Biciklivel járok. Őszül. Olykor csípős. Olykor ködös. Olykor szemetel. Tejüvegen áttűnő szép napok. A budai rakparton tekerek végig. A nadrágom szára feltűrve. Hátizsák, kesztyű. Mostanában már nem idegesít, pedig továbbra is minden nap megkérdezik: Még mindig biciklivel? Csak fel kell jól öltözni, mondom, gyorsabb, mint a tömegközlekedés.
Még mindig biciklivel járok. Mellettem jár a 19-es villamos. A Lánchíd alatt félkörívben kerül. A kerék a sínen sikít, kis alagút. A gyalogos- és bicikliút egy még kisebb alagúton visz át. Görbül ez is. Nincs húgyszag. Az óvatosabbja csönget, mikor be- vagy kigurul.
Ha délnek megyek, munkából elfelé, eszembe jut a Tandori. Ez az ő territóriuma. Egyszer ilyesmi időben kijött itt a alagútból és mesélt. Leportréfilmezték. Dél felé tartva a külső ívre húzódom ki. A minap is így gurultam volna át, de közben majdnem rámentem. Egy hálózsák volt. Kék alapon macis. Hagyjad, ne pisztergáld, még laknak benne, haladt el mellettem egy anyuka a kisgyerekével.
Másnap reggel megint nem vettem észre. Reggel ugyan ellentétes az irány, de a belső ívről kisodródom valamennyit. Nem lett baj, csak a legcsücskét kaptam el.
Délután haza.
Reggel munkába.
Délután haza.
Említettem, hogy a reggel olykor már elég csípős tud lenni. Az arcom elgémberedik, és nehezen mozog a szám, amint jó reggelt kívánok és bólintok: Igen, biciklivel. A délután bezzeg még simogat. Mézszín csurog a fák megannyi tenyeréből, a földre cseppen, máló levelek hűvös illatába vegyül, őszszag. Ahogy beérek az alagútba, valami orrfacsaró váltja fel. Mégse gyorsan, inkább szaglászva gurulok.
Az illetékes szervek egy ágdarabbal óvatosan benyúlnak a nyíláson, megpiszkálják: merev. Egy darabban ki lehet szedni. A héja meg? Ki kell főzni forró vízben, aztán el lehet vinni, ha kell valakinek. Mondom, kék alapon macis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése