(Fészbukta)

Mért sírok, csak mert elmúlt nyolcvan és bejelölt fészbukon? És mért önt aztán egyből el a szégyen, hogy én ezt meg sem érdemlem? Miért ne érdemelném meg? Már miért ne érdemelném meg? Miért ne érdemelném meg, hogy érdeklődjön? Hogy kíváncsi legyen rám. A világomra. Ha sután is. Mert azt hiszi (téved), hogy ez a világom. De most tényleg, oké, hogy meghatódok, de miért önt aztán egyből el a szégyen? Miért ne jelölhetne be? Már miért ne tölthetné az idejét ezzel? Akár csak miattam. Ha csak csak csak miattam, az miért baj? Mért ne bíbelődhetne velem, bassza meg, elvégre az apám? Hogy lépett egyet felém az apám, ennyiről lenne csak szó. Az apám, aki olykor blogot is olvas, és mást keresett, nem engem, a fészbukon.