Fájt a világszép barna fiú a teraszon. Még jobban fájt a lány, aki vele volt. És a legjobban az fájt, hogy az ősz hajszálaira nem is emlékeztem. Háromszor láttam, egyszer köszönt. Nem ismer, de megismert. Véznább rémlett, de nem, gyönyörű izmos teste van, és a mozgása is szép, a szárnyait próbálgatja, szabad. Láttam, ahogy átkarolja a nyakát, nézi és nevet. A lányét, a lányt, a lányra, a lány. Akivel hasonlítunk. Ez fáj. T.
(A téket utólag tettem bele, mert közben már nem fáj. Legalábbis nem a teraszon.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése