(Mégsem kísérte egyik se)

Erkölcsi kötelességének érezte, hogy dudorásszon.
Pontosabban erkölcsi kötelességének érezte, hogy becsülje a takarítónőt. És az lett az indok, hogy azért becsüli, mert a Rózsika takarítás közben gyakran dudorászik. Például amikor a sárgaréz kilincseket szidolozza, ahogy gyömöszöli a rongyot a vastag ujjaival, amikkel máskor a házi májas és véres hurkát veszi ki a szatyorból, az erőteljes dörzsölő mozdulatok közben is berezonál az egész vaskos teste a dallamokra. Az éneklés az örömmel végzett munka gyümölcse, akarom mondani jele, helyesbített. Meg hogy ez a Rózsika tulajdonképpen egy igazán rendes asszony, azt is mondta. Amikor meghalt a Rózsika férje - elment az ura, ahogyan a Rózsika fogalmazott -, a gyásztól még rendesebbnek tűnt, még könnyebb volt becsülni, pláne mert a dúdolás viszont megmaradt.
Néhanapján ő is próbált dudorászni a házimunka közben.
Próbálta túldúdolni elhazudott fájdalmait.
Amikor dúdolt, megfeszülő idegszálain ki lehetett volna pengetni hozzá a kíséretet, de nem kísérte senki. Bár erkölcsi kötelességének érezte, hogy sokat szüljön, de mégse.

(617.)

Barátságunk megerősítéseképpen az auchanban bolyongva elmajszoltam egy kifizetetlen túró rudit.

(Pünkösd)

Rám egy icipicit, egy picurkát, egy fikarcnyit, egy mákszemnyit, egy csöppnyit, sőt egy leheletnyit leszállt a hosszúhétvégén a szentlélek. Vezetett a tangóban, mézes-mustáros húst lopott a kutyámnak, levetkőztetett és becsalt a Dunába fürdeni. Eleredt fölöttem, de a lombok megóvtak, kisütött, de a lombok akkor is megóvtak.
Végül a zen füstölő illatával talált rám a lombok alatt.
Mikor felértünk a csúcsra, a szép kilátás helyett behúzódtam vele a bokrok közé. Bámultam a ziháló hasát, a szelet sonkaként kilógó nyelvét, az igéző szemeit, a szabályos rajzolatát. Vastag, fekete bundájába mélyesztettem az ujjaimat, és képtelen voltam különbséget tenni zoofília és panteizmus között.

(615.)

düh

(Nem senkire, hanem rá, és ezért mindenki másra.)

(614.)

A terapeutámnak már pusztán azzal is hazudok, ha nem róla beszélek. Ha meg róla, azzal magamnak.

(Homázs 1 - We are all meant to shine)

(We are all meant to shine)

Arra gondolok, hogy mennyi rengeteg melegség tudott lenni a mosolyában. Mindig mondtam is neki ilyenkor, hogy úgy ragyog. Mire ő azt válaszolta, hogy nem is, hanem csak az én fényemet veri vissza. De ez már régen volt, és lehet, hogy pont fordítva. Lehet, hogy az én mosolyomban volt mennyi rengeteg, és ő mondta, hogy, mire én vertem vissza hanem csak a. A nagymamámé volna ez az arc, vagy a szeretőmé? Nem tudom már.
Elvakít az alkonyati nap.
Jobb lesz, ha megfordulok, és kelet felé autózom még kicsit, amíg aztán újra, tizenvalahányezredjére is rám sötétedik.

(612.)

bók

(a nő a férfinak, a nő a nőnek, a férfi a férfinak és végül - de nem végre - a férfi a nőnek)

(611.)

De ha egyszer támadni ügyesebben tudok, mint csábítani.

(610.)

fon

(parkettafonással két copfot fon)

(609.)

kegy

(vele lenni kegy)

(608.)

légypapír: szállongó gondolataim sorra megtapadnak rajtad

(Megkívánta)

Úgy kívánta meg, mint amikor az éjszakában zöldre vált egy lámpa. És aztán nem jön semmi, és rendben is van ez így. Békével szemlélte az üres sávokat és a tényt, hogy a zöld csupán azt jelzi, hogy elfelejtették villogóra állítani. Sokszor gondolta, hogy ezt szeretné ő is: belevillogni a világba, hogy nem működik. Nem volt kedve – vagyis inkább türelme nem volt, cérnája - bonyolult útkereszteződésekben hangolódni össze a többi fénnyel, vagy egy zöldhullámban egynek lenni a sok közül. Vagy éppen váltani ennyire értelmetlenül. Nem működöm, mormolta inkább, nem működöm. És működött. Még azt is meghallotta, hogy zene szól. Sőt eszébe jutott, hogy akár táncolhatna is, hisz tud néhány figurát. Ahogy a zöld gyengéden sárgába folyik át, majd kiszámítható hirtelenséggel jön a piros. Ezt kitartja, és amikor már pattanásig feszül a pattanásig feszülő feszültség, akkor még egy pillanat, és akkor vált. Ilyesmiket tudott. Egyre jobban kellett szaporáznia, hogy illeszkedjen a zene ritmusához, és a fekete aszfalt egyre erősebben verte vissza a lámpa fényeit. Eleredt a tavaszi eső. Az eső elől az orgonabokrok alá húzódott, és ha már ott volt, nagyot sóhajtott és belélegezte nemi szerveik teljességgel nyilvánvaló illatát. Mélyen belélegezte. Mélyen lélegezte be. Belélegezte. Nyilvánvaló.

(606.)

Magyar ember evés közben nem, egyébként fókuszos mondatokban beszél.

(605.)

Ha egy tangó, az mindig egy pár perc szerelem, és a szerelem félelmetes, akkor Szókratész halandó.