(Fények)

Azt mondja a férfi nekem mint pszichológusának, hogy nincs közöttük semmi. Vagyis van egy vonzalom, amit tudnak, meg igen, lefeküdtek, de amúgy nincsen közöttük semmi, mert ő most nem akarja. Meg szerinte egyébként a nőnek sem lenne most jó. Azért nem akarja (ő, a férfi), mert egyedül szeretne lenni. Most először végre egyedül. Eljutott idáig. Nem valaki mellett, hanem egyedül egyedül. Nem akarja kihasználni a nőt, annál többet jelent neki, egyre többet kezd jelenteni, azt mondja, pont ezért visszafogott most a kapcsolatuk. A munka miatt olykor találkoznak, szeretettel vannak egymás iránt, egyelőre ennyi elég. Értem, felelem. De hogy, azt mondja, azért hozta szóba ezt az egészet, mert a minap is találkoztak, hogy megbeszéljék a fényeket (ugyanis a férfi világosító és a nőnek világosít), és aznap ahogy zuhanyozott olyan négy körül, de ez még a reggeli zuhanyzás volt, csak későn kelő és elcsúszott a napja, szóval ahogy zuhanyzott, aszongya, nem bírta nem úgy mosni a farkát, mint szeretkezések előtt. És hogy végig az járt a fejében, hogy a nő úgy van lesülve, mint a filmekben a 80-as években, hogy a fürdőruha alatt tiszta fehér a bőre. Ami egyébként érthetetlen, mert a nő leginkább meztelenül szeret fürdeni. Igen, persze, jó volt, mindig jó, nem az a baj, feleli közbevetett kérdésemre válaszolva, csak hogy őbenne most minden össze van kuszálódva, és érzi, hogy egy darabig egyedül kell lennie. Össze van kuszálódva, azt mondja, mert például múltkor is sírás lett belőle, amikor a nővel dolgozott. Még szerencse, hogy nem vették észre, mert a sötétben állt. Pedig hát eléggé egy dilettáns a nő, mondja tárgyilagosan, ez amolyan szakmai megjegyzés a részéről, rá mégis nagy hatással van. Felkavaróan dilettáns, ismétli. Értem, felelem. El is telt az időnk. Jövő héten jó lesz ugyanígy az öt óra? Jó, bólint és felkel.
Régóta ismerem. Manöken volt, aztán drogos, most pedig világosító. Az anyja alkoholista, az apja egy tróger, de már meghalt, a nővére meg szült valami gyereket, akiről nagyrészt ő gondoskodik. Ő, a férfi. Szóval minden a papírforma szerint, még a szemei is közelülők. Kikísérem. Ahogy az ajtóban előreenged, érzem a friss illatát és most veszem csak észre, hogy nem fekete, hanem szürke pólóban van. A zuhanyzásra gondolok. Képzelje, mondom neki, múltkor egy társaságban faggattak, tudja, a szokásos téma, hogy a terapeuta nem is csinál semmit, csak bezsebeli a pénzt. Én meg a munkámat a világosítóéhoz hasonlítottam. Mi a véleménye? Érdekes, feleli és a zsebébe nyúl. Nem tudok visszaadni, de hagyjam csak, aszongya, majd legközelebb. Köszönéskor elkapom a fekete tekintetét, aztán engedem, hadd menjen. Nem változik, és már akkor is nagyon illett hozzá, amikor manöken volt, hát még, amikor drogos.
Mint mikor galamb száll a párkányomra, olyan ez az egész, ameddig itt van.