(Elszámolás)

(a már megült és ma megért ünnepre)

Azt akartam írni, hogy elmacskásodott a lelkem, mert elmacskásodott. Hiába közelgett az ünnep. De aztán ahogy előző este mosogattam a herendit és szidoloztam az ezüstöt, ahogy óvatosan a kezembe fogtam a családi tárgyakat, mintha magatehetetlen csecsemőt, ahogy végigsimítottam a felületüket, mintha a szemhéjukat csuktam volna le, ahogy tapogattam az anyagukat …
Ezek a tárgyak szépek. Békét hoz a szépségük. Ezüst és porcelán. Arányérzékről és társadalmi elhelyezkedésről árulkodnak, a túláradó formák világában puritánságról. Visszalép, nem előre menekül.
Elfogadó kíváncsisággal tapogattam végig a tányérok szélén a porcelánból font mintát, tanulmányoztam a festett bazsarózsákat, az evőeszközökön nyaknál és bokában szemügyre vettem a díszítést. Mint a nőgyógyász, aki szelíden, de határozottan nyúl a nőhöz, tudatában, de a hatása alatt nem lévén a misztériumnak. Már vagy még vagy akkor épp idegen.
Ezek a tárgyak idősek. És az idő békét hoz. Amíg megvannak még, féltve őrizzük őket, de ha eltörnek majd, nem veszünk már újat. Örökségként újraosztjuk őket, pár generáció múlva, mint a homeopátiás szernek, már csak a rezgéseik lesznek jelen azok között, akik a családjuknak neveznek minket akkor.
De addig.
Ezek a tárgyak tárgyak. Tárgyságuk átmossa a szülői házat és békét hoz. Az unalom szürke masszájából egyszer csak kettéválik a tér és az anyag. A zsibbadtság szeretetté és emlékké disszociál.
Ezt éreztem, amikor kiemeltem a porcelánt a mosogatódézsából, a tárgyporcelánt a tárgydézsából. A tárgymosogatólé hőmérsékletét és a tárgymosogatószer mennyiségét tárgyanyám – oppárdon – utasításai szerint választottam. Mert a segítség csak úgy segítség. A tárgyleborítóban a tárgyvízcseppeket hagytam lecsöpögni a tárgyedényekről, majd a puha, nedvszívó tárgymosogatóronggyal áttöröltem őket és vacilláltam, hogy a tárgyvillanytűzhely jobb vagy bal oldalára tegyem-e inkább a nagy tárgy fonott tálcát, amire a tárgytárgyakat másnapig elhelyezhetem.
Tudtam, hogy míg én a konyhában teszek-veszek, addig a szobában szól a tárgytelevízió, amit a tárgyasztalnál ülve néznek a … szüleim a tárgy rövidlátó szemüvegükön tárgykeresztül. Tárgyételeket esznek, tárgyfalatkákat tesznek a tárgyfejükben található térbe és tárgyfröccsöt isznak hozzá, de csak tárgyfehérborból, mert a tárgyvörös megártana apám tárgygyomorfekélyének. A tárgygyomorsav tárgyenzimei feltolulva a tárgynyelőcsőbe marják annak tárgyszövetét. És a tárgykenyeret sem igazi vajjal, hanem csak tárgydelmával kenik meg, hogy a tárgyvérnyomás ne legyen túl magas, és a tárgyszív, ha lehet, ne kapjon tárgyinfarktust. Még ne.
Az egyik tárgyszék támláján ott pihen a tárgyabrosz és a térdarabkákkal díszített tárgyasztalközép, amire holnap majd anyám a kis tárgy herendi vázában tesz egy szál bimbós tárgyrózsát. A tárgykertben arról a tárgyrózsabokorról metszi majd, amit még a nagyapám – nem ismertem, tárgy volt-e, nem tudhatom --, a nagyapám ültetett. Már régen is az volt a szokás, hogy ez a tárgyrózsabokor a tárgytelek tárgysarkában a tárgynapfény tárgyfotonjainak segítségével tárgyoxigénné alakítja a tárgyszéndioxidot. És aztán ezt a tárgyoxigént a tárgymózeskosárban gőgicsélő tárgycsecsemő nagyapám tekintetétől kísérve belélegezte. Jelen.
Arra gondoltam, hogy végképp megbékélnék, ha kiszámolhatnám, hogy mennyi a házban a tér térfogata és mennyi a tárgyaké. A hányadosukat képezném, mert békét hozna ez a hányados. A tárgykredencet úgy számolnám, hogy csak a faanyagot, míg a belső teret kivonnám belőle, de a benne tárolt tárgyedények térfogatát meg persze hozzáadnám. És a tárgyfaanyag térfogatát meg úgy számolnám, hogy csak a atommagokat, míg a köztük lévő teret kivonnám belőle, de az abban keringő tárgyelektronok térfogatát meg persze hozzáadnám. És a tárgyatommagok térfogatát meg úgy számolnám, hogy csak a protonokat és a neutronokat, míg a köztük lévő teret kivonnám belőle, de az abban repdeső tárgygluonok térfogatát meg persze hozzáadnám. És és és a tárgykvarkok tárgyszíntöltésének térfogatát meg úgy számolnám. És a tárgyapámat meg a tárgyanyámat is úgy számolnám, hogy a bélcsatornájukat és mindent, ami nem tárgy bennük, kivonnám belőlük. Viszont ami csak tárgy létrejött belőlük, azt meg könyörtelenül mind hozzáadnám. Jelen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése