(82.)

A Feldmár veti föl, hogy ismerünk-e olyan nőt, akiben legközelebb szívesen megfogannánk. Az volt a kérdés, hogy mit javasolna egy marslakónak, aki meg akarja tapasztalni a szeretetet, és azt válaszolta, hogy keresne egy nőt, akiben ő szívesen megfoganna, és azt javasolná neki, hogy foganjon meg abban a nőben. Elgondolkoztam, és örömmel jelentem, hogy, igen, ismerek olyan nőt, akinek szívesen lennék a gyereke. Egyet, sőt kettőt, illetve hármat is. Igen, most így hirtelen három jut eszembe. És egy férfi. Sőt beugrott a negyedik nő. És ha nem csak termékeny korban lévőket mondhatok, akkor tudok még egy nőt, és egy kisfiút. Hét ember, vagyis ebben a hétben vagyok biztos, de még van több is, aki gyanús. Aki gyanús, hogy tud szeretni, mert nyilván csak erről van szó. És persze az összes többi is próbál és tanul, de ez most lényegtelen, mert ha lehet választani, és anyáról van szó, akkor inkább már tudjon. És jó érzés, hogy vannak potenciális jó anyák, csak hozzájuk kell születni. Vagy ha nem sikerül, fel és be kell ismerni, hogy nem hozzájuk születtünk. Vagyis sírni kell, gyászolni. Nincs abban semmi. Sors.
És arra is rájöttem, hogy nem szeretnék a saját gyerekem lenni. Még nem. Amíg képes vagyok megszégyeníteni mást, márpedig képes vagyok, addig őt is képes lennék, mert vagy mindenkit vagy senkit. Amíg tudok szégyenkezni (sötétben és hidegben élni a fény helyett), tudok, addig nem ajánlom senkinek, hogy a gyerekem legyen. No viszont, kérem alássan, tátátátámm, a szégyen és a megszégyenítés generációs láncolatának nálam a mai naptól (retorikai fogás, valójában már tegnapelőttől) vége szakadt! Mondják, hogy minden csak elhatározás kérdése... Ha holnap vagy a továbbiakban bármikor meg találnátok halni és újra találnátok születni, nyugodtan szegődjetek el léleknek egy megtermékenyített petesejtemhez, tapadjatok meg megvastagodott méhnyálkahártyámon, és ágyazódjatok belém. Szeretettel vagytok látva.
Ami a megtermékenyített petesejtet illeti, azt is mondja a Feldmár, hogy felírta egymás alá egy oszlopba azoknak a nőknek a neveit, akikkel valaha is lefeküdt, és egy másikba azokét, akikhez közel állt, de nem feküdt le (velük, akikkel nem). Azt találta, hogy az első oszlopba olyan nők kerültek, akik biztosan soha nem szégyenítenék meg őt (és akkor mást sem, mert vagy mindenkit, vagy senkit). Szerencsés fickóknak, ha nem ilyen a nő, úgy látszik, fel se áll, minimum merevedési zavaraik vannak. Az ősi ösztön, hogy ne termékenyítsünk meg olyan nőt, aki nem akarnánk, hogy az anyánk legyen. És férfivel se igen szeretkezzünk olyannal. Vagyis, ha jól esik, akkor nyugodtan, de nem esik jól.

(Hivatkozás: Feldmár András: Szégyen és szeretet)