Egyre gyakrabban szeretném magamhoz ölelni őket, mint a kölyökkutyát. Ölelni, paskolni, vakargatni a hasukat, hogy megnyugodjanak. Simogatni, simogatni, simogatni. És igen, közben azért egy pillanatig sem lankadó figyelemmel erősen szorítani is őket, hogy folyton harapdáló szájukkal el ne kapják a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése