Azt álmodtam, hogy rózsaszín a felhők szegélye, és ballagunk haza a legelőről. Egyutcás falu, mafla, magunkba forduló állatok. A harangtoronyból turisták fényképeznek, nyitott kapuk. Hol egyikünk, hol másikunk letér. Aztán már látszik a falu vége, a pirossal áthúzott tábla, nem is sejtjük, hogy nem tudunk olvasni. Már csak egy jószág botorkál előttem, őt hátulról is megismerem. A színeket hangok váltják föl, konganak a tejes edények, földet ér egy tehénlepény. Nézek erre, nézek arra, tovább lesz. Aztán jön az utolsó ház, ketten vagyunk, darabos a sötét, a képzelet mozgatja az árnyakat. Mintha letérne. Nem követek senkit. Csorda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése