(639.)

Nem maradt más: egy csákánnyal veselkedett neki az arcára száradt hányadéknak.
Már mindent kipróbált. A sminkektől kezdve az oldószereken át a smirgliig mindent. Kezdetben különféle krémekkel próbálkozott, aztán az áttörést az hozta, amikor a bőrgyógyász megállapította, hogy nem a bőr elváltozásáról van szó. Bár semmi szaga nem volt, kizárásos alapon arra jutottak, hogy az idegen anyag, mely maszkká szilárdult az arcán, hányadék.
Kinek a hányadéka.
Sokszor javasolták neki, hogy ne hánytorgassa fel a múltat. Nem volt véleménye, csak zsigeri reakciói.
A csákányt végül egy barkácsáruházban vásárolta. Végigvillamosozott a Duna-parton, úgy ment. Azt is sokszor javasolták neki, hogy absztraháljon meg szublimáljon, vagyis az Isten szerelmére, ne mondjon neveket! Mert az sem etikai, sem szövegtechnikai szempontból nem szerencsés. De benne meg az volt, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is Obi.
Szobanövényeket is árultak ott, polcokra rakva, neonfényben. Volt az a strapabíró, egy száron növő, fényes levelű is, amilyet már régóta akart. Leemelt egyet a sok száz cserép közül, és betette a csákány mellé a bevásárlókocsiba. Ha már úgyis, legalább legyen.