(Családi tűzhely)

Először akkor kértem segítséget – mesélte, – amikor a pesti rakparton észak felé biciklizve azt kezdtem ordítani, hogy engedj el, engedj el, engedj már el, te rohadék, vérszomjas geci! Mármint a tudatomat – magyarázta, – azt engedje el, és mármint az ördög. Másodszorra akkor kértem segítséget – folytatta, – amikor a budai rakparton dél felé biciklizve öklendezni kezdtem és csak okádtam és okádtam kifelé a sok jó reggelt kekszet és cookiet és jogobella almás gyümölcsjoghurtot müzlivel, és pilóta kekszet és sport szeletet és születésnapi tortát és pörköltmogyoró tortát és pörköltmogyoró krémet és rácsos linzert és karácsonyi csoki tortát és húsvéti csoki tortát, és észt csokit és angol csokit és német csokit és svájci csokit és azt a rengeteg wintergenuss milka csokit és szlovák nápolyit és manner nápolyit és nutellát és a házikó tortákat is mind-mind, amiknek macskanyelvből volt a kerítése és franciadrazséból az ablaka, és a nagyi fekete csokiját, és az összes mikulás csomagot is okádtam kifelé, pláne azt, amit azon a bizonyos mikuláson hozott, és és és – magyarázta öklendezve – és aztán végül harmadszorra akkor kértem segítséget… – Itt egy kis szünetet tartott. Megnyugodott a hangja, kisimultak a ráncai, leszáradtak a pattanásai, kihullottak a férfi hormonok túlzott jelenlétére utaló, pihénél erősebb szőrszálak az álláról, és egészen olyan lett, amilyen sohasem volt: hamvas. – Tehát harmadszorra akkor kértem segítséget, amikor a pesti és a budai rakpartokon északnak és délnek biciklizve lobogott a szöszke hajam és táncolt a szívem, mint a lángok, ugyanis elképzeltem, hogy kigyulladt a házunk. Igen, igen, az a barátságos kis sárga ház erkéllyel és kiugróval, amit még a nagypapa épített, ami elé rózsabokrokat ültetett, és ahol az ablakban a mózeskosaramat vigyázta. Hogy ez a ház leég, és ott pusztulnak mindnyájan, ezt képzeltem el. És dalolt a lelkem, amikor ezt elképzeltem. És ezért úgy láttam jónak, ha segítséget kérek, és kértem is. És a segítség azt mondta, hogy ámen.