Valami vidámat kéne, valami vidámat. Illetve nem az, hogy kéne, hanem hogy azt akar. Hiszen annyiszor vidám, láthatjátok az arcát, sőt nyugodt. És ott van neki az a gyönyörű fekete haj. És az ujjak. Régen mindig úgy tervezte, hogy majd az ujjakról fog írni, most mégis megelégszik annyival, hogy a vaginája része lett a hétköznapoknak.
Pont annyira fél, amennyire érdemes. Jaj! Megint egy hazugság, egy elkapkodott fogalmazás, egy elbliccelt lassan járj. Megvolt a terve: a tétlenség, de most, hogy kezd kirajzolódni a bukás, már hőkölne is vissza. Csupán ezért?
Fogalma sincs, de kezd magához térni. Szagról a jót.
Abban lassú, amiben pedig, és ott kapkod, ahol hiába. Táppénzes papír. Csak hát ha egyszer még soha senki nem hitte el neki, hogy beteg. A lyukat sem hiszik a fogában, mind pogányok, csak a lázra mennek. Magas, boltíves homlokzata mögött megbújni, mi? Ő gyönge fehér ingében előlép inkább ruhátlanul: kérdés vagyok, feleljetek! Mondja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése