(Ballon)

Minden nap elhatároztam, hogy most már tényleg megszólítom. Reggel azt gondoltam, hogy majd este, amikor már besötétedett, és a lámpák bensőséges sárgája, hogy akkor lesz a legjobb. Este meg azt gondoltam, hogy majd reggel, mert az az én időszakom, akkor látok tisztán, mindent szépnek, szóval akkor kellene. Meg hogy az olyan szimbolikus is. Aztán este lett, majd reggel: sokadik nap. És akkor hajnalban rászántam magam. Nyúltam, hogy megkocogtassam a vállát, de addigra már nem volt ott. Csak egy fehér ballon lógott a fogason, nehezebb, mint a levegő. Róla nem lehetett tudni semmit, nem is volt kit megkérdezni. Talán csak a borbélyhoz ment (hisz le volt már nőve a haja), de az is lehet, hogy ez egy jel. Vagy arra biztat, hogy tartsak ki, vagy arra, hogy adjam föl. Vagy mindkettőre.

Nem vagyok jól, bujkál bennem valaki.

(Hősi halál)

Engem akartak lelőni, mert cigány vagyok, de a mellettem álló lányt találták el. A lány szőke volt. Mellesleg szerettem. A temetés némaságában a saját hangomra lettem figyelmes: igazán sajnálom, és elnézést kérek, mondtam az anyának zavarodottan, ahogy sorra kerültem. Ugyan, kérem, szó sincs róla, felelte a vékony szájú, sűrű asszony. Fehér négyzet volt az arca. Nem léptem tovább azonnal (a cigányok ilyenek, maradósak), kivártam, míg az anyának lassan melegséggel telik meg a tekintete. A lány azt mondta volna, hogy neki ez így megérte. Mindig túlzott. És viszontszeretett.

(164.)

Vajon tudni fogom az utolsóról, hogy az az utolsó?

(163.)

- Szeretem.
- Én is.
- Te melyiket?
- Én mindet.
- De melyik a kedvenced?
- Nincs kedvencem.
- De mégis, akkor melyikeken beszélsz?
- Ritkán beszélek.
- Jaj, ne izélj már!
- Jó, akkor a magyar.
- Az az anyanyelved?
- Anya.

(162.)

A halálélmény modulnak a szociolingvisztikai interjúban az volt az érdekessége, hogy igen gyakran előfordult benne l-kiesés (a pótlónyúlást is ideértve).

(Közlekedő)

J: Kirakhatom?
M: Kirakhatja?
T: Ki.
M: Ki.
A képen M és T ül egymással szemben, egyik kezükkel a söröskorsó fülét fogják, J pedig kirakja. A közlekedőben, ahol van egy nyugalmas falrészlet, fehér, celluxok helyével. A másik karjukkal könyökölnek, az állukat, pisze illetve krumpliorrukat felszegik, és laposan hetykén csábítón néznek egymásra. A hajuk mindkettőjüknek a szemébe lóg. Játszanak. De komolyabban veszik annál, mint sem hogy a lábuk az asztal alatt összeérne. Pedig nyár van, mezitláb vannak, és mind a ketten nagyon várják már, hogy vége legyen ennek az erőltetett távolságnak.

(160.)

írás: a nyitott ablakom előtt kertészkedik. hallja, amint verem a klaviatúrát. fölöttem lakik. neki írok.

(Hatféle gyümölcs)

Kinek mi okoz örömet.
Neki az, ha hatféle gyümölcs van otthon.
Mindegyiküknek elújságolja.
(Amaz a hátsó szobában sírni kezd.)

Vidáman, de hadarva,
mintha valami tiltott dolog volna ez az örvendezés.
Vajon, amit érez, az a teremtés gyümölcsei fölötti öröm
vagy a birtoklás öröme.
Nem tudja.
Nem biztos benne.
Nem mer biztos lenni.
Az egyik menny, a másik pokol.

A kettőt fizet hármat kap bugyiakció tegnapig tartott.
Ők ma mentek.
Minden napnak megvan a maga keresztje.

Némán törlik fel, ha a másik félrepisil,
vastag zokniban szelik át a fűtetlen előszobát,
nem látogatóba, a gyászmisére mennek.

Együtt esznek.
Kimérve kapható nápolyit,
a kenyerük javát,
hatféle gyümölcsöt.
Még azt a kicsit, hogy meg ne maradjon.
Aki ételt, italt adott, annak neve.

