Lassítasz. Talán véletlenül, sőt kényszerből. Máshol jártak a gondolataid, váratlanul értél egy asztalhoz vagy székhez: lassítanod kellett. Szál cigi, ez jut eszedbe. Konyhakredenc, tűzhely mellett gyufa, leülsz. Igen, persze, egyedül laksz. Velük voltál, de végre hazaértél. Egyre gyakrabban érsz végre haza. És végre, mondod, valahányszor elmész, még ha csak a boltba is. Kimozdulás. Ahogy fordítod rá a zárat, kívülről, önmagadra.
Most otthon vagy. Végre. Ez az otthonod, itt érzed magad otthon. Kislámpák égnek - nagy újabban nincs is -, barnaság vesz körül. Egy-két egzotikus fatárgy: kinéznek valahogy, felugorhat bárki. Persze megválogatod, hogy ki. Mi van, ha nem megy el, mi van, ha nem akkor.
Most biztonságban vagy. A bútoraid közt lelassulsz. Visszatér beléd - hálni, hisz későre jár - a lélek. Cigi. Tekinteted végigfolyik a falakon, miközben letüdőzöd a helyzetet. Ahogy hátrabillen a fejed, a szék, a cigarettát tartó kézfejed, diktálni kezd az egyensúlyod. Hasizom, lábujjhegy, asztalba kapaszkodó ujjak. Körmödön a lakk. Fújod és fújod és fújod kifelé a füstöt. Addig fújod, míg végre megpillantod a lassított felvételen önmagad. Na. Körbejár téged, nyújtja a kezét, te is nyújtod: először óvatosan szökellve, de aztán belejöttök, és aztán meg már őrült tempóban söriztek.
Koplalsz is persze, de a cigi. Rég gyújtottál rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése