(566.)

Minden jót kívánt nekem, ahogy évről évre mindig. Odakérte magához a telefont, hogy ő is beleszóljon, bár egyre kevésbé hallja, és amúgy is tudhatom, hogy ha az egyikükkel beszélek, az a másik nevében is szól. Névnapom alkalmából minden jót kíván. És a jót az én saját elképzeléseim szerint értsem: ahogy szerintem nekem jó, tette hozzá.
Mintha most mondta volna először, hogy szeret. Legalábbis mintha most hallottam volna meg először. Vagy most lenne először igaz. Legalábbis most először volna remény.

(565.)

általánosítás: mire rájön, hogy azért érzi magát minden alkalommal olyan jól velem, mert neki velem jó

(Trió)

Találkozásotokkor megsemmisülök. Hárman vagyunk: exkluzív mi: én nem vagyok benne.

(Understanding is risky)

„If I let myself really understand another person, I might be changed by that understanding. And we all fear change. So as I say, it is not an easy thing to permit ourself to understand an individual, to enter thoroughly and completely and empathically into his frame of reference.”

(Visszajelzés)

Nem akarlak bántani (vagyis csak ritkán akarlak), mégis megtörténik. Olykor teszem. Máskor viszont nem bántalak, te mégis bántódsz: az igazságot bántónak érzékeled átmenetileg. A hirtelen fényt. Aztán megszokod, megszokja a szemed, feloldódsz a hazugságok lomhán folyó hiányában.
Nem kérsz az igazságaimból, mondod. Nincsenek igazságaim, felelem. Tényeim vannak, a létezésemnek vannak tényei. Amiket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Te sem hagyhatod őket figyelmen kívül. Ki mondja azt meg, kérdezed. Látni és látszani, felebarátodat, mint tenmagadat, satöbbi, mondom. És ha tenmagam láthatóvá tételének az az ára, hogy téged totálisan kitakarlak, akkor mi van, hm, sakk-matt, kérdezed. Akkor én kiállok az árnyékodból, mire te megbántódsz. Én meg újra kitakarlak, te meg újra kiállsz, hol van itt az egyensúly, mondod. Egyensúly…? Sehol, felelem, tények vannak. Én tény vagyok, te tény vagy, ő tény. Úgy is mondanak minket, hogy a természet törvényei.

(561.)

Bumfordi mackó, de fürdetéskor lelapul a bundája a buksiján, és a kis csoffadt koponyáját simogatom. Tetszik ez a fazon, hogy szinte nincs is homloka, és irigykedek, hogy ő bátran hordja így: hogy ennyire kicsi a feje.
Keresni fogok egy fodrászt, és levágatok én is néhány centit a neocortexemből. Csak a végét, ahol már túl barázdált, töredezett. Illetve elöl egy kicsit többet, hogy ne legyek olyan frontális.
Tetszeni minek, de kapcsolódni.

(Vízóra)

Kiss Béla: Akik Jézusnak vagy Napóleonnak képzelik magukat, azok soha nem hiszik magukat Kiss Béla vízóra-leolvasónak, hanem jelentős személyeknek, akik változtattak a világ menetén, és most Napóleon az ő testükben reinkarnálódott. Küldetéstudatos emberek, akik nagyon meg akarnak valósítani valamit, és közben felerősödik bennük, hogy ők tulajdonképpen Napóleonok. Szerencsére kevés embert ér ez a sorscsapás, ez valójában egy ritka pszichiátriai kórkép.
Napóleon: Igen-igen, kétségtelenül ritka. Mert a tömegek nem annyira Napóleonnak és Jézus Krisztusnak, mint inkább Kiss Béla vízóra-leolvasónak képzelik magukat. Pont ez teszi lehetővé, hogy az elenyésző kisebbséget képező jézusokból és napóleonokból olykor valóban Jézus és Napóleon váljék.
Jézus: Bizony-bizony mondom nektek, nem elég erős a fantáziátok. Ugyanis könnyebb Kiss Bélának vízóra-leolvasóként élnie le az életét, mint a vízóra-leolvasónak eljutnia odáig, hogy ő valójában Kiss Béla. Akinek olyan erős a hite közületek, hogy akár vízóra-leolvasóként is hiszi, hogy ő Kiss Béla (születési hely és idő, anyja neve), annak képében fog eljönni a Messiás. Jaja, már megint. Mert nem lehet megunni, ez az, amit nem lehet megunni.