Minden nap újra elfogy.
Kikelnek az ágyból, és bevetik.
Hipózott lepedővé simul mögöttük a jövő.
Az egyikük elpárolog,
a másikuk kicsapódik,
a harmadikuk.

(Mindvégig szeretni próbálsz, tudom,
pedig hiába hatféle, egyik sem én vagyok.)

(158.)

A nő bántó hangerővel és még bántóbb artikulációval arról magyarázott, hogy milyen témát érdemes választani ahhoz, hogy az interjú alanya megfeledkezzen arról, AHOGY beszél, és csak arra figyeljen, AMIT mond. Az A-knál megcsillant a tömés. Megfeledkezett.

(157.)

Új rovatunk indul, melynek címe: A hét szava, témája a hét szava, és dőlttel való kiemelés fogja jelölni, hogy mi a hét szava. Az első hét a mostani, aminek ugyan még nincs vége, de majd vége lesz, és már most lehet tudni, hogy ennek a hétnek a szava a picsa.
Főnév. Elsősorban a női nemi szerv semleges megnevezése. (Vagy az talán inkább a pina? Na mindegy.) Másodsorban a hét szava. Harmadsorban összetételekben, mint például picsaboldog, picsaszép, picsajó, fél, mint a picsa (párdon, ez utóbbi nem összetétel), tehát összetételekben melléknévként szerepel, azaz jelzőként, vagyis ööö nem, fokmértékhatározó(szó)ként, illetve hát jelentéssűrítő szóösszetétel első tagjaként. Vagy mi a picsa.

(156.)

Az információkinyerés gyerekcipőben jár. Az lesz a világ leggazdagabb embere, aki erre kitalál valami okosat. Egyelőre viszont ott tartunk, h a gmail árgus szemekkel figyeli, h miket levelezek, majd szponzorált hirdetésként kinyom nekem 6 lakáshirdetést: IX. kerület, thai ingatlan, budai tégla, minden. Még mindig nem esett le neki, kérdőjel, pedig már mikor megvettem.

(155.)

Kimasszírozom magam az izmaidból.

(Hálózsák)

Biciklivel járok. Őszül. Olykor csípős. Olykor ködös. Olykor szemetel. Tejüvegen áttűnő szép napok. A budai rakparton tekerek végig. A nadrágom szára feltűrve. Hátizsák, kesztyű. Mostanában már nem idegesít, pedig továbbra is minden nap megkérdezik: Még mindig biciklivel? Csak fel kell jól öltözni, mondom, gyorsabb, mint a tömegközlekedés.
Még mindig biciklivel járok. Mellettem jár a 19-es villamos. A Lánchíd alatt félkörívben kerül. A kerék a sínen sikít, kis alagút. A gyalogos- és bicikliút egy még kisebb alagúton visz át. Görbül ez is. Nincs húgyszag. Az óvatosabbja csönget, mikor be- vagy kigurul.
Ha délnek megyek, munkából elfelé, eszembe jut a Tandori. Ez az ő territóriuma. Egyszer ilyesmi időben kijött itt a alagútból és mesélt. Leportréfilmezték. Dél felé tartva a külső ívre húzódom ki. A minap is így gurultam volna át, de közben majdnem rámentem. Egy hálózsák volt. Kék alapon macis. Hagyjad, ne pisztergáld, még laknak benne, haladt el mellettem egy anyuka a kisgyerekével.
Másnap reggel megint nem vettem észre. Reggel ugyan ellentétes az irány, de a belső ívről kisodródom valamennyit. Nem lett baj, csak a legcsücskét kaptam el.
Délután haza.
Reggel munkába.
Délután haza.
Említettem, hogy a reggel olykor már elég csípős tud lenni. Az arcom elgémberedik, és nehezen mozog a szám, amint jó reggelt kívánok és bólintok: Igen, biciklivel. A délután bezzeg még simogat. Mézszín csurog a fák megannyi tenyeréből, a földre cseppen, máló levelek hűvös illatába vegyül, őszszag. Ahogy beérek az alagútba, valami orrfacsaró váltja fel. Mégse gyorsan, inkább szaglászva gurulok.
Az illetékes szervek egy ágdarabbal óvatosan benyúlnak a nyíláson, megpiszkálják: merev. Egy darabban ki lehet szedni. A héja meg? Ki kell főzni forró vízben, aztán el lehet vinni, ha kell valakinek. Mondom, kék alapon macis.

(153.)

szomorúság: eltépték a dinamó madzagját, és letörték azt a helyes piros régi lámpát közösség: nem csak az enyémről, az összes többiről is, amelyiknek volt

(152.)

