(Sziporka)

Sziporka sovány volt, de erős. Nagy volt a kézfeje, a lábfeje, és a hátizsákja. A nagy kézfejével telepakolta mindenféle hasznos holmikkal a nagy hátizsákját, amiket aztán a nagy lábfején gyalogolva felcipelt a hegy tetejére. Ahol aztán többnyire nem használta azt a sok hasznos holmit, amit biztos, ami biztos, magával vitt, hanem csak a széldzsekijét terítette le, gondosan, kifelé fordítva, hogy a bélése piszkos ne legyen. De nagy ritkán meg néhanapján valakinek mégiscsak szüksége volt valami különlegesre, ami csak Sziporkának volt, és amikor ez a valaki azt kérdezte, hogy „nincs-e egész véletlenül valakinek…?”, akkor Sziporka halkan azt felelte, hogy „de van”, és kotorászni kezdett. Erre persze mindenki azt mondta – és gondolta –, hogy „Sziporka, hát te milyen okos vagy!”, „Sziporka, hát te milyen előrelátó vagy!”, „Sziporka, de jó, hogy velünk jöttél!”. Mire Sziporka azt dünnyögte, hogy „ha szükséged van gumikarikára, legközelebb hozzál te is”. De mivel Sziporka dünnyögni is halkan dünnyögött, a többiek, Sziporka iránti hangos lelkesedésükben, mit sem hallottak Sziporkából.