a szikláról a vízbe, úgy felejtem ott magam a padon, annyira sem szeretlek. Csak a kóc definiál a térben. Unom a csillagos eget, irritál a rácsodálkozás. Felfeslek. Rojtosodó fölöslegesség. Megvilágosulatlanul telő évek. Csömör: minden élménynek én-íze van.
2. kép
Meztelenül tusolni az ufózuhany alatt, ezt fogom. Tiszta percek.
3. kép – Menekülési reflex
Sátrak vannak. Emberek csókolóznak. Nem velem. Poros, izzadós, összebújós. Se csókolózni, se különbözni nincs kedvem. Ha a tóhoz kijönnél éjszaka. De hisz én sem vagyok ott. Hajnalodik. Minden kar át van vetve valakin. Kerülgetem a cövekeket. Ezerszer volt már grammra ennyi a hátizsák. Az első buszon egy néni, egy bácsi és egy magányos fenotípus. Hagytam valamit a cipőtökben.
A hiányomra apellálok, de sejtem, hogy a létezéshez több kell.
4. kép – Ajándék
Ajándék van nálam. Nem almasütő. Szerelmet akarok cserébe. A szandálom ragad az aszfaltba, egy lélek sincs, Kossuth utca. Részvétlen fény, alig bírom nyitva tartani a szemem. Kék. Az övé is. Kertről kertre járok. Nem ismerem meg a házat, nem emlékszem az utca nevére. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog. Ebbe a kertbe már harmadszorra érek. Feladom. Megpróbáltam, nem sikerült. Ennyi.
Most meg mosolygok, mert egyrészt mégiscsak almasütő volt, mázolt kerámia, másrészt semmi nem múlt rajta. Elpocsékolt csomagolópapír.
5. kép – Sörkerti
Szekíroztam. Mert egy fasz volt. Épp az elesetteket védelmezte. Érzéketlen voltam, nem fogtam föl, hogy tényleg lehet valaki ekkora fasz. Rám döntötte a sört, meg az asztalt. Nem volt más választása. A gallérját is bármikor gondolkodás nélkül felhajtotta volna, ha az a divat. Magas volt és izmos, a boxer fürdőnadrág kontrasztbetétje alatt kirajzolódott a pénisze, úgy nevezett húspénisz, még a délután. A kocsiban nem volt hajlandó mellettem ülni, és az egész hazafelé úton a hallgatásával tüntetett. Amikor kiszálltam, nem köszönt. Vissza se. Emberi mivoltában sértettem meg. Sőt elrontottam a játékát. Azt játszotta, hogy nem csak izmos, de erős is, míg mások gyengék, nem csak ványadtak.
6. kép – Bugyi
Stoppoltunk, és végigkuncogtuk az utat, mert tudtuk, hogy nincs rajtam bugyi. Valamit mindig elfelejtek.
7. kép – Faludy
Életemben egyszer dedikáltattam, akkor sem magamnak. Hosszú sor volt. A Fanny támogatta, mondta neki, hogy mit írjon, ha ő nem jól értette a nevet, és beigazította a könyvet a toll alá. Gyakorlatilag már semmit nem látott. Az öreg emberekhez szokva vagyok, jó volt kezet fogni vele, de kettőjüktől együtt irtóztam. Az irtózásom pedig félelemmel töltött el. Uram, engedd, hogy ne legyek fasiszta! Még ennyire se! De persze ne úgy legyen, amint én akarom, hanem úgy, amint Te! -- így fohászkodtam akkor. És megadatott, mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a többi, Lukács tizenegy tíz, ha már lett megint Bibliám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése