Belém engeded, mint az ondót, és megtermékenyít a fájdalom.
Elszaporodsz bennem, mint legyengült immunrendszerben a vírus.
Lehasítod rólam, mint növekvő vadgesztenye, a tüskés héjat.
Eltöltesz, mint a festékszag a felújított lakást.
Bejárod az érintéseddel, mint hosszú ujjú szerető, az egész testemet.
Nem tudok kiigazodni rajtad.
Csak ráglak, ráglak, mint oviban a mócsingot.
Talán beépülsz majd te is, mint Parti Nagynál a sztaniol.
A hasamba döflek, mint cukorbeteg az inzulinnal teli tűt.
Magamra öltelek, mint próbafülkében az új ruhát.
Vagy csak kiteszem magam a ház elé: elvihetsz, mint guberáló a lomot.
Nem tudok kiigazodni rajtad. Menj inkább!
Ami volt, elmúlt, és ami nem volt, az is.
Hogy is tudnánk megkülönböztetni
az áldozatot a gyilkostól,
engem önmagamtól,
a táncost az el nem táncolt tánctól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése