A barna kutyaszeme? Vagy a göndör haja? Vagy ahogy áll a fehér vászonnadrágban a nyitott kocsiajtó mellett, és ordít a rádió? A kora? Hogy 50-re tagadja le? Vagy hogy le se tagadja.
Csak beszél és beszél és beszél. Hogy a gelka meg a csirkék meg a vágóhíd meg a megélhetés. Meg a kétdiplomás, aki szart lapátol. Hogy a vagyonőrtanfolyam meg a fóliában meg az időjárás. Hogy a szél, ami fölkavarja a vizet. Meg a kukorica és az izzadtság, ami úgy kicsípte a hóna alját, hogy nem is erről kellene beszélnünk, de hát sajnos. Aztán átfogja vastag tenyerével a derekamat, megszorongatja a felkarom és hatalmas orrával örül a melleimnek. Olyan fehérnek érzem a bőrömet a kezében, mint még soha, és a derekam meg a csípőm arányát is, mint még soha. Az ölébe ültet (csak férjek a hasától), az ujjbegyeimmel az arcát, frissen van borotválva. Az aranyláncig tesco-gazdaságos áftersév, az alatt már mellszőrzet. Mozog a csípőm, rajta a keze, vezeti vagy kíséri, nem is lehet tudni. Medvehátán megizmosodnak a masszírozáshoz az ujjaim. Az ágyában kezdem a szagáért szeretni a cigit. Újabban rendszeresen lejárok szellőztetni a nyaralóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése