(Trust)

Azzal ölelt magához, amint mellékucorodtam, hogy sajnálja és bocsánat. Nem mertem feszegetni, hogy pontosan mit is. A csókok között azt suttogtam, hogy semmi baj, és arra gondoltam, hogy amit mond, azt vajon szerelemből vagy félelemből mondja-e. Látod, látod, pontosan ez az, amitől nem teheted függővé, hogy szereted-e, intettem magam. De amit írtam, azt megírtam. Fogkrémmel a tükörre. Szerencsémre könnyű szó volt, nem kellett ellenőriznem a helyesírást. Mit szól majd vajon? Lemossa egyből? Hisz igényli a tisztaságot. Nem volt bennem harag, és szánalom sem, egyre csak lélegeztem be a gazdagságát.
Mondtam neki, hogy bánatomban, amiért faképnél hagyott, kikértem rögtön egy répatortát. Ágyban volt már, mire hazaértem én is, utcai ruhában feküdtem a hasán. Elszunyókált pár másodpercre, aztán feleszmélve azt kérdezte, hogy mekkora volt. Mondtam, hogy sajnos jóval kisebb, mint reméltem, kör alakú tortából talán egy nyolcad vagy annyi se. Megint elszunyókált. Miért nem kértél akkor kettőt? Elnevettem magam. Azt már tapasztaltam, hogy félálomban a tescoról beszél, és arról, hogy nem vettünk vécépapírt (míg én kocsinak álmodom magam, ami megállíthatatlanul rohan a kereszteződés felé, ahová négy irányból rohannak a kocsik megállíthatatlanul), de az elfogyasztott porciók pontos méretét még sohasem beszéltük át. Miért érdekel ennyire a torta, kérdeztem. Igyekeztem gúnnyal, hisz lám csak, hiába mondja magát érzékeny nőnek, félálomban megmutatkozik a gyakorlatias férfiagy. Az eltűnésem okozta űrt te már egyetlen vékony szelet tortával is be tudtad tömni, felelte.

Ettől fogva azon voltam. Szabadon.