Csak ülök itt, vagy megyek az utcán, gurulok a biciklin, fizetek a boltban, bármi, csak vagyok és szemlélem a félelmeimet. Ahogy egymás nyomában mind felvonulnak, mint valami nagy, ünnepi körmenet. Régi-régi arcok, de mindet felismerem. Elöl hivalkodó transzparens, többszörös életnagyságú szobor, baldachin, oltáriszentség vagy éppen koporsó. Mindegy, az elejét úgysem látom, csak a tömeget. Ha meggondolom, még büszke is vagyok: nem sejtettem, hogy egy ilyen apróság miatt, egy efféle utolsó utáni, ezeregyedik vágyódás miatt ennyien összegyűlnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése