(Anyák napja)

(Drótanya)
Te örökké a mászókán lógsz, de én már unom a csimpaszkodást. Gyere, inkább üljünk le kicsit a fűre! Na, gyere! Hogy jó itt neked? Igen? Hát akkor nézd csak meg a tenyeredet egy pillanatra, hogy már tiszta vörös, és belemélyedt a drót! És szagold csak meg, hogy tisztára fémszaga van! És a fenekedet nem vágja, ahogy rajta ülsz? És nincs izomlázad, hogy örökké tartani kell magad? Mi, hogy pont az a jó, hogy megerősödsz? De minek? Azért csimpaszkodsz, hogy megerősödj, és azért erősödsz meg, hogy még tovább bírj csimpaszkodni. Ez fura! Na, mi van, egy kézzel sem mered elengedni? Nézd csak meg a tenyeredet! Nem akarod vagy nem mered? Begörcsölt? Tényleg? Ennyire? Nem bírod már elengedni? Én húzok, mielőtt az enyém is begörcsöl. Szia!

(Szőranya)
No, ide jól bevackolom magam. Harminchatöt, mi kell még? Nagyon rendben van ez a hely, nem sajnálták ki belőle az anyagot, az biztos. És ami übermázli: se tetű, se bolha, se kullancs. Nem is értem, annak ott a szomszédban sokkal kis pilinszkább a szőre, aztán mégis folyton panaszkodik a srác, hogy jönnek az élősködők. Nálunk nincs ebből gond. Az egyetlen, amivel szívok, az a takarítás. Ha bejövök sáros csukával, márpedig bejövök, nincs az a vanish, ami teljesen kihozná. Szóval azt kéne valahogy megcsinálni, hogy legyen öntisztulása neki!

(Igazi)
Hogy hol vagyunk? Nem tudom, de vízben. Valószínűleg a Balaton. Igen, annak kell lennie, megismerem. Az érintését, a járását, a testszagát, ahogy velem együtt keresi az alakomat. Ahogy könnyebbnek mutatja a mozgást, vagyis ahogy nem engedi, hogy nehezebb legyen. Mint. És tudja a különbséget, minden különbséget tud, például, hogy rúgok vagy rugaszkodom. Megismerem a simaságát, az apró pofonjait, ahogy elém púposodik és nem hagyja, hogy kiússzak, vagy ahogy máskor szándékosan kitol. Nem kell rá haragudni. Na bumm, terel, ha olyanja van.