(Mély vagyok, mint)

Mély vagyok, mint a hallgatásod, mint a sebek, amiket ejtettem rajtad,
mély vagyok, mint a hóban a nyomod, mellyel utamat megzavartad.
Mély vagyok, mint a lélegzet, melyről azt hittem elég lesz,
mély vagyok, mint az elhatározás, hogy végigcsináljuk együtt az egészet.
Mély vagyok, mint a dekoltázsok, melyek próbára teszik kitartásodat,
mély vagyok, mint a fájdalom, mellyel tudattad halálomat.
Mély vagyok, mint a meggyőződés, hogy vannak, vagyis hogy nincsenek csodák,
mély vagyok, mint a kékje az égnek alkonyatkor: a kék órák.
Mély vagyok, mint a búvár, aki a holttestemet keresi,
mély vagyok, mint az igazság, amit próbálsz megfejteni.
Mély vagyok, mint az álom, mely nem jött a szemedre aznap éjszaka,
mély vagyok, mint a folyónak ott az a sebesebb szakasza.
Mély vagyok, mint a hangrendje magánynak, amit nem szándékosan, de talán mégis,
mély vagyok, mint a zengő hangod, melytől megbékéltem még én is.
Mély vagyok, mint a szekrény, ahová a holmimat bezsúfolod,
mély vagyok, mint a lélektan, aminek a sorsot csúfolod.
Mély vagyok, mint a pont, ahonnan neked speciel van lejjebb,
mély vagyok, mint a harapásom, melyről napok múlva is, felpuffadva is, felismertek.

Mély vagyok. Elmélyültem benned.