Remélem, lefényképezte valaki, amint gurulós kiskofferrel és bicajon tartok az állomásra.

(151.)

viharos erejű szél: most volna jó zászlónak lenni (én ugyanis nem akkor lennék boldog)

(150.)

A Dunán úszott egy sámli. Erről eszembe jutott, hogy csopaki rá akar állni. A sámli elúszott, csopaki meg a szadista tornatanár, aki fülmasszázst adott, belenézett a lányok tornaruhájába, és bejelölt a wiwen.

(A valósággal való bárminemű egyezés csupán... a szél, az fújhatta bele.)

(149.)

Rám parancsoltak, hogy hordjak sisakot. Én a frizurámra hivatkoztam, de tekintve a frizurámat, ezt nem fogadták el érvként.

(148.)

Semmi szín. Csak csillogjon és tetsszen át.

(Jelenidő)

Egyik nap azt mondta a lány a fiúnak, hogy úgy érzi, valójában nem is szereti őt a fiú. A fiú azt válaszolta, hogy hogy mondhat ilyet. A lány azt mondta, úgy érzi, mást szeret. A fiú azt válaszolta, hogy ki mást szeretne. A lány nem kertelt, bevallotta, hogy attól tart, hogy a fiú egyszer majd úgyis elhagyja őt H-ért. A fiú azt felelte, hogy mióta vannak a lánynak látnoki képességei. A lány most már folytatta. Még azt is érzi, hogy a fiú csak azért van vele, mert ő (a lány) egyrészt hasonlít a fiú előző szerelmére, másrészt hasonlít H-ra. A fiú azt felelte, hogy pont ez az, vagyis hogy merre menne ő (mármint a fiú) másfelé, mint amerre az út visz. Majd felpillantott a lányra, és kijelentette, hogy mindebből nem pont az következik-e, hogy szereti őt. A lány érezte, hogy a fiúnak igaza van. Csak azt nem érezte, hogy szereti. Mármint őt a fiú. Vagy hogy is.

(146.)

L-lel sosem álljuk meg a cipekedést nevetés nélkül. Minél nehezebb, annál jobban nevetünk. Képzelhetitek, amikor a nagyi régi villanytűzhelyét vittük a pincébe...

(145.)

Nem tudok koncentrálni, mert álmodozom. Egy fiúról és egy lányról. Se a fiú, se a lány nem én vagyok. Ez volna a legnagyobb csoda, ami történhet az életemben, de azt hiszem az volna a jó, ha ők nem is gondolnák csodának.

(Úszni is engedd!)

Csak még egy nyarat kértem én akkor az istentől. Hogy hiszek-e, nem-e, nem tudom, de az istentől kértem, az biztos. Tulajdonképpen nem is a nyarat kértem, hanem csak hogy még egyszer láthassa a Balatont. Hogy még úszni is tudjon benne, azt már nem is kértem, csak hogy láthassa. Hogy még egyszer eszébe jusson az a kis finn dingi, olyannak, ahogy a délelőtti napsütésben az akarattyai magas partról annak idején.
Most meg ülök az akarattyai magas parton, és figyelem, ahogy az isten tenyere a második nyarat is lesöpri a tó felszínéről. Felhinti megint az ősz fényeit, aztán komótosan kikészíti a horizontra a telet. Felváltva influenzát és vakcinát, utolsó szőlőt és első narancsot és méret szerint sorba a rövidülő nappalokat is. Lesz kocsikerék alá sáros pocsolya, száraz kézfejre berepedő bőr, síkos utcákra megcsúszó cipőtalp. Halál is lesz. Nézem az arcát, semmi gonosz vigyor, teszi a dolgát, gondos mesterember. Megszólíthatnám, de nincs mit kérnem többé, hisz még úszni is engedte.

(143.)

X édesanyja kilencvenegynehány éves, és folyton szalonnát és más efféléket eszik. X, aki ügyel az egészséges táplálkozásra, nem győzi figyelmeztetni a veszélyekre.
- Mit bánom én, kislányom, legfeljebb fiatalon halok meg - feleli az anyja.

(142.)

Száll a por, dől a fal, süketül a szomszéd.
Aljzatbeton, elektromos kiállás, nút.

(141.)

Én két dolgot nem értek. Az egyik az, hogy az egyes szám második személyről miért gondolod kapásból, hogy valaki másnak szól, nem neked. A másik az, hogy miért gondolod egyből, hogy neked szól, és nem valaki másnak. Hogy neked szól-e, az nem függ attól, hogy kinek mondom. Érted, ugye?